A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Történelem, műemlékvédelem - Surányi Béla: A Hortobágy hasznosításának kérdése a XIX–XX. században

tani viszonyok, az eredeti vegetáció. Az egyes változások nyomon követhetők a korabeli térképeken

7 is. Már a prehistorikus korszakban

7a elkezdődött az Alföld lassú kiszáradása, amely teret nyert az erdőirtás kiterebélyesedésével. Rétek, fás ligetek váltották föl a korábbi tájformációkat, amit megtörtek a zabolátlan folyók, vízfolyások, mocsarak. A szarmaták, a kelták valószínűleg égetéssel irtották az erdőt. A géták mezőgazdasága is gyorsította a földfelszín átformálását. De hasonló mondható el a római uralomról is. A Magyar Királyság létrejötte mérsékelte a fás területek visszaszorulását. A puszta igazi térhódítása a XVI—

XVII. századra szorítkozik, amit az ember igyekezett a későbbiek során jóvátenni, több-kevesebb sikerrel. A XVIII— XIX. századi folyószabályozások, vadvízelvezetések kiváltották a talajvíz szintjének süllyedését. Az áradások elmaradása miatt pl. az egykori ártéri talajok nátriumsói az erős párolgás következtében a felső rétegekbe jutottak, de más talajtípusokban is lejátszódtak hasonló, kedvezőtlen folyamatok, ami késleltette, netalán drágította a mezőgazdasági kultúra térhódítását. A mai tájkultúra gyökerei visszanyúlnak a bronzkorig; „.. .az Alföld edafikus szikesei és homokpusztái származásukra nézve javarészt másodlagosak. A pusztai növényzet mai termőhelyeit nagy részben történelmikulturális tényezők: erdőirtások, lecsapolások stb. teremtették meg."

7b A hajdan volt természeti környezet tárul föl Szűcs Sándor

8 s Zoltai Lajos

9 munkásságában. A Tisza szabályozása

10 előtt szabadon lépett ki medréből (1. ábra). Az áradást követő vízborítás, az ennek nyomán keletkező mocsárvilág a bal parton nagyobb területre terjedt ki. A mocsárvilág dél felé összeolvadt a Nagy-Sárréttel, amit a Hortobágy — egy egykori Tisza-meder vagy fatty úág —, illetve a Berettyó táplált. A széles Hortobágy-völgy fő vízfolyása a Hortobágy folyó, melyet a tiszai áradások és a saját „vízgyűjtő" területének csapadéka, valamint a debreceni löszhát vízfolyásai tápláltak. Az egykori méretekre utal a kilenclyukú híd, amely 1827—1833 között épült. A Hortobágy vidékén a szabályozás előtt mocsarak, zsombékok, nádasok találhatók, szikes, gyér növényzetű részek ékelődve közéjük (2. ábra). A Hortobágy-völgy mocsárvilága egybeolvadt a Berettyó táplálta Sárréttel. Az összeköttetést dél felé a Tiszával a Körösök vidéke biztosította. Az áradások vize hosszú hónapok múltán húzódott le a Tiszába Csongrádnál. A legveszélyesebb Tisza-szakasz Dob és Szederkény közé esett, ahol a munkálatok már 1846-ban megindultak. Az Alföldet átszelő folyó szabályozásával a mezőgazdaság szempontjából fontos területet kívánták az áradásoktól megmenteni. A szabályozást követően csak az 1870—1880-as években indultak meg a belvízrendezési munkálatok, amelyek tetemesen megnövelték a mezőgazdasági termelésbe bevont terület nagyságát. A magyar mezőgazdaság fejlődésének fontos szakasza volt ezen időszak, amikor kialakították a hasznosítható területek végső nagyságát. Utána lényeges változás nem következett be. Ez a fejlődés erőteljes extenzív szakasza. De hiba lenne tagadni számos olyan mozzanatot, amely az intenzitás irányába mutat (fajtaváltás, gépesítés, új agrotechnika stb.), ami jelzi a szántóföldi növénykultúrák termesztéstechnikái átalakulását. Mindez együtt járt az állattenyésztés minőségi javulásával. 7 Hajdú-bihari kéziratos térképek. (Szerk.: Komoróczy György, Db., 1972.) Ua. II. köt. (Szerk. : Gazdag István, Db., 1982.) 7a Soó Rezső: Növényföldrajz. (Bp., 1965.) 106—107. 7b Uo. 8 Szűcs Sándor: A régi Sárrét világa. (Bp., é. n.) 5—8. Lásd még: Wenzel Gusztáv: Magyarország mezőgazdaságának története. (Bp., 1887.) 25—28. 9 Zoltai Lajos: Debrecen vizei. (Db., 1935.) 10 A magyar vízszabályozás története. (Szerk.: Ihring Dénes, Bp., 1973.) 312—313. A Tisza szabályozására vonatkozó adatok: Bogdánfy Ödön: Az Alföld hidrológiája. In: Tisza István Tudományos Társaság Honismertető Bizottságának kiadványa. I. köt. (Db., 1925.) 1—72. I—

II. rész. 100