A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)

Történelem - Varga Gyula: A parasztgazdaságok gépi eszközellátásának kérdései a két világháború közötti Magyarországon

tak a traktorral hajtott, tehát mozgékonyabb cséplőapparátok az immobil gőzgépekkel szemben. De legtöbb falu mellett léteztek még az úgynevezett lágerek, amikor egy helyre hordták össze a gabonát, s a gép az utcasorszerűen felrakott asztagsor között haladt előre. Az ilyen szérűket, szűrüket a falu közelében jelölték ki, s a csépeltetők a géptulajdonossal egyeztek meg, hogy milyen sorrendben rakhatják az asztagokat. Bár az előírt tűzvédelmi rendelkezéseket ekkor már nagyon szigorúan ellenőrizték (minden asztag mellett vízzel telt dézsának kellett állni, minden négy asztag után egy területet üresen kellett hagyni, a gépek mellett tűzifecskendő állt stb.), mégis igen gyakori volt a tűzeset, ezért mindenki arra törekedett, hogy minél előbb sorra kerüljön. Emiatt legtöbb géptulajdonos a nála csépeltetőknek igyekezett állandó helyet biztosítani. A lógerekbe való hordás legtöbbször társasmunkában történt: rokonok, szomszédok álltak össze, hogy minél kevesebb ideig álljon az asztag csépeletlenül. Tanyás vidékeken ebben az időben már ki-ki a saját földjén rakta meg asztagait s a gépet vontatták tanyáról tanyára. Maga a vontatás még a magánjáró gépekkel is igen lassú és nehézkes feladat volt, hiszen legtöbbször rossz utakon, gyenge hidakon kellett a gépet átvontatni. Még több nyűggel járt a nem önjáró gőzgépek vontatása, melyet ebben az időben még többnyire ökrökkel oldottak meg. Néha 10—12 pár ökröt is befogtak, hogy süppedékes utakon a súlyos gépeket átvontassák. Némely vidéken, ahol a cséplőgépeket már traktorral hajtották, még inkább, ahol a villanymotorral hajtott cséplőgépek elterjedtek (főként a Dunántúlon) találkozhattunk háznál való csépléssel is, amikor ki-ki saját udvarára hordta be a cséplésre szánt gabonát, s a cséplőgép járt házról házra. Ezt a módszert a tűzveszélyes gőzgépekkel nem lehetett alkalmazni.

132 A cséplőgépek szerkezetében ebben az időben lényegbevágó átalakulás nem történt, csupán a már korábban kifejlesztett alkatrészeket tökéletesítették az újabb követelményekhez, így a harmincas években már át tudták alakítani a dobokat, rostákat úgy, hogy a gabonán kívül borsót, lencsét, babot, lucernát, lóherét, sőt az 1940-es években már napraforgót is tudtak csépelni. Az 1930-as évek végére a paraszti gazdaságokban mind több kisebb gépi eszköz megtalálható. Mind gyakoribbak a különböző rosták (szórórosták), szelelők, konkolyozók, triörök. Mivel ezeket egy kisebb gazdaságban nem nagyon lehet kihasználni, elterjed ezeknek a kölcsönzési rendszere. Egyes helyeken már bért is szednek érte a tulajdonosok. Ilyen módon működtetik a mind népszerűbb kukoricamorzsolókat, s az ekkor divatba jött csigaíriörőket is. A paraszti gazdálkodás nálunk az 1930-as évek végére egy sajátos kettősséget mutat. Alapjaiban őrzi még a régi hagyományokat, vagyis a gazdaság szerkezete, a földművelés, az állattartás hagyományai, a családi munkaszervezet, de a bérmunkák jellege is (napszámos, részes, cselédmunkák stb.), nemkülönben a gazdaság eszközkészlete minőségileg alig változott. De egyre inkább megfigyelhető már a jobbra törekvés, legalábbis sok helyen jelentkezik a változás igénye. Akik tehetik, újabb eszközöket vásárolnak, vagy igénybe veszik a különböző vállalkozók által behozott gépeket. Mindezek hatására megindul egy olyan változás, amelynek eredményét akkor lehetett volna érzékelni, ha nem jön a háború, a mindent elsöprő frontok, melyek elsősorban az állatállományt, de a gépi felszereléseket is annyira tönkretették, amelyet már a paraszti gazdaságok nem tudtak többet kiheverni. A magyar kisüzemi (paraszti) gazdálkodásnak azonban volt egy olyan gyenge pontja, amely miatt soha nem tudott és nem is tudhatott európai színvonalra emelkedni. Ez pedig az, hogy — a széles körű propagandahadjárat ellenére — nem ismerte fel a szövetkezeti gazdálkodás ekkor már világszerte bizonyított előnyeit. így még a legfejlettebb parasztgazdaságok is magukrahagyatva éltek, s nem tudtak bekapcsolódni a világgazdaság vérkeringésébe. 132 Magának a bércséplésnek igen nagy és bonyolult szokás- és jogrendszere alakult ki. Jellemző, hogy a bércséplők ekkor már külön szervezetet alkottak, s az 1930-as években külön lapot is fenntartottak (Bércséplők Lapja). Az 1930-as években a bércséplés sok helyen lett társadalmi feszültség forrása. Az ellentétek részben a géptulajdonosok és a gazdák, még inkább a cséplő tulajdonosok és a cséplőmunkások között feszültek, s — mint közismert —• nem egyszer kisebb megmozdulások, cséplősztrájkok, vagy legalábbis éles csoportharcok forrásaivá váltak. E kérdéssel itt részletesebben nem foglalkozunk. 202