A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Történelem - Rácz István: A cívis fogalma

3. táblázat A polgárok létszáma Debrecenben Az összeírás éve Polgárok létszáma 1707 1261 1720 905 1784—87 2826 1795 2108 1803 3316 1813 2107 1816 1779 1843 2519 A polgárok létszámalakulása szempontjából el kell tekintenünk az 1784—87. és az 1803. évi összeírás adataitól, előbbi — minden jel arra mutat — a polgárok számába besorolta a polgárcsalád összes 18 éven felüli férfi tagját, akkor is, ha még nem szerzett polgárjogot. Az utóbbi pedig a polgárok kezén levő házak alapján készült, s tudvalevőleg egyes polgároknak — bizonyos tilalmak ellenére — két házuk is volt. A fakompetenciánál, a béres földek számbavételénél és az adózásnál viszont mindenképpen a valósághoz közel álló összesítés sejthető. Ezek szerint tehát azt állapíthatjuk meg, hogy a XVIII. század elején a polgárok létszáma még ezer körül mozgott, a század végétől pedig a XIX század közepéig 2—2500, között váltakozott, s feltétlenül egyet lehet érteni Balogh Istvánnak azzal a megállapításával, hogy 1848-ban sem haladhatta meg a 3 ezret.

126 Vagyis számszerűen is bizonyítható, hogy a városi vezetés nagyon kézben tartotta a polgárjog adományozásának az ügyét, s a polgárok létszámának azonos szinten tartására törekedett. A Társalkodó megfogalmazása szerint a tanács „a polgári jólétét biztosítani akarván, a polgári diplomát nem szórja vigyázatlanul".

127 Ellenőrző figyelme még az 1840-es években sem lankadt, sőt 1845-ben Berényi József szíjjártómester polgárság iránti kérelmének a tárgyalása során szerzett tapasztalatok alapján tovább szigorította a felvétel elbírálását. Olyan határozatot hozott, hogy ha helybelieket vagy az ország határán belül született mesterembereket vesznek fel a polgárok sorába, a régi módon kell a folyamodásukat elbírálni: az utca szerint illetékes esküdt véleményezése alapján dönt a tanács a kérelmekről, de a tanácsülésen a népszószóló is jelen lehet, mégpedig szavazati joggal; viszont másoknak „mint idegeneknek" a kérelmezési leveleit a választott hites közönség véleményezi, s döntésre a népszószóló terjeszti a városi tanács elé.

128 A Hetilap tudósítója a szigorítást azzal magyarázta, hogy a tanács az új polgárok számának a korlátozásával a régi cívisek legelőföldjeit védelmezte. Mivel ez az okfejtés sok általános tapasztalatot is rögzít, érdemes — hosszadalmassága ellenére is — szó szerint idézni. „Ez előtt nehezen lehetett a polgársághoz jutni idegennek, attól tartván, hogy a szomszédból marháit majd a nagy legelőre hajthatja, ezt azzal elárasztván. De mióta a feleslegtőli fizetés meghatároztatott — itt az 1820., 1836. és 1839. évi legeltetési rendre történik utalás, amiről a későbbiek során részletesen szólni fogunk — ettől tartani nem lehetvén, legalább nem kellene lehetni — és a polgárságba jutás megkönnyebbült. Csak abból állott az, hogy elébb házat vévén, s itt lakván egy darabig, folyamodott a tanácshoz, s innen az utcai esküdtek véleménye után, melly arról tett bizonyságot, hogy a folyamodó békességes, becsületes ember stb. — az engedélyt kikapták s míg a polgárok fiai 12 ezüst forintot fizettek, ezeknek 126 Balogh István: i. m. (A város és népe.) 42—43. 127 Társalkodó, 1837. április 12. Jegyzetek Debrecen jelen állapotáról Cs. ált. közölt rövid rajzára. (Bodrog mellől B.) 128 1845. november 24. IV.A.1011/a/115. P. 894—896. 96