A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

Történelem - Szűcs Ernő: A debreceni bútoripar története

részvényesek 1930-ig Stern Emánuel és Mittelmann Miksa, akik az összes részvények 65%ának voltak birtokosai. Mellettük a tulajdonosok sorában, de még inkább a bankhiteleken keresztül való forgótőke-ellátásban játszott nagy szerepet az Altalános Forgalmi Bank. Ez a pénzintézet azonban a válság elején összes tartaléktőkéjét, alaptőkéjének pedig jelentős részét elvesztette, így képtelen volt a továbbiakban a bútorgyár finanszírozását vállalni. Holott erre az adott viszonyok között fokozott mértékben lett volna szükség. Kétségtelen ugyan, hogy a gyárban az első évben (1929-ben) még számottevő, 38,2 ezer pengős nyereség mutatkozott, de a következő évben már fellépett az értékesítési nehézség, felgyűltek a raktárkészletek. Ráadásul a behajthatatlan követelések számlája is felduzzadt. Következésképpen visszafogták a termelést. A székgyártás 50 ezer darabra mérséklődött, s elbocsátottak 140 munkást, az évi tiszta nyereség pedig 439 pengőre csökkent. Emiatt az üzem 1930 második felében leállt, hogy készleteinek felhalmozódását mérsékelje. Még rosszabbul alakult a katasztrofálisnak tekinthető 193l-es év. Az évi mérleg szerint 118 ezer pengő volt a veszteség, de ez szépített adatnak tekinthető, mert már áprilisra 400 ezer pengő lettastátushiány. 1932-ben pedig még további 30 ezer pengővel emelkedett a fedezetlen passzíva. Fokozni kellett volna a bankhitelt, de mint már utaltunk rá, a vállalat fő hitelezője és részvényei 10%-ának tulajdonosa, az Általános Forgalmi Bank Rt. is megrendült. Ezt a helyzetet használja ki a Magyar Altalános Hitelbank Rt. az üzem megszerzésére. Az 1930-as évben ez utóbbi bank vállalt kezességet a debreceni gyár exporthiteléért, amit az a Pesti Magyar Kereskedelmi Banktól felvett. Ugyanakkor 1931-ben már a Hitelbank nyújtott kölcsönt a Gőzfűrész és Faárugyárnak. Miközben a Hitelbank beolvasztotta magába a gyár egykori anyaintézetét, az Általános Forgalmi Bank Rt.-t, így a Hitelbank már résztulajdonossá lépett elő. Az előzőekben ismertetett nagy veszteségek azonban arra késztetik a bankot, hogy megpróbálja az üzemet értékesíteni. E célból tárgyalásokat kezdeményezett a bécsi Thonet—Mundus gyárral. A megegyezés azonban nem jött létre, mert a Hitelbank a valós értéken felül 100 ezer pengő lelépési összegre, nyereségre akart szert tenni, a bécsi cég pedig a részvények döntő többségét követelte magának. A tárgyalások meghiúsulása után a Hitelbank elhatározta az üzem talpraállítását, hogy az képes legyen az általa folyósított hitelezett tőkét és kamatait visszatéríteni. A pénzintézet 1933—1934 során átvette a régebbi két főrészvényes (Stern Emánuel, Mittelmann Miksa) tulajdonjogát, s miután már 1933-ban 90%-os tulajdonosa lett a gyárnak, az addigi 50 P-s részvényeket 20 pengős névértékre bélyegezték le, s ezzel a vállalat 245 ezer pengős alaptőkéjét 98 ezer pengőre szállították le. Megváltoztatták az üzem nevét is DEBRECENI HAJLÍTOTTBÚTOR-GYÁR és FAKERESKEDELMI RT.-rc (1933. július 8.).

28 A Hitelbank arra az álláspontra helyezkedett, hogy a megszerzett üzem a bankbefektetés áttételes formája. Ebből az alapállásból sajátos ellentmondás fakadt. Régebben a részvénytársasági forma sok kis tőke egyesítését jelentette. Most azonban a vállalatok a banktőke termelőtőkévé válásának színtereivé lettek. A mutatkozó nyereség osztalék formájában jórészt a bankok kasszájába vándorolt. Ugyanakkor egy sajátságos ellentmondás is átszőtte ezt a pénzügyi műveletet. Mivel a vállalatoknál 1930-ig nem mutatkozott a befektetett tőke arányának megfelelő nyereség, s így az osztalékrészesedés is kicsiny volt. Ezért a bankok számításukat mint hitelezők igyekeztek megtalálni. A vállalat monopolhitelezőjévé lett bank azonban ellentmondásos helyzetbe jutott. Míg egyrészről abban volt érdekelt, hogy mint a vállalat tulajdonosa növelje, akár termelésbővítéssel, beruházással is a gyár tevékenységét, addig más oldalról mint hitelező mindenféle rezsiköltség lefaragására, a fejlesztéstől való tartózkodásra, a kihelyezett kölcsönének mielőbbi visszatérülésére törekedett. A Hitelbank a Hajlítottbútor-gyárnál egészen 1937-ig nem volt hajlandó hozzájárulni újabb gépi felszerelés vagy egyéb beinvesztálás végrehajtásához. Ellenőreivel (debreceni fiókja tisztviselőivel) 28 MPC 1926—1927., 1927—1929. és Szani—Tímár: 222—223. 342