A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Természettudomány - Bozsko Szvetlana: A debreceni szikigyakor Dombos erdőség madárvilága

Bozsko Szvetlána A debreceni Szikigyakor-Dombos erdőség madárvilága Debrecentől északra és keletre, közvetlenül a beépített terület mögött nagy, zöld erdőség terül el. Ornitológiailag annak csak az északi tömbje — a híres debreceni Nagyerdő —, többszörösen és különböző időben volt vizsgálva (Nagy, 1936; Fintha, Aradi, 1971; Fintha, 1972, 1975). Az utolsó években a szakemberek figyelmét leköti a várostól keletre fekvő Erdőspuszta madárvilága (Endes, 1977; Dudás, 1983), bár komplex vizsgálatok itt még váratnak magukra. Az északkeleti irányú Apafa—Szikigyakor—Dombos erdőséget egyelőre elkerülték az ornitológusok. Jelen munka e terület madárvilágával foglalkozik, amelyet az 1970-es évek elejétől a mai napig kísérek figyelemmel. Vizsgálatom célja volt a Debrecen környéki ültetett erdők és a közéjük ékelődő kerttelepek madárvilágának megismerése, faji összetételének és cönológiai jellemzőinek a megállapítása, az itt élő madarak ökológiájának a feltárása. A kutatási terület általános jellemzése A vizsgált terület Debrecen közigazgatási határán belül a belterülettől északkeletre, az Apafa—Dombos—Hajdúsámsonkert háromszögében terül el. Az erdővel borított terület a Debreceni Parkerdészet kezelésében áll mint üzemtervezett egység. Azonban a táj tagolódása jelentős. A telepített erdő közé számos mezőgazdasági üzem, szántótáblák, tanya és több víkendtelep ékelődik be. Az erdőt eltérő forgalmú utak szelik át. Az egész táj tipikusan szuburbán jellegű, ahol az antropogén hatások széles skálája érvényesük Természetföldrajzilag a táj a Hajdúhát és a Nyírség része, amely homokos síkságon terül el. Homoktalaja a kovárványos barna erdőtalaj és a gyengén humuszos homok, amelyet mély talajvízszintje és vele kapcsolatos hiányos vízkészlet jellemez. Emiatt a természeti adottságoknak megfelelően a szakemberek a telepítésre mindenekelőtt a kocsányos tölgy (Quvercus robur), akác (Robinia pseudacacia), hazai nyárfák (Populus sp.), erdei- és sima fenyő (Pinus sylvestris — P. nigra) ültetését látták ajánlatosnak. A tölgytípusú faállomány főleg a Nagyerdő Józsa felé eső területén dominál. Az általam vizsgált Szikigyakor—Dombos térségén vezető fafajta az akác, amelyet követ az erdeifenyő, és csak elszórtan akadnak elegyes faállományú erdőtagok (1. ábra; 270, 269 A, 267 E, 268 E stb.). Az akácültetvények többségükben jelenleg már 25—30 évesek, ritkításuk utoljára 1983-ban történt. Magasságuk napjainkban eléri a 18—20 métert, záródásuk — ritkítás után — átlagosan 70—80%-os. Az akácerdőkben rendszeresen hiányzik a szinttagolódás, legfeljebb sarjnövekedés észlelhető itt-ott az erdő belsején és erőteljesebben az erdő szélén. A gyeptakaró elenyésző, vagy teljesen hiányzik. Igazi vegyes lombos ültetvények az Apafa-erdő kivételével a területen alig talál27