A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Természettudomány - Bozsko Szvetlana: A debreceni szikigyakor Dombos erdőség madárvilága

fenyő (P. nigra) is. Esetenként (pl. 267 A) a fenyves szélén és a nyiladékok, ill. erdei utak mentén számos öreg fehér nyár, nyírfa, sőt akác is található, ami kedvező hatással van a madárfaunára. Az aljnövényzet általában hiányzik, kivéve az irtások melletti részeket, ahol a napfényre nyúlik a gyér akácsarj és a cserjés növényzet. Az erdőséget É—D-i irányban szeli egy hosszú patak, a felső szakaszát körülveszik tágabb tisztások és kisebb rétek néhány szomorúfűzzel (Salix babilonica) és számos fehér fűzzel (S. alba). A patak nyáron teljesen kiszárad, de tavasszal üde növényzetével vonz ide számos madarat. A táj nem annyira fészkelésre, inkább fontos táplálkozási, ill. vízforrási helyként szolgál a madaraknak. A terület szerves része az erdő között elterülő néhány víkendtelep (1. ábra). Ezek közül a vizsgálat szempontjából érdekes a Szikigyakor I., amelyet 1970-es évek elején parcelláztak fel és néhány évvel később alakult ki a Szikigyakor II. Területük 6—10 ha között van. Az alakításukat megelőzően ott elhanyagolt kertek, akácos, ill. parlagföld volt. Anyag és módszer A megfigyeléseim kétféle módszerrel történtek. A precízebb munkához, valamint kvantitatív felmérések céljából a vizsgálatok egy olyan mintaterületen folytatódtak, amely magába foglalta összes elterjedt erdőtípust és egy víkendíelepet (1. ábra). Ezek között volt akácerdő (266 A, 11,6 ha), vegyes lombos erdő (270 A, 5,7 ha), három különböző életkorú erdeifenyves (267 A, 29 éves, 4,1 ha; 267 C, 18 éves, 1,9 ha; 266 H, 12 éves, 3 ha) és egy víkendtelep (Szikigyakor L, 6,4 ha). A mintaterület nagysága 32,7 ha-t tett ki. A vizsgálatom nem terjedt ki a gazdasági jellegű területekre, mivel érdeklődésem középpontjában az erdei és a kerti biotópok madárvilága állt, vagyis a tipikus élőhelyek faunája. Az ornisz faji összetételének teljesebb meghatározása érdekében pótbejárásokat végeztem más erdőrészekbe is, főleg a körüllevő területen, azonkívül az Apafa-erdőben és környékén. A munkát átlagosan március—október között folytattam, téli hónapokban rendszeresen csak a kerttelepeket látogattam meg, ahol három madáretetőről kellett gondoskodnom. Az anyag zöme az 1979—87-es évekből származik. A faunisztikai és ökológiai megfigyeléseimet 1986-ban és 1987-ben megvalósított faunafelvételek egészítették ki. A számlálásokat a 32,7 hektáros próbaterületen április—májusban végeztem mindkét évben. Ez a terület évek óta állandó megfigyelési helyem is volt, így a számlálások és a madárvilág feltérképezése meglehetősen teljes képet engedett alkotni az itt élő madárnépességről. 1986-ban, kísérletképpen, a madárszámlálásokat az akácerdőben pontmódszerrel végeztem (Svensson, 1979), ami véleményem szerint lényeges alulszámlálást eredményezett, ezért alkalmatlannak találtam a jövőben. 1987-ben ebben az erdőtagban már a hagyományos sávmódszerrel dolgoztam, jobb eredménnyel. Az anyag feldolgozásában a következő cönológiai mutatókat számítottam ki: — egyedi abudanciát és a madárnépesség sűrűségét (A/10 ha), — egyedi dominanciát (D), — a madárközösségek diverzitását (H') a közismert Sannon—Wiener -képlet szerint: H' = —p^ln p

i? ahol pi az i faj egyedeinek aránya az összes faj összes egyedéhez képest, 29