A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Történelem, műemlékvédelem - Gellér Ferenc. Csárdák Hajdú-Biharban és Hortobágyon

Osváth /tá/Bihar vármegye Sárréti járásának leírása c, 1875-ös monográfiájában megemlékezik a hajdúbagosi csárdáról: „A községben két csapszék tartatik fenn, de ezen kívül a debreczeni útban van egy csárdája, amely mellett régi szokás folytán vasárnap reggel disznóvásár szokott tartatni."

42 A bagosi csárda, mely egykor a településen kívül épült a 18. században, ma is áll, a másik két csapszéket, a Lajda kocsmát és a mozi helyén állott Kőcsapszéket lebontották. Mindkettő a település központjában helyezkedett el. A csárda nevére is találunk utalást Zoltai Lajos kézirataiban: „Már 1783-ban megvolt Sámson alatt a Mogyorós és túl a Cserén a Kis (Kutya) Bagos pusta szélén a bagosi csárda." A bagosi csárda tehát 1783-ban már állt, és az 1876-os térkép Hajdúbagosról jól mutatja, hogy a csárda két útvonal találkozásánál épült és a Pércsi-erdó, valamint a Csapó-rét övezte. Dankólmre Bagos mezóváros polgárainak életmódja az árucsere megvilágításában с tanulmányában foglalkozik a csárda körüli vásárokkal és a csárdával is.

43 A csárda a régi debrecen—nagyváradi út mellett épült és körülötte alakult ki a vásártér is. A bagosi hetivásár a debreceni és nagyváradi vásárok függvénye volt, szinte teljes egészében összegyűjtő és kiszállító vásár, fő áruja a sertés, a juh, a ló, a szarvasmarha volt. Amíg a csárdák jó részének a halálát jelentette a vasút kiépülése, Bagoson a vásártér mellett haladó vasút fellendítette a vásározást, és biztosította a csárda túlélését. A csárda természeti környezete kiválóan alkalmas volt a vásároztatásra — egyik oldalán a Pércsi-erdő, másik oldalon — a vasútvonalon túl — a Csapó-rét terült el, így a kondát, nyájat, csordát pihentetni és élelmezni lehetett. Varga Gyula Kismarjáról szóló munkájában írja, hogy a XVIII. sz. során Bagos és Kismarja városok egyezséget kötöttek, hogy a kismarjaiak, akik a debreceni állatvásárba jártak, megpihenhettek Bagoson. Ellátást (a csárdában), a Csapó-réten jó legelőt kaptak, hogy másnap a vásárban frissen, az állatok pihenten, jó állapotban kerüljenek a vevő elé. A bagosiak pedig Váradra menet kaptak hasonló ellátást Kismarján, a Samarja csárdában és a csárda melletti legelőn. A csárda környezete praktikusan szolgálta a vásározás igényeit. Hatalmas gémeskút állott előtte kétoldali itatóvályúval. Az egyik vályúból csak a lovakat itatták, a másikból főleg szarvasmarhát. A disznókat külön nem itatták, hanem az út árkába engedték őket, ahol a pocsolyában elturkálhattak, és ha akartak, ittak is. A csárda udvarán volt a nagyméretű szekérállás, majd a hosszú istálló a szekerekből kifogott lovak számára. A csárda mögötti szekérállás és a gémeskút már nincsen meg. Az egykor pusztai környezet megváltozott — a település lehúzódott egészen a csárdáig. A csárda most is a kereszteződő utak találkozásában van, de az utak szintjétől jól kiemelkedve. A csárda mai alakja — ha sok torzítással is — őrzi az eredeti kialakítás sok elemét. Négynyílásos tornácra szerveződött az épület, innen nyílt a csárda bejárata a pitvarba, illetve a konyhába, balra az út felé az ivó kármentővel, jobbra a csapláros szobája és kamrája helyezkedett el. A tornácról, a bejárat mellett nyílott a pincegádor ajtaja, innen lehetett lejutni a pincébe, valamint közvetlenül az ivóból is nyílt ajtó a pincébe. A pince mérete a mai csárda nagyságához kicsi, így valószínű, hogy az eredeti kisebb csárda az 1880-as években tovább bővült. Szokatlan az épület északnyugati, út felőli homlokzati kialakítása, mivel a véghomlokzatot három támfal erősíti, amelyet csak olyan csárdánál láttunk eddig, amely templomromra épült. Valószínű, hogy a domboldal szélére épült csárda megtámasztása indokolta a kialakítást. 42 Osváth Pál: Bihar vármegye sárréti járásának leírása. (Nagyvárad, 1875.) 393. 43 Dankó Imre: Bagos mezőváros polgárainak életmódja az árucsere megvilágításában. In: Bagosi krónika. (Szerk. Dankó Imre Hajdúbagos, 1975.) 161