A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)

Irodalomtörténet – Művelődéstörténelem - Tóth Béla: Magyar nyelvi törekvések Debrecenben a XVIII. század végén

Hamar lett: de bizonyara Sok fele veszedelmekből Ki ragattatot Istentől Helyheztetven boldogságban Ez örök nyugadolomban Mert az utolsó időben Mely csak veszedelem, nincsen Nemis lehet reménységönk Hogy valaha allapatunk Megh javullyon; holot ördögh Szörnyen körülöttünk keringh Penigh ki mulvan ugy nem holt Hogy jobban nem volna mint volt; Mert megh menekedvén bűntől Es ez világhi gondoktul Most kezdel valóban élni Menyben nagy jószágot birni; Semmi kaart azért nem vallót Hogy elhatta ez világot, Legyen Isten akarattya Ki eletönket forgattya Az ő lelke lakjék menyben Hire neve el ne vesszőn, Sőt áldásban legyen véghigh, Teste az földben nyugodgyék, Mig az Urnák hangos szava Azt ismegh elo allattya, Lelkével megh edgyesiti Ötét testbennis helyhezi. Véghetetlen dicsőségben, Kiért őt dicsérjek Amen. Anno 1605. Ugyancsak Debrecenben jelent meg 1632-ben a Bethlen Krisztina temetésére írott verssorozat. Itt a latin versek között már magyar nyelvűek is olvashatók. Pl. a Fileki János húsz Balassi strófában írott verse. Ugyanott jelentek meg Tarczali Péternek, Marosvásárhelyi Jánosnak, Váczi P. Jánosnak ugyancsak Balassi strófák formájában írott magyar versei. Valamennyien debreceni diákok voltak. A versek szövegét s az írók életrajzára vonatkozó adatokat közli a RMKT 9. kötete 35—38. számok alatt. A század vége felé Debrecenben megjelenő halotti verseket tartalmazó füzetekben a latin mellett ugyancsak találunk magyar verseket. A Köleséri Sámuel 10. évében elhunyt kisfiának Sympathia memoriae nominis Michaelis Köleseri (1679) címmel összeállított füzet pl. Vári K. Mihály (?—?) három és fél lapot kitevő négyes-rímű, magyar nyelvű költeményében a halott búcsúzik tanítóitól, tanulótársaitól, szüleitől (külön az Édesanyjától) testvéreitől, s végül a „Poéta" búcsúzik tőle. A vers felépítése, a búcsúzások rendje, hangja azt mutatja, hogy ekkorra már kialakul az effajta költemények rítusa, amelyet aztán — mondhatnánk — még századokig megőrzött, mert még századunkban is előfordult, hogy a falusi kántorok hasonló rigmusokban búcsúztatták a halottakat hozzátartozóiktól. A Martonfalvi György halálára kiadott Lamentum Metricum с versgyűjtemény (1681) a sok latin vers között, melynek szerzői sorában a Tiszántúl egész papsága s a Kollégium valamennyi tógátus diákja felvonul, egyetlen magyar nyelvű található. Ebben az özvegy (Relicta) „mellette levő siránkozó seregével" (gyermekeivel) mond köszönetet a tisztességtevőknek: Tiszteletes Atyák Lelkeknek Pásztori, A Collegiumnak hiv Moderátori Idvezült Uramnak kedves Collegai 331