A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1985 (Debrecen, 1986)

Történelem - Kormos László: die Wirtschaftsführung des Reformierten Kollegiums zu Debrecen 1742–1841

azonos. A gazdacsalád esetében — mint ahogy azt Varga Gyula magyarázza — a leányt kárpótolni igyekeztek a szülők a kelengyével a fiútestvérekkel szembeni hátrányos öröklési rend miatt

24 (leánygyermek ui. földet nem kapott, csak jószágot, esetleg pénzben kifizették). A polgárcsalád pedig mindig azon igyekezett, hogy olyan „mozgatható" vagyonnal lássa el a leányt, amely szükség esetén befektethető, forgatható tőkévé alakítható át (lakás, telek, arany-ezüst nemű stb.). A falusi társadalomban az elfogadott szokásrend szerint a menyasszony mindig a vőlegény házához ment lakni, ott kezdték a közös életet, így sokszor sem lakással, sem bútorral, sem konyhai felszereléssel ellátni a leányt nem szükségeltetett. A Varga Gyula által közreadott lista sem szerepeltet mást, mint evőeszközöket és egy asztalos által készíttetett — közelebbről meg nem határozott — fabútort. Vőnek ui. ritkán mentek el a legények, csak a szegényebbekkel történhetett ez meg, vagy pedig azokkal, akik azért kerültek feleségük házához, mert ott hiányzott a férfi munkaerő. Nem véletlen, hogy a falusi családban nemigen dolgoztatták az eladósorú nagylányt, hiszen úgysem számolhattak a leány későbbi munkájával, mert menyecske korában férje családjának a munkaszervezetébe kapcsolódott be.

25 A Róthschnek-féle kiházasítási leltárból viszont az tűnik ki, hogy a kapott felszerelések tetemes hányadát a konyhai-háztartási darabok képezik, amelyeket a már önálló egységet képező s így önellátó fiatal polgárcsalád nem nélkülözhetett, s amelyeknek sok kelléke kifejezetten reprezentációs célokat szolgált (porcelánok, kristályüvegek, ezüst étkészletek stb.). Az eltérő háztartástípusból következik az is, hogy a stafírungnak (itt: vászonneműnek) jeggyel való megkülönböztetése faluhelyen fontos funkciót kapott. Egy háznál esetleg több asszony is lehetett, így nem örültek annak, ha elcserélődött pl. mosásnál a vászon- és ruhanemű, ezért többnyire maguk az eladó lányok vagy az édesanyjuk „jegy"-et hímeztek a saját holmijukra. A módosabb családokban azonban már nem maguk végezték a ruhaneműek díszítését, hanem külön varrónőt fogadtak, s azzal végeztették el a hímzést. A leltárkönyv tanúsítja, hogy a polgári darabokat is pénzért kivarratták, monogrammal elláttatták, itt azonban az elsődleges szempont már nem a hasznossági, hanem a díszítő funkció lehetett. A számtalan eltérő szokásból, amely a házasságkötéssel kapcsolatos, szintén említek néhányat. Jellemző például, hogy a jegyesség kifejezőjeként ismert jegygyűrűt a gazdalány nem kapott (helyette valami más jegyajándékot adhatott a vőlegény a házassági ígéret jeléül), és szokásban volt a vőlegény megajándékozása is. Varga Gyula zerint az esküvői ruha sem fehér, hanem a hagyományos kék színű ünneplő lehetett.

26 A polgári forma tehát (jegygyűrű, esetleg kísérőként: szemes gyűrű, valamint a fehér menyasszonyi ruha) még csak a városi körökben volt divatos és elfogadott a múlt század végén. A lakodalom szintén erősen hagyományos jellegű maradt vidéken, míg Debrecenben a polgári társadalmi szokások által igényelt és alakított esküvő utáni vendégség szervezését figyelhetjük meg a menü, az asztalfoglaló kártyák, a meghívók stb. alapján. Ugyanígy különbségeket mutat a nászajándékok jellege. A falusi lakodalom meghívottjai többnyire hasznos tárgyakat ajándékoztak, illetve a lakodalmi ételek előállításában segédkeztek. A polgári lakodalmi összejövetel tagjai elsősorban dísztárgyakkal, bútorkiegészítőkkel lepték meg az ifjú párt. A leltár szinte minden tétele sugall még valami összehasonlításra, gondolati következtetésre alkalmas példát. Nem célom azonban itt mindenre kitérni, hiszen már a felsoroltak is jól bemutatják egy új családnak a régitől való elszakadásának főbb mozzanatait. A fiatalok elválása a szülői háztól mindig más-más feltételek biztosítása mellett történt, s ezt főként az elfogadott társadalmi, közösségi szokásrend, valamint a szülők anyagi helyzete határozta meg. Az ifjú házasok útnak indítása egyértelműen a szülők számára jelentett nagy terhet 24 Varga Gyula: Mibe került... i. m. 219. 25 Tátrai Zsuzsanna: Nagylányok szerepe a családi munkaszervezetben. = Ethn. XCII. (1981) 75. 26 Varga Gyula: Mibe került... i. m. 220. 171