A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Művészettörténet - Bíró Katalin: Koppány – Holló László történelmi képeiről

meny, az 1927-es Fehérló-áldozás*

1 stílusa az 1925—1926-ban készült mitológiai jelenetek stílusában gyökerezik, kiindulópontjának és legközvetlenebb párhuzamának pedig az 1925-ös Bacchanália^ tekinthető. (Motívumbeli egyezéseken túl a színhasználat és a megvilágítás, a csoportfűzés és a testek plasztikájának sejtelemszerű érzékeltetése rokonítja a két művet.) Holló Szent Istvánjának sajátos karaktere elsősorban a Koppány-képeken ragadható meg. A Tanulmány Koppány leveréséhez^ a téma legelső, 1935-ös diófapác-változata. A Koppány-sorozatban egyedülállóan csatajelenetben ábrázolja István és Koppány szembenállását. Összecsapásukban a fölmagasodást és a bukást jeleníti meg, a szilárd szerkezetű kompozícióban a két alak egyforma kompozíciós hangsúlyt nyer, egyenrangú hőse az eseménynek. Ezzel a felfogással szemben a további grafikák és az olajfestmény-változatok csata végi jelenetet ábrázolnak a Koppány holtteste fölött gyászoló István fejedelemmel és szűk kíséretévelA táji környezet, a figurák beállítása a képeken csaknem azonos. (Jobbra az előtérben egy dombtetőn gúlasémába szervezett csoport a tetemhez hajló fehér lóval, néha facsoporttal vagy jobbról közeledő lovassal, balra a háttérben távoli völgy csatajelenettel vagy anélkül.) A festménysorozatból két mű emelkedik ki. Az 1937-es Koppány leverése

15 szervesen illeszkedik Holló stílusfejlődésének abba az 1937—1938-tól kibontakozó szakaszába, amelynek előzményei 1927-ig követhetők vissza festészetében, és amelyben a képek részletformái már nemcsak a természetes formák összetevői, hanem fokozatosan önállósodtak, és színben, fényerőben, faktúrában önálló kifejezőerővel rendelkező, a látványszerű formákkal egyenrangú építőelemeivé válnak a kompozíció egészének. Ez az első mű, ahol Koppány nem ellenfélként áll szemben Istvánnal, itt válik először ellentétük István belső konfliktusává. Az 1941-es Koppány halála

16 szín-, fény- és formakezelése lakonikusabb, a művész ezen a képen koncentráltabban bánik kifejezőeszközeivel. (Tört színek és nem részletezett, összefogott formák, statikusabb csoportszerkesztés, a külső fény határozott irányítása jellemzik.) Az István fejedelem alakjában összpontosuló képi feszültség létrehozásában itt nagyobb szerepe van az atmoszféra teremtésnek, mint a korábbi festményen. Ezen a képen a fejedelmet nem diadala jellemzi. Gyászoló, meggörnyedt, önmaga lehetőségeivel szembenéző emberként jelenik meg — magányos hősként. Olyan történelmi személyiségként, aki vállalja a felismert történelmi szükségszerűség által megkövetelt áldozat súlyosságát. Miért válhatott a Koppány Holló „Rákóczi-induló''-jává? Mi lehetett az a kompozíciós probléma, amely e képektől elindulva évtizedeken át foglalkoztatta a festőt (anélkül hogy az elkészült művek fölülmúlták volna a téma e két korai, kiforrott megjelenítését)? István alakjának kiemelése úgy, hogy ne bontsa meg a gyászolók egységgé szervezett csoportozatát; a tér mélységének hangsúlyozása úgy, hogy a súlyosan jelen levő embercsoport ne borítsa föl a kompozíció egyensúlyát; ennek az egyensúlynak a fönntartása a részletformák és a Holló-faktúrára jellemző spontán formák mozgásirányainak megszervezésével, a színdinamika és a megvilágítás hangsúlyteremtő erejének fölhasználásával? És mindez minek érdekében? Hogy biztosítsa a szituáció és a főhős jellemzését szolgáló atmoszferikus egységet a kompozícióban? Ha elfogadjuk, hogy a képeken a Koppány leverésének története mintegy a legkedvezőbb szituációt teremti meg ahhoz, hogy István jellemzése minél teljesebben bontakozhasson ki, akkor e válaszok helytállók lehetnek. Azt azonban szem előtt kell tartanunk, hogy Holló expresszionista stílusában a festői eszközök használata a tartalom szférájához tartozik, a kompozíció egészében egy-egy részlet színbeli, formai, fakturális jellemzőinek kialakítása, megválasztása a kompozíció egészét hatásosan befolyásoló, a mondanivalót érintő mozzanat. 12 Déri Múzeum, ltsz.: HL. 78. 1. 188. 13 Déri Múzeum, ltsz.: HL. 78. 1. 155. 14 Déri Múzeum, ltsz.: HL. 78. 2. 48. 15 Déri Múzeum, ltsz.: HL. 78. 1. 168 16 Déri Múzeum, ltsz.: II. 1947/6. 302