A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Művészettörténet - Takács Béla: Török hímzések, keleti szőnyegek a tiszántúli református templomokban

az 1808—1809-es összeírás adataira támaszkodunk, amely összeírás a XIX. század elején készült ugyan, de XVIII. századi állapotokat rögzít, és tartalmazza a debreceni, beregi, bihari, érmelléki, közép-szolnoki, nagybányai, szabolcsi, szatmári, ugocsai egyházmegyékhez tartozó eklézsiák úrasztali felszereléseire vonatkozó adatait. A nagykunsági egyházmegye összeírása 1863-ból való, és így tíz egyházmegye 495 eklézsiájáról vannak adataink. Hiányzik a felsorolásból a korábban ugyancsak a tisztántúli egyházkerülethez tartozó békésbánáti, nagykárolyi, nagyszalontai egyházmegye gyülekezeteinek adata.

3 Az 1808—1809-es összeírás minden egyházmegyében megtörtént, a hiányzó jegyzőkönyvek egy része valahol lappang, a másik, jelentősebb része pedig Erdélyben, jelenleg a kutatás számára hozzáférhetetlen helyen van. Említettük, hogy a Tiszántúlról 495 református egyházközség ingóságairól vannak adataink, és tüzetesen átvizsgálva ezeket a több-kevesebb részletezéssel felvett leltárakat, mindössze 17 eklézsiában találtunk török hímzéseket ilyen formában feljegyezve: Éradony: „egy szép török keszkenő a keresztelő edények takarója"; Forgolány: „egy viola szín virágos török keszkenő"; Fülesd: „egy török karton ujj pamut kendő". Gebe: „egy fekete földű török keszkenő"; Hajdúböszörmény: „Egy török varrásos selyem keszkenő"; Hajdúszoboszló: „egy abrosz, török hímmel varrott";. Kérsemjén: „egy nagy török selyem rojtos szélű keszkenő"; Konyár: „egy török karton keszkenő"; Munkács: „egy török országi retzés ótska abrosz"; Nagyszőllős: „egy török pamut keszkenő"; Ombod: „egy régi török kendő, fekete virágokkal"; Oros: „egy török, veress csepegtetésű keszkenő"; Püspökladány: „török bulya vászon, arannyal és selyemmel varrott keszkenő"; Szentpéterszeg: „egy veress, sárga, fejér sodrott selyemből készült török keszkenő"; Tiszakerecseny: „veres török pamut vagy szép új keszkenő, viola szín kerülettel és fejér rojttal készített"; Tyúkod: „egy nagy török keszkenő, mely arany virágokkal van körül varrva"; Uszka: „egy török fejér, veress, sárga tarkájú keszkenő, egy fejér virágos török keszkenő". Az eléggé szűkszavú leírásokból is megállapíthatjuk, hogy a „török" névvel leltárba feljegyzett textíliák között több olyan darab van, aminek a török eredete kétséges. A fülesdi „karton ujj pamut kendő" valószínűleg nyomott technikával készült, törökös mintájú, nyugat-európai termék lehetett. A munkácsi „retzés ótska abrosz" sem vall török eredetre, mert recetáblás textíliák a török hímzésben nem fordulnak elő. Az viszont megtörtént, hogy a szétvagdalt eredeti török hímzést vert csipke vagy réce kombinációjával úrasztali térítőnek alakítottak át.

4 Szintén kétséges az ombod'i „fekete virágos" kendő, ugyanis fekete virágot török térítőkre nem hímeztek. A kérsemjéni „selyem, rojtos szélű keszkenő"-ről ezt olvassuk a leltárban: „nagy virágú, mellynek földje arany színű, virága viola színű, Kéri lakos Nagy Ferentzné aszszony és Ilona leánya ajándéka az 1808-dik esztendőben". Az eredeti török hímzésekre rojtot soha nem varrtak, tehát a kérsemjéni terítő keleti mintákkal szőtt darab lehetett, és szintén valamelyik nyugat-európai selyemgyárban készült, ugyanilyen volt a t/szakerecsenyi „fejér rojtos" pamutkeszkenő. A feljegyzésekből egyértelműen kitűnik, hogy a leltározást végző prédikátorok a XIX. 3 A felsorolt tíz egyházmegye vizitációs jegyzőkönyve a Tiszántúli Református Egyházkerület levéltárában, Debrecenben vannak. 4 Palotay Gertrud: A magyar református templomok úrasztali térítői. Magyar református templomok (Szerk. Kovács J. István. Bp., 1942) I. 299. 22. kép. 374