A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)
Művészettörténet - Bíró Lajos: Képzőművészeti élet a két háború között Debrecenben
a mai művészi tendenciáknak nem egyetlen, nem kizárólagos kifejezője. De kétségtelenül egyik teljesértékű kifejezője. Szervesen beletartozik művészetünk jelenébe és hiszem, művészetünk történetébe is." Mégis, emlékezetes pesti kiállításának sikere itthoni „környezete jeges közönyét nem törte meg, alig figyeltek fel rá... Debrecen város néma maradt. Az Ady Társaság egyelőre az irodalom berkeibe igyekszik életet teremteni, a festőkkel csak másodsorban törődik..., az összhangot személyi ellentétek zavarják, bomlasztották szervezkedésüket." 89 Ezt a véleményt erősíti a társaság vezető irodalmárainak a képzőművész tagok körül űzött az a fajta „menedzselési" módja, amely — esetleg a szándéktól függetlenül is — értéken és mértéken felül emelt ki és dicsért egyeseket, és indokolatlanul agyonhallgatott másokat — például éppen Hollót 90 —, s ezzel óhatatlanul erősítette a Debrecenben enélkül is létező, a művészek kontraszelekciós minősítésének kisszerű, provinciális gyakorlatát. Végül is az történt, hogy Debrecen nem tudott „a talentumoknak szükséges tápláló és melegítő, védelmet és erősséget jelentő talajjá" válni 91 , és az Ady Társaság sem tudta pótolni az igazán értő barátok és műpártolók, az érzékeny és korrekt kritika biztonságos kontrollt jelentő, rezonáló köreit, a folyamatos, intenzív alkotóéletet inspiráló, egészséges művészeti atmoszférát. Úgy tűnik, Hollót önkéntes visszavonulása, a debreceni közéleti és művészeti viszonyokkal azonosulni nem tudó, nem akaró magatartása is hozzásegítette, hogy közelebb jusson művészi feladatainak elvégzéséhez, és eközben közelebb kerüljön — akár a Tócóskertben, a Tilalmason, Tiszakanyáron vagy Tiszadadán —, a számára legfontosabb festői alapanyaghoz, a természethez, és az elemi létezésélményeket állandóan átélő szegényemberekhez. Megtalált — s a harmincas évek közepén kiteljesedő —• stílusa, és képeinek minden eleme a természet és a legősibb emberi létforma érzékeltetését szolgálja. Sajátos képdinamikája — képein úgy exponálja a nagy formákat, foltokat, hogy azok lendülete sodró erejűvé váljék: a színek komplementer, nagy feszültségű kontrasztja és a feszültséget fokozó meg-megcsorduló széles pászmájú vastag faktúrája erősen tartalmi indíttatású. Képein robbanékony érzelmi feszültség itatta át a mindenkori témát és motívumot: semmi sem volt tőle idegenebb, mint a szenvtelenség. Olyan ember művészete ez, aki hisz az emberi tartás igazságában. Ezért vállalta kora széttöredezett világában élő emberének sorsát, s így lesznek festett hősei emberek* terük, környezetük emberi környezet. Holló magányában szenvedéllyel dolgozott, eltökéltséggel vitte végbe festői szándékát. Saját lehetőségein belül konokul igyekezett megközelíteni a teljes művészi megismerést. A művészeti morálnak jeles példaképe ő abban, ahogy ezt a maga korában oly népszerűtlen feladatot vállalta és megoldotta. Mint ahogy eddigi pályája egyenletes, egyetlen folyamatos stíluskorszak, úgy stíluskörének festés-diszciplínáját egy pillanatra sem lazítva a szokványos és elvárt képzetek nélkül festhette meg — e korszakban igencsak divatos — vallásos vagy történelmi tárgyú műveit is. E képek történései csupán ürügyek arra, hogy mélyebb, általánosabb emberi küzdelmekről valljon. így lesz például — Hollót több évtizeden keresztül foglalkoztató — Koppány halálából a legyőzöttséget sugárzó történeti epizódból példa az emberi küzdésre, a hittel teli próbálkozásra és így válnak a harmincas évek második felében festett történelmi képei a korszak állami megbízásokból létrehozott „hivatalos", neobarokk történelmi festészetének ellenpontjaivá. Színpompa és festői bravúr, szenvedély és szakmai biztonság a paraszti életet bemutató képein érik el művészetének felső fokát. (Hazatérők 1937, Vasárnapi delelők Dadán 1938, Ló szekérrel 1939, Kaszafenő paraszt 1940, Lakodalmasok 1940, 1943, Vihar előtt 1941, Hazatérés 1941, Tengerihordás 1942, Kukoricacsősz 1943, Mezei munkások 1943, Hazatérő parasztok 1943, Aratók 1943, Hazatérő parasztasszonyok 1943 stb.) A paraszt-motívumból akár idilli téma is lehetne, de Holló „pompás színű rongyaiban" a mindenholi és mindenkori szegénység vádol. Az a festői kényszer munkálkodik itt, s ontja variánsait megunhatatlanul e témára is, amely rendet akar teremteni kavargó világában, mely életre kelt művészetében. S a rendcsinálás alaphangja az élni-küzdeni akarás. 89 Tóth Ervin: Holló László (Debrecen, 1965) 22. 90 Kardos Pál: Debreceni írók és művészek sikerei a fővárosban. Debreceni Független Újság. 1931. december 25. 16. 91 Dr. Rabinovszky Máriusz: Holló László képei. Debreczen. 1930. március 19. 20. 295
