A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)

Irodalomtörténet – Művelődéstörténelem - Kilián István: Magoss Olga emlékei Móricz Zsigmondról

S megindul kettejük között a rendszeres levelezés. Móricz már az elsőben céloz arra, hogy az Olgának szánt szerepet még mindig el tudná fogadni maga mellett: „Boldog vagyok, hogy láttam és a Sors dolga, hogy amit elrontott, jóvá tegye... Janka egyik végszava az volt hozzám, hogy »amit maga akar, az teljesedik«. Én akarom Magát.. ."S ezek után elegendő, ha az 1930-ban Olgához küldött Móricz-levelek néhány jellemző megszólítását állítjuk egymás mellé, s máris megértjük, Móricz képtelen volt elfeledni ezt az asszonyt. Elmúlt öt esztendő, ezalatt házasságot kötött, de egyetlen találkozás kiváltotta belőle azt az izgalmat, belső feszültséget, ami általában inkább csak kamasz szerelmek jellemzője. így szólítja meg leveleiben a szeretett asszonyt: Olga, Olga, hajnali álom! (1930. február 5.), Olga, Olga, bátor Olga! (1930. október 24.), Drága Olga! (1930. november 7.), Kedves Olgácska! (1930. november 12.), Olga, kedves, drága, feledhetetlen! (1930. december 12.). S ezután öt évig nem írt levelet Móricz Debrecenbe még mindig szeretett barátnőjéhez. Legközelebb 1935. május 4-én meneszti az elsőt, hogy azután haláláig folyamatosan tartsa írásban is személyesen is a kapcsolatot azzal, akit valamikor el akart venni feleségül, s akiről tulajdonképpen soha nem tudott lemondani. Eddig azt hittük, hogy 1930 és 1935 között teljesen megszakadt barátságuk. Most azonban Magoss Olgának egy levele elárulja, hogy ebben az öt esztendőben Móricz sűrűn utazott Debrecenben, hogy vele találkozzék. Ez a levél 1933. január 12-én kelt: „... Ha összekerültünk — írja Magoss Olga ebben a levélben —, tartózkodás nélkül elmondtuk egymásnak, ami szívünket nyomta. Én legalább úgy éreztem, és ebből azt következtettem, hogy az a bizonyos megértés, ami az első találkozásunk első negyedórájában, mint varázsütésre kivirágzott az emberi lélek csodálatos talajából, az túlélte a súrlódások sebhelyeit. Úgy látszik tévedtem, de ezt nem szemrehányásképpen írom..." Mintha valamiféle újabb szakítás történt volna közöttük, amely már kapcsolatukat megzavarta volna. S ezután Móricz, nem tudni, már hányadszor megteszi a legnehezebb lépést, ismételten megkéri Magoss Olga kezét. 1935-ben Olga negyvenhárom éves, az író tizennégy esztendővel idősebb. Korábban ingadozott a debreceni asszony, nem tudott sem határozott igent, sem nemet mondani, s most már semmi nyoma ennek a tíz esztendővel ezelőtti bizonytalankodásnak. „.. .Maga nyíltan felteszi a kérdést — írja Móricznak 1935. október 23-án — hajlandó vagyok-e összekapcsolni az életemet a Maga sajátságos életével. Itt nincs helye kertelésnek, egyenes feleletet kell adni. Én nem mernék erre vállalkozni... Látja, Kedves, én bármennyire is jelentéktelen egyéniség is vagyok, ma már túlságosan is kialakult ahhoz, hogy alkalmazkodni tudnék. Én nem vagyok híve a házasság intézményének, legalábbis a magam részére nem... míg én Gézával együtt éltem, a házasságról az a véleményem alakult ki, hogy az egy félelmetesen komoly dolog. Én pedig nem tudom a házasságot másképpen elképzelni csak úgy életre, halálra..." Erre az író egy nagyon hosszú választ küldött, s néhány mondat erejéig nem sajnálja a gúnyos szavakat sem a határozott nemet mondó asszonytól: „.. .Most hetedszer kapom meg ezt a választ. Magának teljesen igaza van. A Maga egészségi állapotához hozzátartozik, hogy nekem évente kosarat adjon..." (Budapest, 1935. október 26. este 3/4 9.) S a megindult levelezés most már Móricz élete végéig tart. S még 1937-ben arra is rá tudja venni debreceni barátnőjét, hogy ellátogasson hozzá Leányfaluba. S erről a látogatásról, amit Móricz afféle fordított háztűznézésnek szánhatott, megint az az érzése az emlékezést olvasónak, hogy rosszul sikerült. Móricz fogadta a rokonsággal érkező Olgát: „Isten hozta minálunk, legyen a mi leányunk! így fogadta Édesanyám is Jankát hajdan." S Olga a lehető legszebben nyilatkozik erről a gyönyörű napról, mégis a sírás fojtogatta a torkát. Miért? Nem tudni. Legfeljebb csak sejtheti s mozaikszemekből rakhatja össze az olvasó ennek a második háztűznézésnek a balsikerét. Az élet már mögöttük volt. Olgának rá kellett arra jönnie ez elmúlt tizenkét év alatt, hogy az íróban nem valamiféle hirtelen fellángoló fiatalos érzelem lett úrrá akkor, amikor ismét és ismét megkérte a kezét. Furcsa, de mégis igaz, mindketten hűek maradtak egymáshoz s csak Olga miatt nem sikerült e valóban boldognak sejthető kapcsolatnak a házasság révébe érkeznie. Olga talán itt jött arra rá, hogy nemcsak a maga, hanem Móricz életét is megnehezítette, elrontotta aggályoskodásával, bizonytalankodásával. A levelek azonban csak továbbutaztak és egyre szaporábban Leányfalu és Debrecen 20 Szabó S. G.: I m. 68—69. 351