A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

Irodalomtörténet, Művelődéstörténet - Csejtei István: Csokonai József debreceni kirurgus receptkönyve (Részlet)

A készítmény előirata az 1729-es bécsi Dispensatoriumban nem található meg. Ezzel szemben az 1739-ben kiadott Dispensatorium Medico-Pharmaceuticum Pragense az 56. és 57. oldalán, nagy részletességgel, négy fejezetben tárgyalja „Aqua Regináé Hungáriáé" címszó alatt ennek az aromás víznek a készítési módját, a történeti és hatástani vonatkozásokkal együtt. A szert a teljes virágzásban lévő rozmaringból, szeszben való 3 napos áztatás után, „cucurbitából" (tök-iveg) történő lepárlással készítteti. Nagyon a lelkére köti a patikáriusnak, hogy a lepárlókészülék összeköttetéseit sáros agyaggal nagyon gondosan vegye körül, nehogy az értékes illóanyagok és velük együtt a szer ereje veszendőbe menjen. Utasítást ad továbbá a melegítés és hűtés módjára, a lepárlás időtartamára és a felfogandó párlat menynyiségére vonatkozóan is. A készítmény elnevezését illetően a következőket írja: „.. .nomen adapta est haec aqua a Regina quandam Hungáriáé, nomine Isabella...", azaz ez a víz a nevét Izabella hajdani magyar királynétői kapta. Nos, a két magyar királyné, Erzsébet és Izabella —ez utóbbi Szapolyai János felesége —, mindkettő lengyel királylány volt, akik között azonban időben a távolság kb. 200 esztendő ugyan, de a prágai Dispensatoriumban a legenda leírása ugyanaz, mint amit Weszprémi révén ismerünk. A 72 éves életkorra való utalással, a remetével, a megifjodással, szépüléssel és a lengyel király házassági ajánlatával együtt. |Az Izabella királynéra való hivatkozást a prágaiak valószínűleg onnan vehették, hogy annak a bizonyos Nicolas Fevré (Weszprémi szerint Feburé Miklós) francia udvari patikáriusnak kémiai könyvében az Erzsébet mellett állítólag az Izabella név is szerepel (49), valamint Madame Fouquet munkájából (50), melyben a szer készítési módjának leírásában megemlíti, hogy a recept Izabella magyar királynétői származik, aki azt egy remetétől kapta. A prágai Dispensatorium a szer hatására vonatkozóan Moses Charas-пак, a XVII. század vége felé élő, angol királyi főpatikáriusnak az ajánlásait is közli: „Aqua haec spirituosa praestantissima est...", vagyis ez a szeszes víz rendkívül jó hatású..., többek között az agyi és idegrendszeri affectusok, arthritisek, reumatizmus, főfájások, szédülés, ájulás, süketség, fülzúgás, gyomor- és bélpanaszok esetében, ezért mind belsőleg, mind külsőleg kiterjedten alkalmazandó. A magyar királyné vize az 1774-es kiadású, Magyarországon is érvényben volt Pharmacopoea Austriaco-Provincialisban „Spiritus Rosmarini sive Aqua Regináé Hungáriáé" néven hivatalos volt. Előirata és a készítés módja benne le van írva (51). Behatóan foglalkozik a témával dr. Magyary-Kossa Gyula, a Budapesti Állatorvosi Főiskola és a Pázmány Péter Tudományegyetem professzora négykötetes orvostörténeti munkájában és a gyógynövények orvosi hatásáról szóló könyvében, ahol a szerről többek között ez áll: „.. .Hajdanában (a XVII. és XVIII. században) a rozmaringból előállított ... magyar királyné vize (aqua regináé Hungáriáé, ungarisches Wasser) annak idején valósággal univerzális gyógyszer volt, minden földi baj ellen. Madame de Sevigné azt írja egyik levelében (1675), hogy egész bolondja lett a magyar királyné vizének, mindenkor a zsebében hordja, mert kedélye lehangoltságában is igen jó hatását észlelte ... XIV. Lajos francia király is gyakran használta, mikor vállában és karjában a köszvény bántotta... Lille városának már az 1694. évi gyógyszerkönyvében ott találjuk a szert az »Aquák« között" (49, 50, 59). Nyomát találjuk Nicolas Lemér у (1645—1715) francia orvos-gyógyszerésznek, a párizsi akadémia tagjának Cours de Chymie című könyvében is, bizonyára azért, mert abban az időben igen gyakran használt gógyszer lehetett (52). Megtalálható a készítmény az 1722-es kiadású brit gyógyszerkönyv mellékletében, az 1717-ben Amsterdamban nyomtatott, Thomas Fuller doktornak vénygyűjteményében mint a Tinctura Odontalgica (fogcsepp) alkatrésze (53). —• A Pharmacopoea Austriaco-Provincialisok 1744-től 1780-ig terjedő időben megjelent öt egymást követő kiadásai Ernyey József kutatásai szerint szinte teljesen változatlan lenyomatoknak tekinthetők, így azok mindegyikében hivatalos volt a szer (54). — 509