A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

Művészettörténet - Szíj Rezső: Mata János (1907–1944)

jó barát tudott lenni, és valóban nem a könnyű fajsúlyú ember típusát szaporította mélyen érző szívével és pallérozott elméjével. Visszatérve a mappára, stílustörténeti szempontból abból elsősorban 1937-ig kísérhetjük nyomon Mata János művészetének fejlődését, az általa később is megküldött és mások gyűjteményében meglévő anyaggal együtt pedig egészen haláláig követjük fejlődését. Találkozunk olyan nézettel, amely szerint a fametszet megtagadja önmagát, ha festői hatásra törekszik, ha a fény-árnyék játékát tolja előtérbe. Ezzel ugyanis elveti a technika eredeti stílusát, rajzos mivoltát, és elidegenedik a bötű vonalas karakterétől, egyúttal a könyv szellemétől. Márpedig arra éppen a rajzos bötű nyomja rá a bélyegét. Ha ezt a nézetet elfogadjuk, akkor ezzel azt is kimondottuk, hogy a festői fametszet kevésbé anyagszerű, kevésbé vonalas, és foltjai éles ellentéte miatt illusztráló föladatra kevésbé alkalmas. Ha megnézzük a 15—17. század fametszeteit, el kell ismerni, hogy azokon a vonal játssza a főszerepet. Dürernél, Lucas Cranachnál, Hans Baldung Griennél éppúgy, mint Holbein Haláltáncának metszetein vagy a régi magyar könyvek fametszetű illusztráción, sőt még Szeges (Comenius) Arnos János Orbis pictusának fametszetein is. És még sokáig valamennyi illusztráló jellegű fametszeten. Ugyanakkor azonban azt is el kell ismernünk, hogy ezzel párhuzamosan, ha nem is annyira könyvillusztrációs célra, a clair-obscur stílusban is remekművek születtek (Ugo da Carpi, id. Hans Burgmaier, Domenico Beccatumi stb.) gyakran ugyanazon művész kezétől, amelyből vonalas fametszetek is nagy számban kerültek ki.

16 Azonban a stílusbeliség megszokott törvényei, az anyagszerűségből fakadó követelmények, bizonyos technikai merevségek nem bizonyultak tartós dogmáknak. Minden korban akadtak szabályt erősítő kivételek, újszerű eljárások, valamint stílus tekintetében és idővel az utóbbiak is általánosan elfogadottakká váltak. Ma már az a helyzet, hogy egyetlen technikát sem lehet eredeti sajátságai közé visszaszorítani. Matánál is azt látjuk, hogy a fény-árnyék ellentétére és játékára épülő festői fametszetstílus már pályája első éveiben jelentkezett a hagyományosabb, rajzos vonalas kifejezésmód mellett. Nem tudjuk pontosan, melyek voltak első metszetei, de stílustörténeti fejlődésének kérdéseit tisztáznunk kell, vagy legalábbis kísérletet kell tennünk ebben az irányban. Az a mappa, amit 1937 nyarán ajándékozott nekem, illetve a benne szignált anyag stílustörténeti szempontból azért lényeges, mert Mata 1937-ig elkészült metszeteinek zömét tartalmazza, azokat saját kezűleg hitelesítve. Amelyik metszeten évszám nem található, a mappának a művész által történt datálása és a metszetek szegélyén olvasható szignója perdöntő bizonyítékul szolgál a kezdeti évek anyagára. Mata nem jelzetezte minden lapját, így az egyes gyűjtőknél lévő anyag sem igazít el minden esetben a keletkezés idejét illetően. Jó példa erre Reisinger Jenő és Soó Rezső gyűjteménye, amelyeket magam is fölhasználtam a kutatás során. Akadnak olyan metszetek, amelyeken sem jelzet, sem — a szegélyen — szignó nem található, esetükben a stílustörténeti jegyek mellett az bizonyítja a Matától való származást, hogy ezek a kortársi gyűjteményekben a művész többi lapjai közt hol találhatók. E mappa, valamint az 1935-ben megjelent Húsz fametszetű könyvjegy alapján azt kell mondani, hogy Mata művészetében mind a vonalas, mind a festői irányzat majdnem egy időben jelentkezik. Mert egyrészt ismerjük Reisinger Jenő tollrajzos ex librisét 1934-ből és a lényegében ugyanebben a fölfogásban készült Balogh Istvánét 1938-ból. Ezzel párhuzamosan Lehotai Pál és Lehotai Pálné, valamint Harsányi László vonalas fametszetű ex librisét 1935ből, mint amelyek keletkezési éve bizonyos, mert a művész maga datálta őket részben aláírásával a metszet szegélyén (Reisinger), részben a metszeten magán, mert a művész rávéste a dúcra (Lehotai Pálné 1936, Balogh Istváné 1938). Ugyancsak ebből az időpontból származik Baltazár Éva könyvjegye, amely évszámot ugyan nem tartalmaz, de amelyet az 1937-es 16 L. Varga Nándor Lajos: A fametszet. (Bp., 1940.) — L. még: K. Sotritter: A fametszettől a kőrajzig. (Bp., 1968.) 415