A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)

Irodalomtörténet – Művelődéstörténelem - Tóth Béla: Magyar nyelvi törekvések Debrecenben a XVIII. század végén

Quid est Argumentum? (tekéntet) 12.

1.) Quid est Artificiale? (a' dologban való?) Quod ex se arguit (20.1.) .. .consentaneum est Absolute (igen) vei modo quodam (nem igen) consentaneum (24.1.). Ma így mondanánk: Teljesen vagy csak részben (némileg) egyező. Quid est causa (ok)? (26.1.) causa efficiens: (szerző ok) (34.1.) causa procreans: teremtő ok (38.1.) causa tenens: meg-tartó ok (39.1.) causa solitaria: egyedül való ok (40.1.) causa socia: másokkal való ok (41.1.) causa Principalis: első fű ok (42.1.) causa Adjuvans: segítő ok (42.1.) causa Ministra: szolgáló ok (43.1.) causa instrumentális: eszközi ok. Quid est per se (belső magán való ok)? causa naturalis: természetből cselekedő ok (50.1.). causa voluntaria: akaratból, tanácsból cselekedő ok (51. 1.), (szándékból? e consilio?). causa per accidens: külső történeti ok (52.1.) Quid est necessitas (kénszerítésből tselekedő ok)? (54.1.) Quid est Fortuna (Szerentséből cselekedő ok)? (56.1.) Quid est finis (végező ok)? (77.1.) A magyar kifejezések jórészét Martonfalvi, mint Apáczaijában Bán Imre kimutatta, az Enciklopédia szerzőjétől veszi át (argumentum — közönséges tekintet, s az okok neveinek nagy része).

14 Sajnálatos, hogy a ramusi, majd descartes-i filozófia megrekedése folytán ezekből a kezdetekből nem nőhetett ki a magyar filozófiai műnyelv. De találkozunk hasonló magyarító megoldásokkal a nagy professzor Ars concionandi Amesiana c. művében is, melyben a puritánus prédikálás alapelveit ismerteti hallgatóival. Itt ilyeneket olvashatunk, pl. mikor a prédikálás különböző hasznairól beszél, a Regula XI-ben: „Usus Institutionis (oktató avagy igazgató haszon)"; „Usus correctionis (feddő haszon)" A Regula XII—XIV-ben; „Usus Admonitionis seu dehortationis (Rosszról elintő haszon)"; „Consolationis usus (vigasztaló haszon)". De van nagy terjedelmű „fordítása" is.ő, aki egész életében a puritán tanítások teológiai megalapozójának, Amesiusnak tanait hirdette szóban és írásban, magyarul is, anyanyelvén is megszólaltatta mesterét Tanétó és Czafoló Theologia címmel (Debrecen, 1679), jelentősen gazdagítva ezzel a magyar teológiai nyelvet. A munka teológiai jelentőségét, magyar nyelvűségét is hangsúlyozva, Köleséri Sámuel a szerzőhöz intézett s a kötetben kiadott versében így foglalja össze; Ki-szitta Velejét Nagy Amesiusnak, Deákul s magyarul a' szép Iffiuságnak, Ki-adta elméjét Fő Theologusnak, Mellyért dicsiretre mondassék méltónak. Ugyanott Lisznyai Kovács Pál professzor a könyv nemzeti jelentőségét emeli ki: Mert az Amesiust forditád magyarra A' mi Nemzetünknek igen nagy hasznára. íme, így gondolkoztak, éreztek ezek az emberek. 14 Bán, 543—44. 1. 326