A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Természettudomány - Ötvös János–Lovas Márton: Talaj-coleopterológiai összehasonlító vizsgálatok a debreceni erdőspuszták (Haláp) két lignosa társulásában 1981

5. Gyűjtőterületeink ismertetése a) Kőrises A Nyírségben azonális ligeterdő phytocönológiailag a Fraxino — pannonicae — Ulmetum Soó asszociációba és a convallarietosum Kárpáti subasszociációba sorolható. A vizsgálati területként kijelölt erdőfolt Debrecentől Keletre, mintegy 15,6 kilométer távolságra, a halápi csárda és Haláp község között fekszik. Az erdő nyugati szélén folyik a Gúti ér. Az Országos Természetvédelmi Hivatal Északalföldi Felügyelősége értékes növényzete miatt néhány éve védetté nyilvánította. Vizsgálatainkat a Debrecen—Vámospércs közötti úttól északra eső, látszólag „háborítatlanabb" erdőben szerettük volna folytatni. Elképzeléseinket azonban az erdőbe bejáró legeltetett állatok és pásztoraik miatt csak nehezen tudtuk megvalósítani, ugyanis csapdáinkat többször kiborítva, vagy sehol sem találtuk. Ennek ellenére a gyűjtési időszakban öt csapdát sikerült működtetnünk. Az erdőfolt rendkívül érdekes habitusú. Benne 50—60 éves fák: kőrisek — Fraxinus ornus, szil — Ulmus campestris, gyertyán — Carpinus betulus, s kocsányos tölgyek — Quercus robur alkotják az állományt. A cserjeszint az erdőfolt középső részein erőteljesebb; mogyoró — Corylus avellana, galagonya — Crategus monogyna bokrok alkotják. Az aljnövényzet különösen érdekes: kankalin — Primula veris, tüdőfű — Pulmonaria mollisima, gyöngyvirág — Convallaria majális, salátaboglárka — Ficara verna sokszor nagy tömegben fordulnak elő. A talaj erősen humuszos, kotusodó homoktalaj, igen jó vízellátottsága az erdőszélen folyó Gúti ér szivárgó vizének köszönhető. A jó vízellátottság az erdőfolt üdeséget még a nyári szárazabb időszakokban is biztosítja. b) Tölgyes A tájra jellemző Convallario — Quercetum roboris Soó. asszociáció tipikus megjelenési formája az általunk vizsgált erdő. A halápi vasútállomástól délkeleti irányban, mintegy 3,4 kilométer távolságra, az erdőgazdaság épületein túl, mintegy 1,2 kilométernyire, egy nagyobb homokdomb északnyugati lejtőin nőtt. Debrecen környékének turistatérképén (1981.) a Papp-tanya közelében található erdőrész. Az erdő cserjeszintje sűrű, benne mogyoró, galagonya, fagyai, fekete bodza, kökény fordulnak elő. Az aljnövényzet a sűrű bokrok alatt szegényesebb, a ritkás helyeken pedig számos érdekes lágyszárút találhatunk. A halápi lazább homoktalajú területeken az elterjedtebb a pusztai tölgyes (Festuco-Quercetum roboris tibiscense Soó) társulás, mely Soó szerint az erdőssztyepp fő képviselője a Nyírségen. II. Vizsgálati módszer Mindkét kiválasztott erdőbe 5—5 darab talaj csapdát telepítettünk. Korábbi (Téglás, 1979.) vizsgálataink során bevált típusú talaj csapdákat alkalmaztunk: az Országos Természettudományi Múzeum munkatársai által továbbfejlesztett Barber-féle etylén-glikolos csapdát. Ennél egy műanyag játékvödör (14 cm mély, 14 cm a szájnyílás átmérője) a csapdaedény, bele ölőfolyadékként mintegy 1,5 deciliter etylénglikolt töltünk és a talajba pereméig beásott edényt egy bádoglemezből készített lappal takarjuk le, úgy, hogy körös-körül 2—3 centiméternyi rés maradjon az edény és a fedél között. Az így előkészített csapdát avarral álcázzuk. Tapasztalataink szerint az edé7