A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

Néprajz - P. Szalay Emőke: A debreceni fazekasok díszítménykincse

alakítása ugyanolyan, mint az előbbinél. Ugyancsak megtaláljuk fején a bóbitát, ezt apró vonalkák képezik. A következő madár alakja hasonló hozzá, de ennek egész teste egyszínű zöld, míg a szárnya barna, vonalai jól érzékeltetik a tollak lefutását. Ezekhez képest idegenszerű Lengvári Lajos hátranéző madara, amelynek farktollai pávatollszerűen tárulnak szét, fején ugyancsak kerek a szem körüli rész, nyaka pettyezett, alatta sötétbarna színű, teste vörösbarna, szárnya sötétbarna, alsó része vörös, a farok tollai váltakozva vörös és barna színűek. 1832-ből egy másik madarat is ismerünk, Kosik Istvánét, amely bizonyos fokig eltér az általánosnak tekinthető madárábrázolástól, mivel hosszú, nyújtott farka mellett szárnya is más, mint a debreceni madaraknak, eltávolodik a testétől. Színezése sötétbarna farok, vörösbarna szárny, fején körrel határolt a szem körüli rész, ugyancsak megtaláljuk a bóbitáját. Az 1850-es évektől kezdődően találhatjuk a debreceni edényeken a páros madárábrázolást, először karcolt edényen, majd Tóth Bálint remekein, karcolt és írókázott változatban egyaránt. Sőt ez az egyetlen motívum, amely ecsetes edényein is megtalálható, tulajdonképpen alig változtatott formában. A legutolsó madár egy kis alakú, vörös mázas kulacson található, amely 1877-ben készült. Emberábrázolás ritkán látható, tányéron jelentkezik 1802-ben, férfi- és nőalakok egyaránt, leány, asszony és huszár alkotja a díszítést. A leánynak hosszú, derekáig érő fonott haja van, amelyet szalagcsokor díszít. Szoknyáját elöl kötény fedi. Az asszony fején fejfedő, valószínűleg kaskétli, vállán pettyes kendő, sötét színű szoknyája előtt világosabb színű kötény. Ezeken túl két teljes nőalakkal találkozunk az 1830-as tányérpáron és a hasonló évszám nélküli tálon. Az utóbbi alak viselete erősen emlékeztet az előbb ismertetetthez, vállán kendő, fején kaskétli, szoknyáján elöl kötény. A tányérpáron lévő nőalakok fejét kis kalapformájú fejdísz díszíti, amelyet álluk alatt kötöttek meg, vállukon pettyes vállkendő, kezükben kis erszény. A domborműves edényeken szintén találkozunk emberábrázolással, ezeket később ismertetem. Utánuk jóval később, az 1870—80-as években találkozunk ismét emberalakkal, a zöld színű karcolt mintás butellákon fordulnak elő néhány esetben férfi, nő és zsidó. A magyar népművészetben gyakran ábrázolt váza is megtalálható a debreceni fazekasok termékein, de gyakorinak nem nevezhető az alkalmazása. Úgy tűnik, hogy a kisebb méretű díszedényeken jelenik meg, mint Kosik István butellája 1832-ből, tányér 1841-ből és színes, illetve karcolt díszű zöld tányér. A nagyméretű díszedények közül Molnár János zöld mázas, karcolt díszű edényén fedezhetjük fel 1844-ből és Tóth Bálint 1864-es remekén. A felsoroltakon túl még két díszítőelemet említünk, amelyek egy-egy esetben találhatók a debreceni edényeken. Az első viszonylag korai, az 1823-as remeken lévő heraldikai jelnek tekinthető kétfejű sas. Ez bizonyos fokig példa lehet arra, hogy talán egy-egy idegen eredetű motívum feltűnésének hátterében az áll, hogy készítője különbözött a többi fazekasmestertől. Feltételezhető, hogy talán nem Debrecenben tanult. Ugyancsak egyszer találjuk a szalagcsokrot mint lezárómotívumot, az 1841-es tányérpáron. Lengvári Lajos edényén szerepel a korona, ugyancsak egy esetben fordul elő. Az előbbiek során áttekintettük a vörös és világos mázas színes írókás edények díszítményét. Ezeket nem lehet elkülöníteni egymástól, az elemzés során kitűnt, hogy nagyjából azonos motívumok fordulnak elő ezeken az edényeken, bár felfedezhetők olyan sajátosságok, amelyek csak az egyik, míg mások csak a másik alapszínű edényeket jellemzik. A következőkben a zöld mázas edények díszítését tekintem át. Ezek között két alaptípust különböztethetünk meg. A zöld mázas edények díszítésében uralkodónak a domborműves díszítőmód tekinthető, ezt csak néhány esetben váltja fel a karcolt díszítés, amely így egyedinek tekinthető. Néhány esetben, elsősorban a későiek között találunk példát a két díszítőmód keveredésére. Ekkor jelenik meg a beütött díszítés, később a feliratok között foglalkozom vele. A legkorábbi XVIII. századi edényeket a domborműves díszítőmód jel359