A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Bodolay Géza: Irodalomtörténeti kézikönyvek és az irodalmi diáktársaságok

elzárkózás: „Igen fáj azt látnunk és tapasztalnunk, hogy tanuló korunkban már választó falat húzott közénk a' valláskülönbség, melly választó fal az ifjúság legszebb szakában egymástól elkülönözve tart mind addig, miglen a' nyilvános élet terére lépve idegenek gyanánt kell megismerkednünk egymással. 'S ha e körülmény fájdalmasan hat reánk, ítéljék meg Önök: lehet-e nem örvendenünk, midőn a' müveló'dés terén minden más rokon czélu társulatok közt először is a' pápai refor. collégiumbeli képző társaság által üdvözölteténk?" A többi válasz is azt mutatja, hogy a Képzőtársaság tagjai elérték, amit levelükben így fejeztek ki: „.. .czélunk egy, eszközeink, miket e' czél megközelítésére választánk, egyek, és mi ne legyünk azok? az egyesülés magasztos eszméje, mellynek vágyát keblünk legszentebb helyén tápláljuk, hangot ad ajkainkra, és mi e' hangot önök felé küldjük, reménylvén, hogy az nem csak megleli czélját, de visszhangjával is megörvendeztet bennünket." A társasági mozgalom kibontakozásának a „visszhangja" eljutott a hatalom birtokosainak a fülébe is, akik ezért 1845-ben jónak látták az 1836-ban kiadott királyi betiltó rendelet megismétlését. Az egyetemi társaság éppen azon buzgólkodott, hogy addigi működését hivatalosan is elismertesse. Kéttagú küldöttséget (Vasvári Pált és Nyáry Albertet) menesztettek a bölcsészkari dékánhoz a tagok névsorával és az alapszabályokkal. Az megígérte, „hogy ha az alapszabályokat helyeseknek találandja", a társaságot „kegyes pártfogása alá veendi". Erről Nyáry épp akkor számolt be a társaság előtt — a jegyzőkönyv tanúsága szerint —, amikor a pápaiak idézett levelét is felolvasták. Tanárelnöknek Toldy Ferencet kérték fel, aki azt javasolta, hogy kérelemmel forduljanak a nádorhoz és a helytartótanácshoz. A kérvényt Toldy — mint írják: „társulatunk fáradhatatlan buzgalmu pártfogója" — készítette el számukra, azt valamennyien aláírták. Toldy továbbította a kérvényt, s tőle értesültek, hogy „Nádor ő fensége fölterjesztett kérelmünk legmagasb pártolását megígérni méltóztatott". Ilyen jó hírek hallatán már előkészületeket akartak tenni nyomtatott évkönyv kiadására is. Egy hét múlva azonban „az egyetemi magyar társulat január 26-kán tartott rendes 's utolsó gyűlésén" azt írták a jegyzőkönyvbe, hogy Toldy Ferenc „Nádor ő fens, hozzá intézett levele következtében" felszólította a társaságot, „hogy a' n.m. httanácshoz intézett folyamodását önként venné vissza a' társulat, minthogy a' fentisztelt kir. helyttanács a' magy. kir. udv. Cancelláriától 1836-ban kelt két rendbeli parancs következtében semmiféle — a' tanuló ifjúság közt alakult — társulatoknak nyilvános engedelmet nem adhat". A társaságot tehát megszűntnek nyilvánították, s mindjárt megalakították a magánjellegű Irodalmi Kört, amely „mint az irodalmi pályára készülő pesti ifjak magányköre épen nem tartozik az iskolai hatóság alá". Elnökké választották Oroszhegyi Józsát. Első gyűlésükön Vasvári Pál „szabatos \s kerekded előadását gyönyörrel hallgatták végig a' jelenvoltak" — olvassuk a jegyzőkönyvben, amelyben egyébként szinte kizárólag a márciusi ifjúság ismert vezetőinek a nevével találkozunk. Már mint Irodalmi Kör írták idézett második levelüket Pápára, ezzel rekesztve be a hosszú, viszontagságaikat ecsetelő tudósítást: „Ámde ne hidje a' tisztelt Társaság, hogy Önöknek az egyetemi társulatnak nyújtott jobbját hidegen taszíthatná vissza az Irodalmi kör, mert az egyetemi társulat csak czimét változtatá meg, — kitört öröm érzettel ragadjuk meg e baráti jobbot és a' legforróbb barátság s rokon érzelem hangján szólunk önökhez: tartsák szíves emiékezetökben 's folytonos barátságukban az egyetemi m. társulatból alakult 'Irodalmi kört'. Pesten az 'Irodalmi kör' tavaszelő 3Ökán [1845.] tartott gyűléséből." A jegyzőkönyvben és a Pápára küldött levélben is többször említett 1836-i betiltás az országgyűlés erőszakos berekesztésével kapcsolatos terrorhullám következménye volt. (Azt még nem sikerült kiderítenem, hogy a „két rendbeli" kitételen mit 358