A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Természettudomány - Bozsko Szvetlana: A debreceni szikigyakor Dombos erdőség madárvilága

hevenyészett volt a minden irányban kiálló száraz szálak és a rengeteg lógó kötöző­madzag miatt, amelyeket valahol a szomszédos kertben szedhettek. Május 15-én a tojó kotlott. Oenanthe oenanthe — Hantmadár. Egyre gyarapodó faj a kertes biotópban, de konkurál a búbos bankával a fészkelőhelyekért. Nemegyszer a két faj váltja egymást a padlásokban, téglarakásokban. Phoenicurusphoenicurus — Kerti rozsdafarkú. Az emberi építményekben fészkel évről évre. Sose találtam együtt a házi rozsdafarkúval. Phoenicurus ochruros — Házi rozsdafarkú. A városhoz közelebb eső kerttelepek (pl. Júliatelep) és a városszél madara, egyes példányai át is telelnek. Hippolais icterina — Géze. Tavaszi vonuláskor 1981. V. 16-án egy éneklő hím a kerttelep és az akácos határánál tartósan énekelt, de később eltűnt. Bombycilla garrulus — Csonttollú. 1979. IX. 9-én egy 6 madárból álló csapat hú­zott át a víkendtelep felett 8—10 méteres magasságban Hajdúsámson irányába. Lanius minor — Kis őrgébics. Az erdő széle és az országúti fasorok madara, ahol legtöbbször egy bokor tetején figyelhető meg. 1979. VI. 12-én egy fészkét 12 méter magasságban, fehér nyárfán építette meg. Serinus serinus — Csicsörke. A kertek madara. Területi eloszlása nagyon eltérő. A Szikigyakoron ritka, 1—1 párja költ, de a városhoz közeli gyümölcsösökben tö­megesen fordul elő. Emberiza citrinella — Citromsármány. Évek óta kb. ugyanazon a helyen költ 1—1 pár, populációja a megfelelő biotópokban is csekély, ezért feltétlenül védelemre szorul. Az anyag kiértékelése Az Alföld erdőspusztai és sztyeppéi tájaiban a telepített erdők zöld oázist jelen­tenek az állatok számára, ökológiai jelentőségüket nehéz túlbecsülni. Annak ellenére, hogy a vizsgálat alá vett erdőültetvény típusai ornitológiailag nem versenyezhetnek a náluk sokkal gazdagabb tölgyesekkel vagy vegyes lombos erdőkkel, faunisztikai ku­tatásuk már egyedül a nagy elterjedésük miatt is fontos. Mint élettér az üzemtervezett erdők hátrányosan különböznek a természetes erdőktől abban, hogy érettségük kezde­tén kivágásra kerülnek, és sose érik el az öregkort és klimaxot. Ebből kifolyólag a bennük élő madárközösség fejlődése nem bontakozik ki a végéig, mert erre legalább 40—50 évre lenne szükség. Továbbá a hálórendszerrel kiültetett és tervszerűen ritkí­tott faültetvényekben általában hiányzik a szokásos erdei szintrétegezés. A madarak számára különösen fontos lenne a cserjeszint, amelyet nem pótolhat az egyes bokrok spontán megjelenése, legtöbbször a madarak magterjesztése révén vagy természetes felújulás útján. Azonban a fenyvesekben a felújítást sose tapasztaltam, pedig az javít­hatta volna a cserjékben költő fajok állományát. Egyedül a vegyes állományú erdő­tagokban tapasztalható a vezető fafajok sarjnövekedése. Legintenzívebb az akácsarj növekedése, amely elgazosít minden típusú erdőt, de ez teljesen haszontalan a mada­rak számára. A mesterséges erdők madárközössége a két fészkelési szint körül pola­rizálódik — a lombkorona-, ill. talajszintben. A vizsgált területen mindhárom erdő­ben a fajok szint szerinti eloszlása megegyezett (2. ábra). A madárfajok 31—41%-a lombkoronaszinthez, 24—28%-a talajszinthez kötött. A legszegényebb mindenütt a cserjeszint csoportja. Az odúlakók legnagyobb fajszámmal a vegyes lombos és akácerdőben fordultak elő, főleg az öreg fehérnyárok jelenlétének köszönhetően. A fenyvesben, amely alkal­matlan az odúlakók megtelepedésére, számuk természetesen alacsonyabb volt. Az 47

Next

/
Oldalképek
Tartalom