A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Művészettörténet - Sümegi György: Dienes János (1884–1962)

volt hozzám, hogy azt hiszem, latinból mint felügyelő puskát hozott. — Eh, aki mer, az nyer. »Tanár úr, kérem, ki sincs vágva a könyvemben.« Az asztalnál maradt Eilend nevű számtan—fizika tanár majd leesett a székről nevettében. A kis Kovácsy nagyon elképedt. Először nem tudta, most mit csináljon. De aztán magához tért, és miközben Dókus az őt fogadó igazgatóval és az elnökkel a hosszú asztalhoz ült, azt mondta: »Igen, igen, de biz ez gyengécskén megy, beszéljen Tompa Mihályról.« És én beszéltem Tompa Mihályról. Eredmény: »Elégséges.« Vizsga után Eilend odajött hozzám és ezt mondta: »Dénes, Dénes (Erdélyben a Dienest Dénesnek mondják), magát úgyis fel fogják akasztani, nem lenne egy képe számomra emlékül?« Persze hogy adtam. Akkor már olajfestékkel festettem. Persze csak másoltam. Romantikus egy alkotás volt ez. A háttérben piramisok, az előtérben tevekaraván. Valószínűleg a holdvilág is rajta volt. Fő dolog azonban, hogy az érettségin átmentem. Rémlik, mintha egy kettesem is lett volna."

6 Megtudtuk, hogy milyen akadályokat leküzdve végezte el a gimnáziumot. Dienest Patakon érték az első komolyabb megpróbáltatások is. Azonban a mozgékony, gyorsan reagáló, csínytevésekben részt vevő ifjú nehezen tűrte a kötöttségeket. Már másodikos korától kezdve rendszeresen rajzolt. Általában másolt, főleg romantikus alkotásokat, amelyek azonban nagymértékben megmozgatták a fantáziáját. „Pataki diákságát, rajzolni kezdését, rossz tanulóságát azért mondja el kissé részletesebben, mert döntő momentumok voltak az életében. Nagyon lényeges volt, hogy a kis parókián nevelkedett egyedüli fiúcska elesettségét, sutaságát csak úgy tudta levetkőzni, hogy hozzáidomult a zömmel parasztdiákok diákvirtusához. Később, a pesti aszfalton, az urbánus légkörben sem szokott le a Patakon tanult nyers szókimondásról, nem fékezte meg magában az »abaúji vért« — mondja róla dr. Némediné dr. Dienes Éva.

7 Már gimnazista éveiben kirajzolódnak előtte a művészi pálya körvonalai, de az érettségi után: „Apád pap volt, nagyapád is, mondogatta anyám, légy, fiam, te is pap. Beláttam, hogy igaza van, szeptemberben bevonultam Sárospatakra teológusnak. Ennek az évnek dicstelen eredményéről csak annyit, hogy egyetlenegy tárgyból kollokváltam, Zoványinál, egyháztörténelemből. A már megalapozott karamboltudományomat (biliárd) azonban tetemesen erősítettem."

8 Sokkal szabadabb, megkötéseket és szigort nehezen elviselő volt az egyénisége, mintsem a papi pályán megállta volna a helyét. így nem folytatódott, pontosabban vele. megszakadt a családban a papi hivatás gyakorlása. A teológia abbahagyása utáni nyáron Dienes szorgalmasan rajzolgatott. Egyre inkább a festői pálya és a Képzőművészeti Főiskola felé vonzódott. „A véletlen segítségemre sietett. Szepsiben egy Szliuka nevű ügyvédnek rokona volt egy öreg festő, Aggházynak (Aggházy Gyula, 1850—1919) hívták. A Képzőművészeti Főiskolán a lányokat(!) tanította. Ennek Szliuka megmutatta az önarcképemet. (Jobb híján mindig önarcképet rajzoltam.) Aggházy azt mondta, hogy vétek ilyen tehetségnek elkallódni. Most jött a nagy közelharc anyámmal. Ő nem akart abba a rossz nagyvárosba engedni. Én meg nem akartam Patakra visszamenni. Igaz, hogy anyámnak összesen 150 Ft évi nyugdíja volt valamiféle Komjáthy-alapból, de volt két kis házunk. így aztán én győztem."

9 Dienes kiharcolta édesanyja beleegyezését, és felvételizett a főiskolára. Sikeres felvételijéről és főiskolai éveiről így vall: „Már a felvételin láttam, hogy a rajzom jobb, mint a legtöbbé. Pedig azok közt sok pesti volt; akik privátim is tanultak. Kilencven-egynéhányan felvételiztünk. Felvettek huszonötünket. Boldog voltam. A fő tantárgyak: figurális (akt és fej), ábrázoló mértan, perspektíva. Mindenikből legelöl futottam. Már az első év felén ösztöndíjat kaptam. Azonban a világon semmi sem örök. A második év közepén elvették az ösztöndíjamat, volt ugyanis egy tanárom. Egy bárónőt 6 Dienes János: i. m. 1—3. 7 Dr. Némediné dr. Dienes Éva szóbeli közlése. 8 Dienes János: i. m. 4. 9Uo. 337