A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Művészettörténet - Sümegi György: Dienes János (1884–1962)

és nagy jellemzőerő mutatkozik meg ezeken a ceruzarajzokon. (Belőlük egy a Déri Múzeum tulajdona.) Orosz hadifogoly, 1915.

20 című rajzán egy sapkás, tarisznyás orosz katonát jelenít meg. Az ajkait összeszorító, homlokát ráncoló, szuggesztív tekintetű arcról megingathatatlan bátorság és határozottság árad. A rajzoló érzelmileg azonosulni tud vele, át tudja élni a hadifogoly kiszolgáltatott, kilátástalan helyzetét. A témaválasztás és a kidolgozás módja egyértelműen megmutatja, hogy Dienes együttérzéssel és szimpátiával viseltetett az első világháború orosz hadifoglyai iránt. (Orosz hadifogoly, 1915. p. ceruza, 445 x 320 mm, Déri Múzeum, ltsz.: II. 1918/4.; Orosz hadifogoly, 1916. p. ceruza, 540 x 425 mm, dr. Némedi Dénes tul., Bp.; Fekvő katona, 1916. p. ceruza, 430x465 mm, dr. Némedi Dénes tul., Bp.; Cigány katona, 1917. p. ceruza, 385 x 275 mm, dr. Némedi Dénes tul., Bp.) Dienes ezekkel az orosz hadifogolyrajzokkal részt vett egy kiállításon és pályázaton a háború után. Ennek eredményéről is beszámol az önéletrajzában. „1922-ben Budapesten, a Nemzeti Szalonban volt egy grafikai kiállítás. Én első díjat nyertem 7 darab oroszfogoly-rajzommal. Ezt azonban csak 1928-ban tudtam meg. A díjat végül is másnak adták." S végül nem kevés keserűséggel állapítja meg a szomorú tapasztalat alapján: „Hiába, régi igazság, aki tűznél van, az melegszik."

21 (2., 3., 4. kép) Mindezek után Dienes szinte teljesen fölhagyott a grafikával, a sokszorosított grafikával és az egyedi rajzzal is. Litográfiát később már csak egyszer — a Debreceni Művészház megnyitására, 1924-ben — készít, s a ceruzarajzot is abbahagyja. A ceruzához évtizedekkel később is csak akkor nyúl, amikor unokái arcvonásait próbálja megrögzíteni. De ezek már művészi színvonalban és időben is igen távol állnak korai, ígéretes és kiforrott grafikai műveitől. A kudarc és a türelmetlenség egyaránt kedvét szeghette az egykori Olgyai-tanítványnak. Rézkarcot, linó- vagy fametszetet egyébként sem csinált soha. „A rézkarcot nem szeretem, mert annak eredménye a törléstől függ" — szokta emlegetni. Grafikai tevékenységét még akkor is befejezettnek, lezárultnak tekinthetjük, ha ceruzarajzainak sora családtagjairól: anyjáról, lányairól és unokáiról készített darabokkal kiegészült még a későbbiek során. Ezek a rajzok azonban művészileg erősen leegyszerűsítettek, de ugyanakkor meghittek és közvetlenek. (Gyermekfej, 1914. p. cer., 157x118 mm; Gyermekfej, 1916. p. cer., 135 x x95 mm; Női fej, 1916. p. cer., 205x135 mm; Gyermekfej, 1919. p. cer., 210x170 mm; Gyermekfej, 1924. p. cer., 325 x260 mm — dr. Némediné dr. Dienes Éva tul., Debrecen.) Dienes az első világháború után szinte kizárólagosan előtanulmánynak, vázlatnak tekintette csupán a rajzot. Nála (fordítva, mint ahogy a debreceni festőknél általában) induláskor volt szerepe a grafikának, és még a debreceni grafika XX. századi megerősödése, reneszánsza előtt be is fejezi az egyébként igen ígéretes grafikai tevékenységét. Litográfiái és főleg korai ceruzarajzai azonban bizonyítják, hogy szakmai felkészültsége, rajztudása biztos és határozott. Kívánnivalókat nem hagy maga után. Ma is értékelni tudjuk fegyelmezett és határozott vonalvezetését. Nemcsak a felszínt, a külsőt tapogatja le, hanem kíváncsi az emberi belsőre, a jellemre és a karakterre is. Művészi felfogásának (az ebben az időben készült olajképeire főként jellemző) ekkor „.. .a nagy foltokban összegező, gyöngéd, kissé szürkés színvilágú, bizonyos tekintetben dekoratív jellegű festésmód felelt meg".

22 Dienes Debrecenben való letelepedése döntő fordulatot hoz a pályája további alakulásában is. A rajztanársággal együtt járó ezernyi gond, a család ellátása, a megélhetés biztosítása lekötötte erejét és idejének nagy részét is. A fővárosban elismerést szerző fiatal művész lassanlassan kikerült Budapest művészeti hatása alól. Mint vidéki művész harcolnia kellett az elszigeteltség ellen. Abban az időben a mainál még nagyobb volt a szakadék főváros és vidék között. A vidéken élő művészek szinte el voltak zárva a főváros művészi lehetőségeitől. 20 Reprodukálva: Alföld, 1964/3. 272. p., továbbá Dienes János 1980. évi emlékkiállítása kis katalógusában. 21 Dienes János: i. m. 5. p. 22 Baskainé Dienes Klára: i. m. 273. p. 343