A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)
Művészettörténet - Bíró Lajos: Képzőművészeti élet a két háború között Debrecenben
vés.. ." 67 És írták-mondták mindezt arról a festőről, aki változatlan kedvvel, szívós ambícióval festett egy életen át, akinek „minden álma a freskó" volt, s aki így nyilatkozott: „a fametszetben ... ismertek el a legjobban, pedig nem a fametszet fontos nekem — hanem a kép! A legjobb fametszeteimet színben képzeltem el mindig" 68 . Ami G. Szabó festészetének — „álom" és valóság, szándék és megvalósítás — drámai dilemmáját illeti, Békés István előbb idézett értékelését kell elfogadnunk, mert G. Szabó sem tablóiban, sem a kollégiumi freskóiban nem érte el azt a művészi szintet, amit grafikájának legszebb lapjai ma is töretlen ragyogással sugároznak. A jóval ritkábban kiállító Hrabéczy Ernő művészetével szemben sem hiányoztak az óvatos megnyilatkozások. Meddőnek tetsző fiatalkori gyakorlat — München és Hollósy Simon — után „hosszú időn át ismeretlenül, önmagának és önmagában élve" 69 , megrendült egészséggel és lelki gondokkal küzdve érkezett el az időszak végére új egyéni világhoz. Korszakunkban sem a hivatalos művészet képviselőivel, sem a szabadabb szellemű társaságokkal nem tudott szerves, folyamatos kapcsolatot kiépíteni — Debrecenben és Budapesten sem. Magányos művész maradt. A Senyéi Oláh képekhez hasonlóan expresszív fogantatású festményei mindenekelőtt a végletekig leegyszerűsített forma-és színvilág miatt gondol koztatták meg az ilyen művekhez nemigen szokott debreceni közönséget. „A lényeg kiválasztását gyakran odáig fokozza — írta egy méltatója —, ahol a konstruktív összetartáson túl minden részlet elesik, s csak a legfontosabb marad meg." 70 A Debreczen kritikusa emberábrázolásával foglalkozik, s megállapítja, hogy ebben „rejlik komor melankóliája, tompított színű képeinek főerőssége". Időszakunk kritikáinak egy-egy mondatos szűkszavú értékelését úgy érthetjük meg, ha tudjuk, művészetének elfogadtatásáért egy életen keresztül kellett küzdenie. A korszak debreceni festészetének legjelentősebb egyénisége a városban végleg megtelepedett Holló László. A mintarajziskola (1904—1909) majd Hollósy tanítása nyomán alapozta meg művészetét, és itt Debrecenben már — a Hollósy iskola naturalista-impresszionista vonalától fokozatosan távolodva, a párizsi évek tapasztalatait is felhasználva — az expresszív művészet hagyományos és modern elemeinek egyeztetésével keresi a művészi kifejezés lehetőségeit. Hollónál a képtér alakítás, a rajz hagyományos elem, expresszív viszont a felfokozott színvilág és faktúra teremtés s az összefoglaló előadás. Az ember és környezete — elsősorban az ember és táj — lírai egybekapcsolásával sajátos nagybányai hagyományokat követ, ugyanakkor képein mindinkább az indulati megnyilvánulások törnek felszínre, s mély érzelmisége feloldja a száraz, szigorú, tanult szabályokat. Változatlanul a természetből indul ki — és sosem szakad el a természettől —, ám a közvetlen látási élményt a világgal kapcsolatos álláspontja festői megfogalmazásának megfelelően szabadon módosítja expresszív irányba. Nagy eredmények és nehéz megpróbáltatások jelzik ezt a több évtizedes utat, melynek során Holló kiváló alkotások sorával tette ismertté a nevét. Művészetének sajtóvisszhangját csak elismerő hangú írásokkal lehet illusztrálni. Az 1922-es nyári kiállítás „komoly nívóját" a Debreczeni Független Újság kritikusa többek között Holló jelenlétével indokolja. A Művészház nyitásakor a konzervatív Debreczeni Újság képeinek „magyaros temperamentumát és technikáját" hangsúlyozza, és egy évvel később Erényi Géza a Debreczenben már azt közli: „a vasárnap megnyílt kiállítás meghökkentő és kimagasló értéke: Holló László". „Nagy színfoltjai anyagszerűek, mozgalmas alakjain vibrál a fény, a legnehezebb problémákat érinti, túl az impresszionizmuson, új úton jár, anélkül, hogy a szemléltetés erejéről lemondana." „.. .Sajátos eredeti tehetség" — írja, ugyancsak a Debreczenben egy másik cikkíró. Az 1926-os művészházi bemutató alkalmából a Debreczeni Független Újság kritikusa szerint „már túl van a keresés korszakán, kialakult erős és súlyos egyéniség ... markáns határozott világlátása van ... az anyag biztos ura. Képein leghalványabb foltja sincs a formakeresés küszködésének — képeit (Anya gyermekével, Krisztust 67 Békés István: A Műpártoló Egyesület jubiláris kiállítása a Déri Múzeumban. Debreczeni Független Újság. 1930. június 1. 4—5. 68 Koncsek László: A szintetikus művészet debreceni mestere: G. Szabó Kálmán. Debreczeni Független Újság. 1937. március 7. 7. 69 Toroczkay Oszvald: Hrabéczy Ernő nagysikerű kiállítása Budapesten. Debreceni Újság-Hajdúföld. 1944. február 25. 6. 70 Uo. 287
