A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Művészettörténet - Sz. Kürti Katalin: Toroczkai Oszvald (1884–1951) debreceni évei

Sz. Kürti Katalin Toroczkai Oszvald (1884—1951) debreceni évei Száz éve, 1884. július 23-án született Toroczkai Oszvald, aki 1907—1944 között élt Debrecenben. (Budapesten halt meg 1951. október 27-én.) Iparművészeti, grafikai és festői tevékenysége mellett jelentős volt pedagógiai, közművelődési munkája és közéleti szerepe. 1910-ben a debreceni nagyerdei művésztelep ügyében fáradozott: Hollósy Simont is megnyerte az ügynek. Nem rajta múlott, hogy a terv meddő maradt. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején az írók és művészek szakszervezetének vezetője volt. 1924—27 között a Művészház igazgatója, a Műpártoló Egyesület (később Képzőművészek és Műpártolók Egyesülete) vezetője. A második művésztelep-alapítási kísérlet ugyancsak az ő nevéhez fűződik (1926—27). E tanulmány keretében Toroczkairól elsősorban mint közéleti emberről szólunk, s első két debreceni évtizedének (1907—1927) ismertetésére helyezzük a hangsúlyt. Életművéből nem a festményeket, hanem az iparművészeti és kisgrafikai tevékenységét emeljük ki. 1884. július 23-án született Brassóban, ahova édesanyja látogatóba utazott Héjjasfalváról. Ebben a faluban élt hatéves koráig, ekkor vasutas édesapját Brassóba helyezték. így emlékezett meg gyermekkoráról, Brassóról és környékéről 1947-es önéletrajzában: „A Hosszú utca végén, az állomás épületében laktunk, elég távol a város szívétől, a Barcaság peremén, a Sprenk-hegy lábánál. Ez a kopasz, mészkősziklákkal telitűzdelt hegy volt gyermekkorom legjobb barátja. Ismertem minden szerény virágát, csipkerózsabokrát, szikláját, odúiba meghúzódó denevéreit, időszaki forrásainak barlangjait s a lábánál elterülő nádasokkal, füzesekkel besűrűzött tavacskáit. De ismertem a Barcaság előttünk elterülő síkságait is, a faluk tornyait s a síkságot környező hegykoszorú ormait... Mi sem természetesebb, mint az, hogy ennyi erő és szépség ellenállhatatlanul a természethez kapcsolt, s ez a maradéktalan örömmel járó vonzalom, amely nagyobb, mint életem bármely barátsága, máig is frissen él bennem, nem tompul, nem szürkül, sőt az idő haladtával mind nagyobb erővel tölti el egész lelkemet. Ez adta kezembe gyermekkoromban a ceruzát, s ez sugárzik ki belőlem ma is, ha ecsetet veszek kezembe, akár természet után dolgozom, akár a bennem felgyülemlett benyomások kerülnek vásznamra. Barcarozsnyó és Törcsvár romjainak romantikája még most is él bennem, pedig közel félszázada annak, hogy először rajzolgattam öreg tornyaikat, düledező falaikat. Állandóan modelljeim voltak diákkoromban a külváros kis házacskái is, szerettem düledező kerítéseiket, ormótlan, nagy zsindelytetőiket, pedig akkor még nem tudtam, mennyi szépség és lélek van ezekben a látszólag semmitmondó témákban. 1901-ben Székelyudvarhelyre kerültem; itt végeztem el a reáliskola utolsó osztályát, és itt érettségiztem."

1 1902—1906 között tanult Budapesten a Mintarajziskolában és Rajztanárképzőben Székely Bertalan, Révész Imre és Olgyai Viktor tanítványaként. III. éves volt, amikor tanárai vitát folytattak képei előtt. Szinyei megvételre javasolta egyik művét, a töb1 Az életrajz jó részét közli dr. Cs. (Csillag Miklós?) cikke. Debreceni Képes Kalendáriom, 1947 73—75. 317