A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Művelődéstörténelem - ifj. Tóth Béla: „Album Scholares” a hajdúszoboszlói partikuláris iskolában (1750–1833)

köszöntőjét, melyet valószínű, hogy 1802-ben írt Ormós András helyi lelkészhez:

80 „Oh tisztes régiség Tudós Agyveleje Minden tudományok Sava és kút feje Te Görög böltsesség minden tudó Lélek A tudományokban aki által élek Te Görög Pythia a kihez Szaladok Mihelyst valamely dolgonn fel akadok Nyisd fel ma világos Krónikád Szememnek Hadd magyarázza meg igyekezetemnek Hogy ez Innep mellyre ma Krónikánk mutat Hadd mondja meg, hogy a Szent András nevezet A Derék Férjfiak Innepére vezet. Mert e szóval mintha azt mondaná András En to Hemere dej proskünein tus András Értem hát már hogy ma a Nagy embereket kell tisztelnünk, úgy, de tán nem mindeneket: Mert hiszen lehetnek nállunk sok tsalások Kiknek tettek inkább, mint nevek Andrások. De azért a kiknek az András nevezet Tiszteletekre ma házokhoz nem vezet Ekkor ez a tisztes öreg szándékomat Értvén nem mellőzés Szent kívánságomat, Hanem Lexiconját az Óra forditya, S Aner utánn Ormóst élőmbe állítja S meg mondja, hogy ez a Nagy ember a lészen Kinek vezér neve nyugvó hellyet tészen Ekkor gondolkozom, hogy ex Ekklésia S az Oskola ennek nevendék kis fija Mellyik Derék ember tsendes kebelébe Nyugosznak, mint kisded az anya méhébe. Ekkor jut eszembe ki légyen azoknak Kik ki vágynak téve a zajos haboknak Egy olly bátorságos s jó kikötő hellyé Hol minden jó hajós nyugodalmát lelje. Ekkor tudtam osztán, hogy kiéi ezek A minket Musákat ölelgető kezek Szóllanék hát, de óh gyengébb vagy Apolló Hogy sem mint tehetnél belőllem Szószólló Bátor három lábú Széked alám vegyem Vagy Ambrosiádat jól lakásig egyem És Pegazusomnak rá igyam tengerét Ha nem beszélhetem ez Isten emberét Tsak fel kiáltunk hát: Oh Ormos Andrásunk Téged óh, örökre Szívünkbe el ásunk, Még porainkra is Tégedet fel írunk, Hadd takargassa ott háládatos sírunk. De míg még érzésink mi bennünk meg halnak Haladó nyelveink téged magasztalnak Kívánnak Házadra Sivó békességet Az Egekbe pedig örök Ditsősséget. De ezen utolsó kérésünk szavára Későnn nyíjjon még meg az Egeknek Vára Majd akkor méltóztasd erre hív Szolgádat, Mikor itt el végzi rá bízott munkádat, 80 A köszöntő eredetije a szerző birtokában. 594