A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)

Történelem - Varga Gyula: Adatok a debreceni asztalos céh és a népi bútor történetéhez

világos barnászöld alapozást kapott, s a hátlapra fekete festékkel írták rá az 1694-es dátumot. A szék összhatásában kissé túldíszítettnek tűnik, mintha alkotója minden szakmai ismeretét igyekezett volna általa megmutatni. Éppen emiatt tanulságos azért is, mert ezen a széken már megmutatkozik a debreceni asztalosoknak az a törekvése, hogy elszakadva az „alacsonyabb szintű" népi ízléstől, a „magasabb" polgári ízlés kielégítésére is törekedtek. Utóbbi esetben tudatosabban próbálják alkalmazni az európai bútoriművesség újabb törekvéseit. A debreceni asztalosipar a XVIII. században A XVIII. században a debreceni asztalos céh tevékenysége világosan kimutatható három irányba mutat. Mindenekelőtt tovább folytatják még a XVII. században kialakult népi bútor hagyományokat. Másodszor: mind tudatosabban kezdik felkarolni és követni az európai polgári, úri „stílbútor" irányzatokat. Harmadik, eddig nem eléggé méltatott tevékenységük a különböző, összefoglalóan épületasztalos munkák: díszkapuk, bélelt ajtók, ablakok, lépcsők, erkélyek, könyvtári, temlomi berendezések stb. (Témánknak megfelelően, mi elsősorban a népi bútorok készítésének vonulatát kísérjük figyelemmel, éppen csak utalunk a másik két tevékenységi formára.) Maga a céh számban és erőben tovább gyarapodott. A mesterek száma jobb években 25—28 fő, ami a családtagokkal, segédekkel, inasokkal együtt azt jelenti, hogy kb. 150—200 főnek adott közvetlenül megélhetést.

26 A XVIII. század folyamán, amennyiben névazonosításból meg lehet állapítani, egy-két esettől eltekintve valamennyi mester mind magyar.

27 Legfeljebb a század végétől bukkan fel, legtöbbször átmenetileg, néhány idegen (Müller: 1778—1787, Blattner: 1804, Krauth: 1834—1847).

28 Vagyoni állapotuk szerint az asztalosok Debrecenben ebben az időben a közepes, inkább a jobbmódú céhek közé tartoznak, hiszen a mesterségük után megállapított adóösszegek alapján a 10—17., földjük, jószágállományuk szerint a 4—5. helyen állnak a 36 iparos céh között.

29 Számottevő földjük és állatállományuk ellenére nincs adatunk arról, hogy intenzívebben gazdálkodtak volna, bár egy későbbi jegyzőkönyvi utalás arra mutat, hogy inasokat szívesen dolgoztattak a szőlőkben. Egy 1844-ben kelt tanácsi határozat ugyanis megparancsolja, hogy a tanuló ifjak „az ő inasi esztendeiket nem szőlő vagy más mezei munkák véghezvitelével töltsék, hanem egész idejöket a' mesterség megtanulására és annak gyarapítására fordítsák".

30 26 Varga, 1981. 342 27 Asztalos, Adonyi, Almási, Bak'óczi, Baksa, Balikó, Balog, Bárányi, Bíró, Bírta, Bónis, Boros, Bujdosó, Czirják, Csánki, Csonka, Csejti, Csorvási, Dalnoki, Erdei, Endrődi, Fehér, Fodor, Csörög, Habókai, Hevesi, Horvát, Jakab, Kapros, Kardos, Kenderesi, Karsai, Kászonyi, Kerekes, Kertész, Király, Kis, Kovács, Lázár, Lente, Lovasi, Márton, Mészáros, Mezei, Mohai, Molnár, Móricz, Mucsai, Nagy, Nehéz, Olvasztó, Oroszi, ösz, Pap, Pataki, Polgári, Sallai, Sápi, Saári, Sebő, Simon, Székely, Szenté, Szekeres, Szentesi, Szilágyi Szőllősi, Tabajdi, Tibai, Tőkés, Tyukodi, Ujfalusi, Varga, Veres, Vetsei, Zagyva, HMBL. IX. 2. 5. A céhmesterek nevei. IX. 2. 6. Számadási jkv. 1768. 28 K. Illés, Szakdolgozat. 135. 1. 29 Varga, 1981. 333. skk., uő.: 1983. 163—210. 30 HBML. IX. 2. 6. Céh jkv. 1844. dec. 13. 104