A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Művészettörténet - Bíró Katalin: Koppány – Holló László történelmi képeiről

A képekből kiindulva Holló történelemszemléletére a következőket vonhatjuk le: a) István és Koppány ellentéte Holló értelmezésében túlmutatott a történelmi tény va­lóságos jelentőségén. 17 Az bizonyos, hogy a fiatal fejedelem Koppány 997-es legyőzésével vált „ország-világ előtt Magyarország egyeduralkodójává", és a Koppány elleni harca uralma szempontjából sorsdöntő volt. 18 Holló fölfogásában túlmutatott ezen, és István győzelmét a magyarság fönnmaradásában tekintette sorskérdésnek. Ellentétüket nem csupán hatalmi harcként értelmezte, hanem szimbólumszerűen. Szembenállásuk a magyarság meg­hasonlását is magában foglalta — ez öltött testet a két történelmi alak Istvánban koncentrá­lódó tragédiájában —, amely a magyar történelemben a tragikus események sorozatát ered­ményezte. (Ezeknek előképei a kompozíciókban a „vasas német", az a Vecellin sváb hospes, aki a harcban megölte Koppányt, és a „bús magyar sors" tornyaias szimbólumaként az élet­képekben is gyakorta megjelenő fehér ló.) Végső soron azonban az istváni győzelem a ma­gyar nép fönnmaradását alapozta meg, Holló determinista elemeket is magába foglaló tör­ténelemfölfogásában a pesszimista vonások nem váltak dominánssá. b) A különböző uralmi érdekek és történelmi tendenciák személyekben koncentrálód­tak, úgy tűnik, a történelmi hősök jelleme és tettei döntő hatást gyakoroltak a történelem menetére — festményekről lévén szó, ez természetesnek látszik. Ezen túl azonban a művész István fejedelmet belső ellentmondásokat átélő, magányos hősként jellemzi — valószínű­leg ennek hiteléért ábrázolja meglett férfinak 17 éves ifjú helyett —, és ez már határozottan szemléletének romantikus vonásaira utal. István magányossága azonban a felelősséget egye­dül vállaló hősé — ebben jellegzetesen a 20. századra jellemző, a normatív etikán túlmutató, alkotó jellegű etikusság kifejezője —, és nem az általa képviselt tömegektől elszakadt kiemel­kedő történelmi személyiség elszigeteltsége, hiszen történelmi tettében, mint az perspektivi­kusan bebizonyosodott, ő is a magyarság megmaradásának érdekeit képviselte. A „népnek" és vezetőjének — bár konfliktusoktól sem mentes — „egymásra hangoltsága" olyan vonás a művész szemléletében, amely a meglevő pesszimista mozzanatok ellen hat. Az természete­sen nem tisztázható, hogy Holló a magyarságot az ország lakóiként, etnikumként, „fajként" értelmezte-e, de a két vezér vérrokonságának hangsúlyozása arra utal, ez utóbbi sem lehe­tett tőle teljesen idegen (és ennek tartalma is különböző lehetett a korszakban). c) Holló fölfogása szerint a történelmi tett erkölcsi cselekedetként nyilvánult meg: a fe­jedelemben Koppánynak és a magyarság általa képviselt tömegének a pusztulása erkölcsi dilemmát okozott. Ez a hollói István-kép egyrészt érintkezik a Marczali Henrik által festett kétarcú István-portréval (papi és uralkodói erények, nemzetközi beilleszkedés és a „nemzeti" érdek képviselete), és sok vonatkozásban megfelel a Hóman Bálint és a Györffy Györgye ál­tal leírt „pius et pacificus", „christianissimus" jelzővel jellemzett király személyiségének. Emellett kifejeződik benne a művésznek életműve egészében testet öltő etikus magatartása, művészi elhivatottságának stílusteremtő ereje, amelyet ő a Hollósy-körből hozott magával, és amely indulásától kezdve termékenyítőbb öröksége Hollósytól, mint mestere stílusának közvetlen hatása. Másrészről Hollónak az a kijelentése, amelyben saját álláspontját fejezi ki, hovatarto­zásáról tesz hitet, és amellyel egyben István belső konfliktusát is jellemzi, nemcsak a fejede­lem meghasonlottságára utal, hanem Koppány és István — a leszármazottakban is tovább­öröklődő — azonosságára is: „.. .én vagyok Koppány, és én vagyok István is" 20 =magyar 17 Alapja az a fölfogás, amelyet a millénneumi történeti összefoglalás is képvisel. Marczali Henrik: A vezérek kora és a királyság megalapítása. In: A magyar nemzet története (Szerk.: Szilágyi Sándor. Budapest, 1895) I. 235. 18 Györffy György: István király és műve. (Budapest, 1977) 121. 19 Marczali: i. m. 233., Hóman Bálint: Magyar történet. (Budapest, 1935) I. 191—194. és Magyar­ország története 1. (Budapest, 1984) 753—758. 20 Módy:i. m. 45. 306

Next

/
Oldalképek
Tartalom