A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Néprajz - Marjai Márton: Antik mítoszi elemek folklorizálódása a Hortobágyon és környékén

szel, behajtáskor 1 Ki jól számol, az lesz pásztor." Az évnek a naptárban megjelölt idó'pontjához a földművelés esedékes munkái termékenységét elősegítő varázscselekmények, ún. agrárrítusi jelmezes színjátékok tartoztak. Ezek egy része mindmáig fennmaradt, de eredeti célját elvesztve ma már szórakoztató játék, illetve adománygyűjtési alkalom. Az évkezdő téli napforduló kecskejátékai A kecskejátékkal Hortobágyon és vidékén szórványosan találkozunk. Általánosan virágzik Hajdúdorogon, amelynek lakossága délszláv és kárpátukrán telepesek réges-régen elmagyarosodott utódai, de szokásaikban a kecsketáncoltatást megőrizték. A rítus valamikor a magyar folklórban is teljes és általános volt. Balassi Bálint erdélyi tartózkodása idején a románoknál figyelt fel és tette egyik verse dallamává azt a nótát, amelyben az oláh lány elvesztett kecskéit keresi. A Hortobágyon állandó volt a folklorikus utánpótlása ennek a játéknak. Hozták a transhumán vagy purzsás (bursa = legelőbérlő) pásztorok. Országosan ismert gyermekjátékdal a következő: „Volt nekem egy kecském, tudod-e? / Kertbe rekesztettem, hallod-e? / Megette a farkas, tudod-e? / Csak a szarva maradt, hallod-e?" Ahhoz képest, hogy ez gyermekjátékdal, erőteljes priapuszi képre épül, és a szeretkezést érzékelteti. (A szerelem kertjébe zárt bakot megeszi a szakállas farkas, de hála istennek, megmarad a szarva, és majd újra tud öklelni vele.) Általános — Hortobágyon is ismert — fogalom a „kecsketúró" mint a hátbavágás vagy farbarúgás térddel kifejezése. A kecske a görög mitológiában a bőség jele. Amalthea kecske szoptatta Zeuszt gyermekkorában, és a letört szarva mindmáig bőségszaru jelképe. Ezt úgy is lehetne érteni, hogy Zeusz, de még inkább Dionüszosz kecskéje feláldozása a téli napfordulón a Bak jegyében járó napnak év kezdetén biztosítja a bő termést. A következő tiszántúli mese igazolja, hogy a benne szereplő kecske csakis a csillagkép. A félig nyúzott bakkecske meséje ez. Á mese váza: egy ember kecskéje legeltetését három fiára bízza. Az első kettő egymás után legelőre hajtja a kecskét, de az este, behajtáskor panaszkodik, hogy „Se nem ittam, se nem ettem, éhen, szomjan majd elvesztem." Az ember fiait okolja, és az első kettőt agyon is üti. De amikor a harmadikat is vádolja a kecske, a gazda csaláson kapja, és büntetésből meg akarja a kecskét nyúzni. De az kiugrik a keze alól, és bemenekül a róka lyukába. Este a rókát azzal fogadja, hogy „dübü, dübü lábammal; majd megdöflek szarvammal". A róka egymás után segítségül hívja az állatkomáit, de a kecske azzal ijeszti a farkast is, hogy „kopogni fog" (fagyot hoz), és az állatkomák ezzel szemben tehetetlenek. Akkor a sün következik. Bátran begurul a rókalyukba, és kiszurkálja onnan a kecskét. A lesben álló vadak, farkas, róka elkapják a kiugró kecskét, elítélik és megeszik. A róka a beleit eszi meg. A mesét szinte egész Magyarországon ismerik. Feljegyezték Debrecenben, Zemplénben és Balaton-melléken is. A megfejtés kulcsát a székelyhídi (Létavértessel szemben) változat kínálja (1876). Az ember fiainak neve János, Ferenc, Jóska. János és Ferenc (fordított sorrendben) téli névnapok. Tehát a kecskét ezért hajtja ki az első két fiú „térdig érő hóba, térdig érő mezőbe". A kecske panasza jogos. Ellenben amikor Jóska kihajtja márciusban, már Sándor, József, Benedek zsákban hoznak meleget és legelőmezőt, a kecske panasza jogtalan. Feltételezhető, hogy a róka segítségül hívott állatai között az egér még igen, de a patkány, pocok, őz, elefánt, pulyka még nem szerepeltek. Ellenben a nyúl, farkas, oroszlán, sas, szamár, tehén (bika) mint csillagképek jöttek a vulpecula (róka) segítségére. Végre a sün mint hyadok csillagképe ősszel a Bika csillagképben, kipiszkálja a Capricornust. A mesének Berze Nagy István katalógusa szerint német, román, 242