A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Fekete Csaba: Mit mondott el búcsúzóul Csokonai?

Arról sem számolt be, hogy miféle kéziratai voltak, amelyeket ta.nácsos volt elégetnie. Kihúzza, hogy valaha is erkölcsöket felforgató scholasticus lett volna — előbb is kihúzta már a törvény szót —, s bár diáktársai tanúskodására szintén számítva erkölcsi törvény tlé kívánja ügyét, mégis átfogalmazza ezeket a mondatokat. Kimondja azonban, és nem kihúzza, hogy belenyugszik eltávolításába és a diákságtól szeparálásába, ha ennek a kollégium javára keJett történnie.* Professzorait sem vádolja, mert világi nexus miatt felettesei. Ha ezt újólag el- meg elolvassuk, a sok. kihúzást latolgatva, nem érezzük csak szóvirágnak, hogy mindenki engedelmét kéri, hogy hallgat a konkrét vádakról, saját visszatérési szándékáról, a közben történtekről. Az sem hatásvadászat, hogy szándéka jó volt, nem felforgató, s nem alantasság vagy léhaság és erkölcstelenség vezette. Az eddigi kiadások hiányossága miatt kellett egyoldalúan hangoztatnunk a kihúzásokat. De legalább szemel vén yesen arra is utaljunk, hogy a ki nem húzott részekben is akad sűrűn újraértelmezésre érett fordulat, amely a dolog természete miatt nem sikerülhet hosszadalmas és aprólékos utánajárás nélkül. Plebecula Sok kiragadható példa közül említsük azt a mondatát Csokonainak, ahogyan saját útján haladását jellemzi, s amelyet egyoldalúan plebejus szemléletnek jobb nem tekintenünk. Ez a nézet azonban nemcsak itt bukkan föl, és nemcsak mentegetőző összefüggésben. Elképzelhetjük, hogy míg ámulva utánamosolygott a kisdiák Csokonai mondatainak, az öregdiákok némelyikét kellemetlenül érinthette, hogy a plebecula kategóriába sorolták. Akit Kazinczy és Földi már csaknem poétává tettének, tudott kíméletlen és kihívó is lenni. Merő szándékosság és sértés a Piskárkosi Szilágyi Gáborhoz írott bocsánatkérő levél is. Később is visszacsillan azonban az elhivatástudat, szinte idézetként ebből a gyászIobbanású szónoklatból. Festetich Györgynek írja 1799-ben: „.. .a nagy lelkek ujjal hivnak magok felé s integetnek, hogy a plebecula zavart sikoltásaival ne gondoljak..." Árnyaltabban mutatja nézetét, amely Széchényi Ferencnek írott levelében is jelen van (keltezése hiányzik, 1803?): „Én még annyira nem mentem, mint a genevai Jean Jaques, hogy a plebeculát utáljam, a nagyokra bosszankodjam..." 1804-ben még határozottabban írja Sándorfi Józsefnek: „Ha szeretnek, ha becsülnek, ha tisztelnek, meg nem vetem s cynikusként nem vagyok rá ügyetlen: ha másképpen csinálnak velem, kivált a plebecula (már az akár aranyos, akár szűrös) akkor Horatiussal mea virtute ne involvo et beatam pauperiem sine dote quero." Mindezekből egyértelmű, hogy Csokonai nem tekintett hivatali és társadalmi helyzetre, tekintélyre, hanem erkölcsi minőség szerint osztályozott. Szilárd meggyőződésének természetesen a kiváló tudósok és könyvek vélekedése is példája, formálója volt. Tudjuk, hogy 1794ben jegyzetelte a Nagy Gábortól kölcsönkapott William Jones-féle tanulmányt (Poeseos Asiaticae commentariorum libri sex cum appendice). A kollégium könyvtárában azonban már 1778 óta megtalálta (ma is megvan a Sinai által szerzett, G 1517 jelzetű példány). E munka lipcsei kiadását a jeles német orientalista, Johann Gottfried Eichhorn rendezte sajtó alá, s terjedelmes szakmai tanulmányt is írt hozzá. Ebben ő német létére egy angol munkáját bocsátja ki, nem is anyanyelvén, hogy a nagyközönségnek szánhatná Itt mondja az ókoriakra is hivatkozva a következő részletet, amelyen Csokonai indítékot is lelhetett, noha erről a lapról szó szerint kimásolt részlet nem maradt meg a kéziratcsomóiban. „Ego verő, qui is non sum, qui a plebeculae depravato judicio pendeam, existimo, horum omnium nullám omnio rationem esse habendam; et illos quidem suo fato relinquendos, hos autem tanquam litterarum prostibula spernendos censeo. Quin, ne quid celem, latina huius libri * Ezt szó szerint két nappal később írt önigazolásában találjuk (az R788/Í jelzetű kéziratban). 416