A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)

Irodalomtörténet – Művelődéstörténelem - Tóth Béla: Magyar nyelvi törekvések Debrecenben a XVIII. század végén

Végső soron ez döntötte el, hogy a 18. sz. végére, a 19. sz. elejére a tiszántúli magyar nyelv lett az irodalmi köznyelv alapja. De a kezdetekre visszatekintve, nagy érdemük van a magyarul író debrecenieknek abban is, hogy tevékenységük mind nagyobb részt jelentett a latin nyelv egyre inkább osztálykülönbséget, elmaradottságot jelentő használatának csökkentésében s a felvilágosodás törekvéseinek, a tudományok anyanyelven való elterjesztésének megvalósításában. Nem kevésbé a Habsburg-uralkodók (Mária Terézia, II. József) nyelvünket megsemmisítéssel fenyegető intézkedései elleni öntudatos küzdelemben, s mindezt, különösen a 18. sz. végére nézve olyan időben, amikor Herder jóslata a magyar nép és nyelv eltűnéséről fenyegető fellegként borult éppen a legjobb, legöntudatosabb magyarok lelkére. De mint láttuk, védelmet jelentettek a debreceniek a nyelvújításnak nyelvünket alaptermészetéből kivetkőztető, túlzó, idegen szellemű törekvései ellen is. Ezért alkották meg pl. a nyelvünk törvényeit kodifikáló grammatikájukat, amely mint az újabb vizsgálódások is elismerik,

58 korántsem volt olyan maradi alkotás, mint Kazinczy és tábora hirdette. A debreceniek, ezt is volt alkalmunk többször látni, egyáltalán nem voltak ellenségei a nyelvújításnak sem elvben, sem gyakorlatban, hiszen maguk is rengeteget újítottak, csupán a nyelvünk természetével ellenkező módszereket és gyakorlatot utasították el, s ebben igazuk volt. Rendkívül gazdag, nyelvészetileg, sajnos, szinte máig föltáratlan magyar nyelvű munkáik révén sikerült megőrizni, átmenteni a régi erőteljes, a népnyelvre támaszkodó magyar nyelv kimeríthetetlen kincsestárát, vonzó, kisugárzó példáit. Ezek a példák Adyig, Németh Lászlóig, s reméljük, itt-ott máig hatnak. De szinte felmérhetetlen a magyar szavaknak, kifejezéseknek az a sokasága, mellyel pl. a debreceniek szókincsüket gyarapították a természettudományok, a filozófia, a művészetelmélet terén is Martonfalvitól, Maróthitól kezdve Földi Jánosig, Sárváriig, Beregszászi Pálig, a költőkről nem is beszélve. Jelen munkám éppen a teendők sokasága miatt inkább vázlata, mint kimerítő megoldása a címben megjelölt feladatnak, inkább kezdet, mint befejezés. A részletmunkák elvégzése nyelvészeti kutatások egész sorát tenné szükségessé. Tanulmányom csak az „épület" körvonalait, szerkezeti vázát adja meg. A részletek „beépítése" további kutatók, elsősorban nyelvészek munkájára vár. 58 Andrássyné 44. j. 342