A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)

Történelem - F. Csanak Dóra: Ünnepek és hétköznapok egy debreceni családban. Ifjabb Csanak József leveleskönyve 1870-ből

életformát változtasson. Tény és való, hogy egyik ekkori levélben olvashatunk egy sógora, Várady-Szabó Lajos társaságában Nagyváradra tett utazásról „valami szép földet nézni", (Erzsi levele 1870. november 20-ról), minthogy azonban élete későbbi szakaszában VáradySzabó Lajos átadta boltját gyermekeinek, birtokot vásárolt s gazdálkodni kezdett, lehet, hogy nem Csanak József, hanem sógora számára nézték meg az eladó földet. Csanak József ekkor ötven esztendős volt, három évtizedig élt ezután jó egészségben. Életereje teljében volt tehát, s családjáról is hosszú ideig gondoskodnia kellett még, hiszen legidősebb leánya csak ekkor töltötte be huszadik évét, rajta kívül nyolc élő gyermeke volt, a legkisebbek 6, 5 és 3 esztendősek, s a következő évben még egy leánya született. A három fiú taníttatása és elindítása az életben, az életben maradt öt leány felnevelése és férjhez adása legalább két évtizedes kötelezettségeket rótt rá. Balogh István feltételezésének az is ellene szól, hogy Erzsi november 11-iki levelében a következőket olvashatjuk: „A mi pedig a Pestre költözést illeti, igaz, hogy szándéka kedves Apámnak, de soká lesz még az, mert előbb mindent el kell adni és ebbe egy pár év bele telik, a Sáska házat és a Varga kertet már megvették, de a többi nem fog oly könnyen menni." Csanak József tehát azon gondolkozott, hogy Pestre költözik, ahol bizonyosan aktív tevékenységet kívánt kezdeni. Lehet, hogy szándéka összefüggött bizonyos sérelmekkel, amelyek ez időben Debrecenben érték, de lehet, hogy a nagyobb üzleti lehetőségekkel kecsegtető pesti élet vonzotta, amelyről 1858-ban a következőket írta haza: „Itt zajos az élet, roppant a különbség a mi csendes városunkhoz képest. De van is láttatja a dolognak, hogy nem pipáznak az emberek reggeltől estig és nem feszegetik a más dolgait, hanem inkább a sziklákat, és emelkedik egy nagy mű a másik után. Boldog ugyan, ki kevéssel megelégszik, de egyszersmind hitvány is, mert avval, hogy nagyobbra nem törekedett, nem ad másoknak módot az erő kifejtésére."

6 — A tervből végül is nem lett semmi, öt esztendővel ezután építette meg Csanak József maga és családja számára a Piac- és Kádas-utca sarkán álló kétemeletes családi házat, ezzel is megpecsételve Debrecenben maradási szándékát. A Csanak házaspárnak összesen tizenkét gyermeke született, akik közül az első négy leány volt: Róza (1850—1934), aki, mint már szó volt róla, ez idő tájt lett menyasszony, majd novemberben férjhez ment; Eszter (1851—1870) áprilisban meghalt. A harmadik, Janka (1852—1921) hamarosan Huzella Elek pesti kereskedő felesége lett. Erzsi (1855—1872) másfél év múlva követi Esztert a temetőbe: tífuszban halt meg a csehországi Franzensbadban, s a korabeli újsághír szerint temetése „rendkívüli részvét mellett (...) tengernyi nép kíséretében ment végbe. Ily népes temetésre alig emlékezünk."

7 Nem csoda, ha sokan szerették: levelei gyöngéd, tapintatos, szeretetteljes egyéniségre vallanak, s a kortársi emlékezés szerint a szépségével is kiemelkedett a családból. A „középmezőny"-t az első fiú, József (1856—1937) nyitja meg. Ő a levelek címzettje. Két kishúga, Veronika (1858—1863) és Ida (1860—1865) évek óta halott. Vörheny illetve „haspuffadás" — vérhas vagy bélcsavarodás? — végzett velük. Öccsük, János (1862—1927) a legfiatalabb levélíró, ekkor nyolcéves, a kollégiumba jár. A kicsik: Ilona (1864—1914), Jenő (1865—1941) és Irén (1867—1913) csak idősebb testvéreik beszámolóiban szerepelnek, még nem tudnak írni. Margit (1871—1944) pedig a következő év májusában születik meg. A homogén magyar lakosságú városokban általános szokás volt, hogy a gyermekeket nyelvtanulás céljából hosszabb-rövidebb időre az ország németlakta vidékeire küldték cseregyerekként vagy kosztos diáknak. A Csanak családban sem József volt az első, aki elhagyta a szülői házat. A levelekből kiderül, hogy a két idősebb lánytestvér, Janka és Erzsi korábban együtt Eperjesre került németül tanulni. Nincs róla említés, de szinte bizonyos, hogy Róza is megkapta ezt a lehetőséget; lehet, hogy a betegeskedő Eszter esetében nem kerülhetett rá sor. Minthogy a középső fiú, János néhány év múlva Sopronba, majd Pozsonyba ment, látnivaló, hogy nem ragaszkodtak egyazon városhoz, hanem oda küldték a gyerekeket, ahol feltehetően apjuk valamiféle kapcsolata révén éppen akkor megfelelő helyet talált a számukra. A nyelvtanulásnak ez a módja persze nemcsak a Csanak családban volt szokás. A leveleskönyvből kiderül, hogy a fiú kortársai és barátai közül ugyanekkor többen szintén idegenben voltak: Dalmy Laci, Dalmy Károly ügyvéd egyik fia (akiről Veres Péter Falusi króniká6

Uo. 7 Debreczen. Politikai és Közgazdászati Hírlap, 1872. VII. 18. 147