A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1983-84 (Debrecen, 1985)

Történelem - Kahler Frigyes: „Orto sole fugit luna” – in memoriam Budae D. 2. Sep. Ao 1686.

mássá tenni, de reformjaik csak tüneti kezelést jelentettek^ a feltartóztathatatlan hanyatlást nem állíthatták meg".

3 De mit éltek meg mindebből a kortársak? Zrínyi Miklós „Török áfiumának" 1663-ban papírra vetett fájón keserű szavai felelnek talán legtalálóbban; „Magyarok, tinéktek szólok. Ez a rettenetes sárkány, a török, Váradot, Jenőt tőlünk elvette, sok ezer magyar lelket rabságba vitt, sokat a kardnak élivel emésztett meg: Erdélyt, koronánk egy legszebbik bogiárát, felprédálta, zavarta, fejedelmét eltiporta, gázolja nemzetünket, országunkat, mint egy erdei kan a szépen plántált szőlőt".

4 A II. Rákóczi György szerencsétlen hadi vállalkozását megtorló Szejdi Ahmed pasa, vagy a negyvenöt napos ostrom után Váradot elfoglaló Ali pasa hadműveletei a kortársaknak nem sokat mutattak a török birodalom katonai hanyatlásáról — Erdélyből vagy a királyi országrészből nézvést. Adjuk vissza a szót a kiváló katonai szakértőnek, Zrínyi Miklósnak, aki beszámol arról is, hogy vélekednek kortársai a török—magyar erőviszonyokról; „Úgy vagyon az, meg kell vallanunk, a török erejéhez képest mi csak nyomorultak vagyunk.. ."

5 Köprülü Ahmed 1663 nyarán Budára érkezett serege kezdeti sikerek után — 1664. augusztus 1-én, noha kétszeres túlerőt számlál — Szentgotthárdnál elszenvedte első nagy vereségét a Montecuccoli vezényelte császári csapatoktól. Ez — a tíz nappal később megkötött vasvári béke ellenére is — fontos jele az erőviszonyok gyökeres megváltozásának: az Idők jele, hogy visszafordíthatatlan a Hold fogyatkozása. Amikor a Török áfium... megírását követően húsz év múlva Caprara császári követ — a felszabadító háborúk tábornoka — a török katonai erő hanyatlását jelentette a Bellicumnak, jól mérte fel a helyzetet. Természetesen a hasonlítási alap nem a magyar, hanem a császári parancsnokság alá összevonható európai haderő volt. 1681 eleje — az orosz háború befejezése — óta Európa vezető körei számolnak a török háború közeli lehetőségével. Csupán a támadás iránya kétséges. Ezt a nem mellékes tényezőt sajátos módon igyekszik befolyásolni — saját érdekeitől vezérelve — XIV. Lajos. A Napkirály ugyanis 1682-ben a Porta tudomására hozza, hogy ha a támadás iránya Lengyelország, Franciaország a lengyelek segítségére siet, míg a Habsburgok megtámadása esetén a „legkeresztényibb király" nem fog a háborúba beavatkozni. Ugyancsak a Bécs ellen irányuló háború mellett jelentettek nyomós érveket a Thököly által 1682-ben elért katonai és politikai sikerek, s közvetlenül az a tény, hogy Thököly eljuttatta a Portához az általa megszerzett és Bécs erődítéseinek tervrajzát tartalmazó dokumentumokat. Klio csínytevése, hogy Thököly a Bécs ellen irányuló háború felidézésével „a másfél százados török—Habsburg status quo felrobbantásával akarva-akaratlanul hazánk török alóli felszabadulását segítette elő".

6 1683. március 31-én — 164 évvel azután, hogy Nagy Szulejmán Bécs elleni ostromra rendelte birodalma haderejét — ugyanazon a napon, amikor I. Lipót és III. (Sobieski) János lengyel király megkötötte a keresztény hatalmak győzelmét biztosító szövetséget — Kara Musztafa százezer fős sereggel és 300 ágyúval elindult Bécs utolsó török ostromára. A császárváros július közepétől Stahremberg Rüdiger gróf parancsnoksága alatt — állta az ostromot, míg az Észak felől előretörő, mintegy hetvenezer harcost számláló felmentő sereg Lotharingiai Károly parancsnoksága alatt — köztük Sobieski János tizenötezer lengyel katonája királyuk vezetésével — szeptember 12-én megsemmisítő csapást mért az ostromlókra, szétzúzva a Bécset körülzáró ostromgyűrűt. A győztes császári csapatok a párkányi csatában és Esztergom visszafoglalásával elindították azt a 16 éves küzdelemsorozatot, amelyet a XI. Ince pápa által összekovácsolt Szent Liga (1684) vívott a fogyó Félholddal. Buda (1686) Eger, Nagyharsány (1687) majd Belgrád (1688), Viddin, Nis, Skopje (1689) csak néhány a győztes csatákból. A szultán haderejének 3 Magyarország története 1526—1790. (Szerk.: H. Balázs Éva és Makkai László Bp., 1972) 267. 4 Zrínyi Miklós: Az török áfium ellen való orvosság. (Bp., 1981) 13. 5 Uo. 14. 6 Benczédi László: Rendiség, abszolutizmus és centralizáció a XVII. század végéig Magyarországon (1664—1685). Értekezések a történettudományok köréből. 91. 129. Vö. még: K. Koehler: Die orientalische Politik Ludwigs XIV, ihr Verhältnis zu dem Türkenkrig von 1683 (Leipzig, 1907) 88—89. 134