A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)
Néprajz - Fehér Ágnes: Erkölcsi, viselkedési normák tudati viszonyok vizsgálata Debrecen egy szabadegyházi közösségében
A szabadegyházi csoportokra jellemzően a hetednapos adventisták közössége is vagy nyílt, vagy nem rögzített, de hallgatólagosan elfogadott erkölcsi-etikai ellenőrző kontrollt gyakorol a tagra. Ez egyaránt vonatkozik vallásos életére, gyülekezeti tevékenységére, aktivitására, vallásgyakorlatára, sőt sok esetben az egyén magánéletére, privát szférájára is. A Debrecenben működő H. N. Adventista Gyülekezetben — más szabadegyházakkal összehasonlítva — egyén és közösség kapcsolata rendkívül szoros. Elsősorban azért, mert a vallásos közösség sokszor gyökeresen más normákat, kritériumokat alkalmaz tagjainak megítélésében, mint a társadalom. A vallásos közösség számára fontos például az, hogy a hívő minden közösségi alkalmon jelen legyen, és azon aktívan részt is vegyen. Ha valaki hiányzik valamilyen csoportösszejövetelről, a csoport tagjai azonnal érdeklődnek távolmaradásának oka felől; ha beteg, rögtön meglátogatják stb. Vagyis a hívő egy pillanatra sem kapcsolódik ki a vallásos közössége vérkeringéséből. Szocializációs szempontból ez egy nagyfokú biztonságérzetet jelent számára. Tudatában van annak, hogy folyamatosan és állandóan kapcsolódik egy adott mikroközösséghez; annak figyelmét, törődését, gondoskodását állandóan maga mellett tudhatja. Így az elmagányosodás veszélye sem fenyegeti. Ha pl. idős, magatehetetlen ember van a csoportban, az adventista közösség tagjai fizikálisan is gondoskodnak ápolásáról, ellátásáról. Lelki értelemben sem marad magára, hiszen a pdédikátor, vagy az igehirdető rendszeresen látogatja, lelkiekben erősíti. Mivel a társadalom intézményei ilyen szervezetten, ennyire személy reszólóan, emberközelien nem tudják a vallásgyakorló ember számára ezt a típiusú gondoskodást megadni, ezzel is magyarázható, hogy — a világnézeti meggyőződésen, elkötelezettségen túl — az adventista tag rendkívül erősen kapcsolódik vallási csoportjához. Amit a társadalom intézményei nem tudnak kielégítően megadni a vallásgyakorló ember számára — azt más formában, más mechanizmuson keresztül megadja, biztosítja vallásos közössége. Ezzel a jelenséggel az általunk vizsgált szabadegyházi csoport is tisztában van; ennek megfelelően ezt a tendenciát fokozott mértékben igyekszik erősíteni. Evangelizációs tevékenységük során nagy érzékkel-ismerik fel azt, hogy ki szorul rá lelki, szocializációs értelemben közösségük támogatására. (Főleg az idős, magányos, család nélküli emberek körében örvend tevékenységük nagy népszerűségnek; bár ez nem jelenti azt, hogy missziói munkájuk a fiatal generáció esetében eredménytelen volna.) Az a tény, hogy az egyén vallásos, már jelent egy konkrét, személyi, individuális, világnézeti meghatározottságot társadalmi helyzetében, magatartásában. Tovább szűkíti a kört az a szempont, hogy melyik egyházhoz, vallásfelekezethez tartozik. Tapasztalataink szerint a szabadegyházak csoportidentifikációja jóval erősebb, mint a történeti egyházaké. A hetednapos adventisták körében végzett felmérésünk során több esettanulmányunk mutatta azt a jelenséget, hogy már kicsi gyermekeket megtanítanak szüleik arra, hogy melyik vallási közösséghez tartoznak. Még fokozottabb mértékben érvényesül ez a tendencia a huszonéves fiataloknál, akik érvek hosszú sorával indokolják meg, hogy saját vallási csoportjuk miért jobb, előnyösebb, mint más szabadegyházi, vagy történeti egyházi csoport. A felekezeti identifikáció mértéke egyúttal arányosan tükrözi. 233
