A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)
Történelem - Benkő Éva: Egy debreceni kereskedőcsalád felemelkedése a XIX. században
A tanács Simonffy Dániel szenátort küldte ki a kérelemben foglaltak ellenőrzésére és az ügyben javaslattevésére. Simonffy jelentése rövid időn belül elkészült: „A kért sátorban külső Kávé Ház háta megett lévő Uttzában a 216 k sz. alatt, a néhai tokaji kereskedő Pap István és kassai kereskedő Janonszki Tamás fa sátorai között: az említett fa sátor 4 négyszögöl ki terjedésű, de romladozott állapotban lévén, mint a melynek mind az alsó fájjait ujakkal kell fel váltani, mind a tetejét és ajtaját újra kell tsinálni... János nevű betsülletes áts mester betsültettem, aki is az 30 Wfra betsülte. Egyéberánt meg kérdezvén Esküdt Nánási Gábor Urat, mint a vásári jövedelmek incassátorát, hogy volt é jövedelme a N. Városnak alkalmatosságával 10 ftot vett be attól a sátortól árenda pénzt. Minthogy pedig az említett sátor romlott állapotban van, és a jövedelme is bizonytalan, nem tartom vélekedésem szerint gazdaságosnak, hogy a N. Város ilyen épületnek helyre hozására feles költséget fordítson. Debr. 13 n Oct. 1831." 22 Az idézetekből kiolvasható, hogy a XIX. század első felében az árusítás nem a mai értelemben vett „bolt"-ban zajlott, hanem az ún. vásártéri sátrakban, amelyek ideiglenesek és állandóak egyaránt lehettek. Mindkét típus nagy része a város tulajdonában volt, ezeket a város bérbe (árendába) adta a helyi és idegen kereskedőknek, ezzel is gyarapítva bevételeit. Az 1797-es tűzvészig az állandó sátrak fából, deszkából készült, fedett építmények voltak. A Kardos László által kért sátrat rossz állapotú, idejétmúlt, ám meglehetősen nagy területet elfoglaló alkotmánynak kell elképzelnünk. Divatjamúltnak azért, mert 1797 után tűzvédelmi, de raktározási okok miatt is igyekeztek kőből építeni a sátrakat. „Az 1830-as évekbenmár 565 állandó sátor után szedett bért a város, s ebből 142 épült kőből, téglából. 23 A tanács által végül is 50 bécsi forintra becsült végérvényes megváltási díjért eladott roskatag eladóhely megvétele Kardos László számára mégis „alkalmi" vásárlást jelentett, mivel a kereskedőknek egy-egy ilyen megüresedő sátorért, helyért akár 10 évet is várniuk kellett. 24 így került hát a város által gazdaságtalan fenntartásúnak minősített, ezért eladott sátor Kardos László birtokába, s így vált az később egy virágzó üzlet kiindulópontjává. Az 1832. január 19-én kifizetett megváltási díj után Kardos László „üzlettulajdonos" lett, s ezzel megalapíttatott a város egyik leghíresebbé, legmegbízhatóbbá váló vászonüzlete, amely egy család kezelésében 1950-ig, az államosításig fennállt. Az üzlet megnyitási évének — levéltári adatok alapján — az 1832. évet tekinthetjük, ám a cég hagyományos alapítási évszáma 1831, mivel a tradíciókat tisztelő utódok ezt később így tartották számon. Erre mutat, hogy 1941ben tartották azt a háziünnepséget, amelyet az üzlet 110 éves fennállásának alkalmából rendeztek, s amelyen a méltó megemlékezés egyik aktusaként felavatták a cégnél legtovább dolgozó családtagnak, az alapító fiának (Kardos László II.) olajfestésű arcképét. 25 A valódi üzleti tevékenység megindulására mindenesetre csak 1832 tavaszán került sor, hiszen a rozoga sátor helyreállítása, esetleg helyén egy új felállítása, a boltot megtöltő árukészlet beszerzése hosszabb időbe telt. Az újdonsült tulajdonos mennyiségre még szolid, ám választékra színes áruskálát tudott előteremteni. A vászonneműek eladásával foglalkozó, régiesen rőfösüzlet kínálatába nemcsak eperjesi vászon, pamut, gyolcs, tüll, selyem, len, organza stb., hanem egyéb kiegészítők: gomb, pántlika, zsinór, gyertyabél, keszkenő, cérna, cipő, bakancs stb. került. 26 Időben előrehaladva természetesen a cég későbbi tulajdonosai tovább gazdagították árukészleteiket, újabb szolgáltatásokkal is várták a vásárlókat. Saját fehérnemű-varrodával, paplan- és matracműhellyel gyarapították a meglévő kereskedést, 22 HBML IV. A. 1011/k. 1831/559. A Kardos László által kért sátor állapotjának megvizsgálásáról. (A kérelem a válasszal egy helyen található.) 23 Gyimesi i. m. 360. 24 Gyimesi i. m. 360. 25 Debrecen és vidéke Ipartestület 40 éves története. (Összeállította: Lechner Lajos. Debrecen, 1941.) 122. 26 A VIII. 86. 2. l-es leltári számmal ellátott inventárium. 228
