A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Bodolay Géza: Irodalomtörténeti kézikönyvek és az irodalmi diáktársaságok

tába állítja az önképzőkörön", helyesebben a pesti kispapoknak általa vezetett társaságában. A Pesti Magyar Társaságról írt szócikkben két kiigazítandó állítás van. Ha egy másik diáktársaság ösztönző hatásáról egyáltalán szó lehet, az bizonyára nem a soproni volt, hanem a pozsonyi kispapoké. Erről árulkodik, hogy említett kiadványukban a pár évvel korábban a kispapi társaságban tevékenykedő Horváth Jánosnak több verse olvasható. A másik hiba: a társaság valódi vezetője, munkatervének a kidolgozója nem Cziráky Antal volt, hanem a magyar nyelv első pesti professzora, Vályi András. Tud erről — Vályi nevénél -— a MIL is: „Tanítványaiból Pesti Magyar Társaság néven irodalmi önképzőkört szervezett." Czirákyt, a később hírhedten aulikus, az ifjúsági mozgalmakat (1828-tól mint az egyetem elnöke) üldöző, akkor még ifjú grófot a tagok választották diákelnökké, miután alapszabályukban leszögezték, hogy az elölülő csak arisztokrata lehet. Ez is mutatja, hogy a sok társaságot számláló mozgalomból nem éppen ezt a társaságot kellett volna önálló szócikkel kiemelni! A reformkori, valóban jelentős társaságok nem kaptak önálló szócikket a M1Lben, pedig azt ígérik a „fülén", hogy „egyes cikkek [...] az irodalmi társaságokat és intézményeket mutatják be". Annyira jelentékteleneknek ítélték ezeket a társaságokat hogy a MIL-ben nem kaphattak helyet? De hiszen külön címszó például a Magyar, Irodalmi Társaság (1922—1928), elnöke gr. Zichy Rafaelné. Ennél a maguk korában bizonyára sokkal jelentősebbek voltak a kimaradt diáktársaságok! Ezt közvetve a MIL is elismeri, amikor fontosnak tartja a debreceni, eperjesi, győri, kolozsvári, pápai, soproni és néhány kispapi társaság említését egy-egy író életrajzában. Meglepő, hogy a sárospataki társaság — bár igazán neves költőket, írókat indított útjukra — a MIL és a MIT valamennyi munkatársának elkerülte a figyelmét. Ez a nagy hallgatás már csak azért is megfoghatatlan, mert a magyar klasszikusok sorozatában Erdélyi János kötetének (1961) bevezetésében ez az összefoglaló mondat olvasható a társaság hatásáról: Erdélyi is „tagja volt a pataki önképzőkörnek, ahol sok kiváló férfiúban lobbant fel az irodalmi, tudományos és politikai cselekvés vágya (az én kiemelésem, B. G.), így például szerepeltek ebben a körben Tompa Mihály, Kazinczy Gábor, Szemere Bertalan, Szeremley Gábor, Warga János". (Persze nem ilyen sorrendben: Szemere és Warca alapító taeok voltak 1832-ben, a többiek az ő nyomdokaikba léptek.) Jegyezzük meg végül (mielőtt a két kézikönyvben előforduló egykori társasági tagokat sorra vennők) a társasági kiadványokkal kapcsolatban a következőket. A Pesti Magyar Társaság kötetkéjét említésre méltónak találta a MIL szócikke, de akkor (következetesen) meg kellett volna említenie a Soproni Magyar Társaság kétségtelenül jelentősebb zsebkönyveit, a SMT Próba-munkáinak'sengéjét(\804) és a Virágfüzért (1837) is. A diáktársasági zsebkönyvekből hat jelent meg a felvilágosodás korában, tizenegy pedig a reformkorban, s az utóbbiak némelyike több kötetben éveken át, meglehetős hírnévre is szert téve. Közülük egyedül a Remény kapott önálló szócikkben 14 sort, az sem kifogástalan. Főleg az a mondata pontatlan, amely szerint a későbbi kötetekbe „nemcsak unitárius pályakezdők dolgoztak", hanem „más vallású erdélyi írók is". A második kötetben (mint már említettem) a többi erdélyi diáktársaság tagjai kaptak helyet, a harmadikban viszont Kuthy Lajos, Riskó Ignác és Tarkányi Béla nevével is találkozunk, akik nem voltak erdélyiek, de jellemző közös vonásuk, hogy valamennyien egy-egy diáktársaságból indultak. A többi diáktársasági zsebkönyv kimaradt a MIL-bői, ellenben külön címszó a Pallas Debrecina, „a debreceni Református Kollégium diákjainak latin nyelvű verseit tartalmazó kötet, melyet ifj. Péczely József professzor adott ki 1828-ban". Nem kell talán bizonygatnom, hogy ennél méltóbb lett volna önálló címszóra a Lant négy kö366