A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Takács Béla: Dr. Kempf József, a világjáró debreceni orvos (1818–1900)

mert ő volt az első, aki e távoli világrész népéről, szokásairól nem hivatásos etnográfusként beszámolt, sőt amint látni fogjuk, az őslakosság tárgyi emlékeit szintén gyűjteni kezdte, és ezekből több darabot Debrecenbe hozott. Kempf József a bennszülötteket „erdei emberek"-nek is nevezi, akiknek persze semmi közük a dél-afrikai busmanokhoz. Bizonyosra vehető, hogy Kempf József nem tudta, hogy miféle népfajról vagy népfajokról írt a közleményeiben, mert Ausztráliában és Polinéziában 1867 körül legalább harmincféle népcsoport élt, több mint kétszázféle nyelvjárást beszélve. A kontinens néprajzi feltárását a németeken kívül később kezdték meg az angol, holland, francia kutatók.

7 Kiderül Kempf József leveléből, hogy a bennszülöttek még 1867-ben is sok gondot okoztak a fehér embereknek, a betolakodóknak, akik ősi földjükről kitiltották őket, mert rablóbandákba szerveződve gyakran lecsaptak egy-egy fehér telepre, tanyára, illetve farmra. Az állam külön — mai szóval élve: kommandót —jól kiképzett rendőrségi alakulatot szervezett a bennszülöttek ellen, bár az őslakosság tetemes része a kormány védelme alatt áll, rezervátumban él, Kempf József szerint élvezi a civilizáció áldásait, ugyanakkor szenvedi ennek káros következményeit is. Az egyik, angolul jól beszélő bennszülött ezt mondotta: „Az európai civilisatio nekünk a szent Bibliában három istent hozott, atyát, fiút és szentlelket; de három ördögöt is: pálinkát, dohányt és bujakórt." Kempf József, ez az amatőr néprajzos, nyilván nem másodkézből vette értesüléseit, amikor leírja a bennszülöttek életét, szokásait, hanem a helyszínen, valamelyik rezervátumban látta mindazt, amit a Vasárnapi Újság közöl. Függetlenül attól, hogy a bennszülöttek kénytelen-kelletlen elismerték a kormány fennhatóságát, törzsenként külön királyt választanak, akinek a tekintélye rendkívül nagy, felségjele a meztelen testen viselt réz mellvért és a hajába tűzött hosszú toll. A bennszülöttek — Kempf József szerint •— házban sohasem hálnak, egyáltalán lakásuk nincs, a sűrű erdő a tartózkodási helyük, éjszaka a tűz mellett alszanak a magukra húzott valamilyen állat prémje alatt. Ha ébren pihennek, ti. a férfiak, a földre ülnek, lábaikat keresztbe rakva, derekukat mereven tartva és rendszerint pipázva. A tüzet egyébként istenként tisztelik. A férfiak nagyon soványak, de ugyancsak szívósak és a fegyverhasználatban kitűnőek. Kezdetleges fegyvereik közül legfontosabb a lándzsa, amit különféle fából faragnak, majd a hegyüket tűzben kiégetik, illetve keményre edzik. A lándzsát olyan erővel tudják eldobni, hogy jó célzás esetén ember, állat testét keresztülszúrják vele. A lándzsán kívül használják a buzogány alakú „nalle-nallé"-t, ezt a szintén fából faragott bunkót, amelynek gombjába néha üvegdarabokat is illesztenek, hogy hatásosabb legyen. Harmadik fegyverük a bumeráng. Erről Kempf József így ír: „Ez egy két láb hosszú, sarló módjára görbített vaskés, fanyélen, melyre erős és hosszú zsinór van kötve. E fegyvert lesen használják, kivált ha üldözve vannak, vagy ha rabolni indulván pl. juh-falka ellen, a pásztort akarják eltenni láb alól. Nyelénél fogva, zsinórját megeresztve, száz lépésnyire is eldobják s úgy tudnak vele czélozni, hogy éppen oda vág hegyével, a hová akarták. Azon pillanatban, a mint a fegyver hegye a czélba bevágódott, hihetetlen erővel visszarántják a zsineget, úgy hogy képesek egy ember fejét levágni, vagy pl. a mellén, hasán halálos hasítást tenni vele. Mindez egy pillanat műve; és borzasztó s bámulatos nézni, hogy repül oda és vissza az elhajított és visszarántott fegyver; és az erő, az ügyesség, a czélzás és a viszszarántás pontossága csodálatra ragadják az embert." Az eddig leírt fegyvereket a bennszülöttek maguk készítik, van azonban rövid 7 H. Zöller: Deutsch-Neuguinea. (Stuttgart, 1891.) Teichelmann—

Schürmann: Outlines of grammar, vocabulary and phraseology of the aboroginal langauge of South Australia. 320