A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)
Néprajz - Dankó Imre: Vízgazdálkodásunk népi alapjai I.
ben a kérdésekben tájékozódva alakult ki bennünk az a vélemény, hogy ezt az egész kérdéskört, de most kiemelve belőle a víznyerés, a vízfelhasználás, tehát a vízgazdálkodás kérdését, nem komplex módon közelítettük meg, hanem csak műszaki kérdésként. Ez az egyoldalúság nem számolt a történeti előképekkel, az általános és a helyi víznyerés, vízfelhasználás, tehát vízgazdálkodás történetével, amitől pedig általában, számos indíttatást, szempontot, de konkrét ismereteket is szerezhettünk volna. Amikor a korszerű víznyerés, vízfelhasználás, vízgazdálkodás kialakításánál a történeti előzmények feltárását hiányoljuk, voltaképpen a történeti néprajz szempontjainak, módszereinek és eredményeinek a hiányára gondolunk. Hiszen a néprajztudomány az a nagy integráló társadalomtudomány, amely egy bizonyos konkrét életmódformáló tényező, vagy tényezőcsoport megismerése érdekében leginkább sokoldalú és szintetizáló. A következőkben Debrecen városa víznyerési, vízfelhasználási, tehát vízgazdálkodási múltját igyekszünk a néprajztudomány segítségével abból a célból felmérni, hogy némi segítséget nyújthassunk a ma víznyerési, vízfelhasználási, egyszóval vízgazdálkodási kérdéseinek jobb, korszerűbb, az ökológia törvényeit tisztelő és megtartó megoldásához. Fejtegetéseink bizonyára általánosaknak tűnnek, azonban éppen ez az általánosság az, ami jellemzi Debrecen víznyerési, vízfelhasználási, vízgazdálkodási múltját és jelenét is. Ügy véljük, hogy magának a kérdésfelvetésnek teszünk azzal jót, ha nem egyedileg, nem elkülönítetten közelítjük meg a problémát, hanem azokat a nagy általánosságokat mutatjuk meg, amelyekbe Debrecen víznyerési, vízfelhasználási, vízgazdálkodási viszonyai is beletartoznak. Ezt példázza különben a Debrecent is magában foglaló nagy tájegység, az Alföld, közelebbről a Tiszántúl, végeredményében a Tisza vízrendszeréhez tartozó nagytáj hidrológiájával, vízi munkálataival, vízgazdálkodási kérdéseivel foglalkozó kutatások és feldolgozások is. így a Bogdánffy Ödöné például, 1925-ből, megrajzolva és vízügyileg értelmezve azt a nagytájat, amibe Debrecen és szűkebb-tágabb környezete is beletartozik. 1 Míg Bogdánffy az alföldi vízi munkálatokról szólva szinte kizárólagosan a múlt század derekán végrehajtott ármentesítés- és folyamszabályozásról, illetve annak az alföldi vízfelhasználásra, vízgazdálkodásra gyakorolt hatásáról beszélt, addig pár évvel később, 1939-ben, Glaser Lajos már az Alföld régi vízrajzáról, illetőleg a régi vízrajz és a települések kialakulása, fejlődése közti kapcsolatról értekezett. 2 Glaser tanulmányának megjelenése előtt egy évvel látott napvilágot egy, az etnográfusok figyelmét erőteljesen felkeltő, mondhatni ösztönző erejű tanulmány, a hazánkban ismert, részben még mindig használatban álló ősi, primitív kutakról és vízemelő szerkezetekről. Az úttörő jelentőségű tanulmány érdekessége volt az is, hogy azt egy mérnök; a műszaki, technikai vonatkozásokat messzemenően figyelembe vevő szakember, Schmidt 1. Bogdánffy György: Az Alföld hidrológiája. Vízimunkálatok az Alföldön. A debreceni Tisza István Tudományos Társaság Kiadványai I. Szerk.: Milleker Rezső. Debrecen, 1925. — Vö.: Kaán Károly: A magyar Alföld. Budapest, 1927.; Bulla Béla: Az Alföld. Kincsestár 116. Budapest, 1940. Az Alföld vizei és a folyók vízjárása. 33—41. 2 Glaser Lajos: Az Alföld régi vízrajza és a települések. Földrajzi Közlemények LXVII. 1939. 297—307. 208
