A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)
Néprajz - Ujváry Zoltán: Betyármaszkos alakoskodók és betyárjátékok
nak. Talán az egyik legfigyelemreméltóbb vonás: akár az antik színjátszásban, a betyárjátékokban a női szerepeket is férfiak alakítják. A szatmári betyárjáték az ún. nagyjátékok közé tartozik, állandósult, meghatározott szöveggel. Szereplőinek száma — variánsoktól függően — 10—15 fő. Ilyen nagyobb létszámú szereplőgárda megfelelő játékához előzetes felkészülés, szereplőkiválasztás, próba és rendezés szükséges. A játék szereplői betyárok, pandúrok (csendőrök), kereskedők (kupecek), kocsmáros (zsidót megjelenítő alakoskodó), felesége, lánya, bakter, kéreztető. Gyakran ugyanazt a figurát éveken át ugyanaz a szereplő alakította, ha a játékával sikert ért el. A szereplők kiválasztásánál döntő szempont volt a mozgás, az utánzó képesség, a szerepbe való beleélés, s az, hogy a játékos a mimikájával, beszédmodorával és rögtönző képességével mennyire tudott a szerepnek megfelelő helyzetet előidézni. A jelentősebb szerepekben (betyár, kocsmáros) az individuális érvényesülés tendenciája mutatkozott, a szereplőket ösztönözte a dicséret és a hírnév. A szereplők „színészi" teljesítményére, szerepjátszására nagymértékben hatással voltak azok a népszínművek, amelyekkel a városi vándortársulatok járták az országot. Az organizátor — rendező — funkciója különösen fontos volt a játékok évenkénti — és többszöri — bemutatásában. Gyakran a kiemelkedő képességű szervezőn múlott az előadás megtartása és természetesen annak a sikere. Működése erős hatással volt a játékstílusra, egy-egy újabb játékforma kialakulására, a játéknak a hagyományos elemek révén való továbbfejlesztésére. A szatmári betyárjátékokat részletesebben korábban bemutattuk. 6 A maszkokkal és a jelmezzel kapcsolatban lényegében érvényesek a fentebb említett betyármaszkos alakoskodókra vonatkozó megállapítások. A betyárok bőgatyában, lobogós ujjú ingben, gombos mellényben, sarkantyús csizmában jelentek meg. Fejükön darutollas vagy árvalányhajas nemzetiszínű szalaggal díszített kalapot viseltek. Pisztoly, karikásostor és fokos egészítette ki az öltözetet. Olykor a derekukra piros kendőt kötöttek. Minden tekintetben tökéletesen utánozták a műdrámák betyár hősét. Ez figyelhető meg a zsidó kocsmárost és a feleségét, leányát alakító játékosok öltözetében és beszédében. Ezek is mint genrealakok szintén egy előkép képviselői. Figyelemre méltó azonban, hogy a többi szereplő — pandúr, csendőr, kereskedő, bakter — reális, élethű alakok a típusra jellemző jegyekkel. Ezek az alakok jól mutatják a népi színjátszásban megnyilvánuló egyénítő vonásokat és azt, hogy a feltételek adva voltak egy sajátos népi színjáték repertoár kialakulására. A betyárjáték központi alakja, a betyár rendszerint megkülönböztetett név nélkül szerepelt, olykor azonban a 19. századi híresebb betyárok — Angyal Bandi, Rózsa Sándor, Patkó Bandi — nevét kapta. A játék szövege alkalmanként variálódott. A „szövegkönyv" szerinti dialógusok pontos, szó szerinti elmondására nem törekedtek, olykor beletoldottak, olykor esetleg kimaradt egy-két mondat, gyakran a miliőnek, az érdeklődésnek megfelelően aktualizáltak, rögtönöztek, különösen vonatkozott ez a dalbetétekre, amelyek szorosabban kapcsolódók kivételével — szinte előadásonként változhattak, s különösen ott, ahol jó dalos közönség volt, a játéktól függetlenül fűzték egymásba a nótákat. Megjegyzendő azonban, hogy már a két világháború közti időszakban a dalrepertoárra a népies dalok, műdalok, magyar nóták igen erősen rányomták a bélyegüket. Ahogy a népszínművek tért hódítottak a falusi közösségekben, fokozatosan úgy cserélődtek a régi dalok az újakkal. Sajnos, a népi színjátékra is igen erős hatással voltak. Több szereplő — különösen a betyáralakok — mintha csak az operettszínpadról vagy jobb esetben a népies városi színdarabokból került volna a paraszti játékok alakoskodóinak a sorába. Néhány figura azonban — mint említettük — kétségkívül jellegzetes, pompásan egyénített és karikírozott személy. Több vonás mutatja, 6 Ferenczi Imre—Ujváry Zoltán: i. m.; Ujváry Zoltán: i. m.; Rendkívül figyelemre méltóak azok a népszínmű jellegű játékok, amelyeket Volly István tett közzé Túráról és Galgahévízről (Pest m.). Ezek a játékok — különösen a betyár szerepben — meglepő hasonlóságot mutatnak a szatmári betyárjátékokkal. Volly István: Népi játékok, III. (Budapest, 1938). 269