A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1986 (Debrecen, 1987)

Természettudomány - Ötvös János–Lovas Márton: Tallózás a Déri Múzeum gombagyűjteményében

A debreceni Nagyerdő Magyarország legrégebben természetvédetté nyilvánított erdeje. Jellegzetes gyöngyvirágos tölgyes (Convallario-Quercetum roboris). Ennek a társulásnak a növényföldrajzi rendszerben a következőképpen alakul az elhelyezkedése: Osztály — Clasis: Quercetea pubescentipetrae Sorozat — Ordo: Quercetalia pubescentis Csoport — Federatio: Quercetalia Pubescentipetrae (Száraz tölgyesek) Alcsoport — Subfederatio: Aceri (tatarico) — Quercion Társulás — Associatio: Convallario — Quercetum roboris Típus: Convallario — Quercetum tibiscense és Convallario-Quercetum tibiscense convallarietosum. A gyöngyvirágos tölgyes hűvösebb, zárt klimaxerdő az Alföld homokján, amelyek földrajzilag (topográfiailag), ökológilag és cönológiailag az igazi pusztai erdők és a gyertyános tölgyesek, illetve a tölgy-kőris-szil ligetek között állnak. Debrecen és környéke éghajlati viszonyai megfelelnek az erdők kialakulásának. Az évi csapadék mennyisége 500—750 milliméter között váltakozik, de sehol sem csökken az erdők létéhez szükséges minimum 500 milliméter alá. A pallagi meteorológiai állomás 50 éves átlagai szerint e területen a januári középhőmérséklet —2 Celsius-fok, a júliusi középhőmérséklet 20 °C. Az évi átlagos középhőmérséklet: 11 °C. A lehullt csapadékmennyiség a tenyészidőszakban: április l-jétől szeptember 30-áig 300—350 milliméter. A téli félévben, azaz október l-jétől március 31-éig: 200—2500 milliméter. A csapadék évi átlaga: 550—600 mm. A tenyészidőszak középhőmérséklete: 17— 18 °C. Az évi napfénytartam: 2000—2100 óra. Az uralkodó szélirány az észak—keleti. Debrecen és környéke gyakorlatilag a kontinentális klíma hatásai alatt áll, de időszakonként érvényesülnek atlanti és szubmediterrán hatások is. A térképre tekintve Debrecen és környéke a magyar vagy pannóniai flóratartomány (Pannonicum) Kis- és Nagyalföld flóravidékéhez (Eupannonicum) és a Nyírség (Nyírségense) flórajárásához tartozik. A Nyírségense Soó szerint a legtöbbet őrzött meg az Alföld ősi tájképéből és növényzetéből. Ezek az általános megállapítások a Nagyerdőre és a Debrecen környéki erdőkre egyaránt érvényesek. A Nagyerdő uralkodó fafaja a kocsányos tölgy (Quercus robur). Mellette még vadkörte (Pyrus pyraster), mezei szil (Ulmus campestris), mezei juhar (Acer campetris), ezüsthárs (Tilia argentea), valamint rezgő nyár (Populus tremula) és közönséges nyír (Betula pendula) fordulnak elő. Itt-ott madárcseresznye (Cerasus avium ssp. silvestris), vadalma (Malus silvestris), fehér nyár (Populus alba) s néhány helyen gyertyán (Carpinus betulus) is előfordul. A cserjeszinten leggyakoribb az egybibés galagonya (Crataegus monogyna) és a mogyoró (Corylus avellana). Az erdőszéleken, az erdő útjai mentén a kökény (Prunus spinosa), a csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus), a fekete bodza (Sambucus nigra), a veresgyűrűs som (Cornus sanguinea) s a fagyai (Ligustrum vulgare) bokrait találhatjuk. A lágyszárúszinten az erdei ibolya (Viola silvestris), a széleslevelű salamonpecsét (Polygonatum latifolium), a tyúkhúr (Stellaria media), az odvas keltike (Corydalis bulbosa a kéküstökű csormolya (Melampyrum nemorosum ssp. debreceniense), a nehézszagú gólyaorr (Geranium robertianum), a vérehulló fecskefű (Chelidonium május), enyves zsálya (Sal18