A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Néprajz - V. Szathmári Ibolya: A kendertermeléssel és megmunkálással kapcsolatos szokások és hiedelmek Hajdú-Bihar megyében

azt a nevet, akivel ki akarta húzatni magát a kútból. A játékvezető odament a megnevezetthez, ráütött korbáccsal, majd a kiválasztott lánynak vagy legénynek oda kellett mennie a kútbaesetthez, meg kellett csókolnia s ő állt a helyébe. A játék így folytatódott tovább. A sánta vagyok játékban a sántító legények lábát a lányok bekötötték zsebkendőjükkel. Ez már azt jelentette, hogy a lány fogadja a bekötött lábú legény közeledését, udvarlását s a legény haza is kísérhette a fonóból (Tiszacsege). Ad/2. A fonóbeli összejövetelek — mint láttuk — egy szűkebb közösség magaválasztotta gyülekezetei voltak, baráti körből, szomszédokból, jó ismerősökből tevődtek össze. Éppen ezért, ha valamely, nemkívánatos személy került a társaságba, játékos formában igyekeztek azt kiközösíteni, eltávolítani. Erre a sorsra jutottak a fonóba járáshoz még túl fiatal, leskelődő „suhé" legények s a közösségbe nem tartozó „hívatlanok". A kitoló játékok között Papp J. a hajmeghúzás, kisodrás és csizmakidobálás játékokat említi

14 és írja le részletesen. Fülöpön az említett játékokhoz hasonló, drasztikus formában megjelenő, másfajta kiutasító játékok is fellelhetők. A kisebb, „suttyó" fiúkat pl. azzal vadították el a fonóból, hogy megtanították repülni. A játék úgy zajlott le, hogy két kis darab fára lefektettek egy deszkát. A fiúnak bekötötték a szemét és ráállították a deszkára. Két legény megfogta a deszka két végét és egy kissé megemelte, majd a deszkát himbálni kezdte. Miután egy darabig himbálták a deszkát, rákiáltottak a legényre, hogy gyorsan ugorjon onnan le, mert beveri a fejét a padlásba. A legény nem érzékelhette azt, hogy milyen magasra emelték, igyekezett minél nagyobbat ugrani. Mivel a deszkát csak 10 cm-re emelték fel a földtől, a repülő legény hasra esett a lendülettől. A tiszacsegeitől eltérő formában volt ismeretes a hajmeghúzás játék. A legények állították, hogy az ajtón keresztül meghúzzák az újonc haját, csak menjen ki a pitarba s álljon háttal az ajtónak és dűtse ahhoz a fejét. Ezután a többi legény a nagy fejszével nagyokat ütött belülről az ajtóra arra a helyre, ahová az újonc a fejét tette. Mindezek után nem volt kedve visszamenni a fonóba. A kitoló játékok között volt ismeretes a hajóskapitány játék is. Az új legény volt a kapitány, a többiek pedig a hajós legények. A kapitányt leültették egy székre, s a többiek jelentettek neki. A jelentés abból állt, hogy a kapitány kabátjának egyik ujjából kihúzták a kezet, ez lett a hajókürt, s a legények a kürtbe kiabáltak: „Kapitány úr nagyon borul az ég." A kapitány válaszolt: „Had boruljon!" A legények újból kiabáltak: „Kapitány úr nagyon dörög." „Had dörögjön" — válaszolt ismét a kapitány. „Kapitány úr nagyon csorog" — méltatlankodtak újból a legények. „Had csorogjon" — hangzott a válasz. Ekkorra már oda is készítettek egy csupor vizet s a kapitány kabátujjába öntötték. Mindezért mégcsak meg sem haragudhatott a legény, mert maga adott rá engedélyt. Maga a fonóbeli gyülekezet egy igen zárt közösség volt. Az oda nem tartozó legényeket játékosan ugyan, de igen erőteljes formában és félreérthetetlenül kiutasították. Valamely „idegen" legény csak úgy juthatott be pl. a fonóbeli gyülekezetbe, vagy ha előre megbeszélte az odatartozó legényekkel menetelét, vagy maszkos alakot öltött magára, azaz „hívatlanul" érkezett. A fonókban megjelenő maskara vagy maskura néven ismert hívatlanok Hajdú-Bihar megyében három csoportot alkottak. Egyik csoportba sorolhatók az ún. „genre-figurák",

i5 másik csoportjukat az „állat maszkos vagy állatutánzó — figurák" alkották. Mindezeken túl a maskurák „dramatikus játékok" megjelenítői, előadói is voltak. 14 Papp J.: i. m. 253. 15 Ujváry Zoltán- több tanulmányában is foglalkozott az említett maskurákkal — Ferenczi Imre—Ujváry Zoltán: Farsangi dramatikus játékok Szatmárban (Debrecen, 1964). — Ujváry Zoltán: Varia folkloristica (Debrecen, 1975) — Ujváry Z.: Lakodalmi játékok Konyáron. DMÉ 1966—1967. (Debrecen, 1968) 447—492. — Ujváry Z.: A temetés paródiája (Debrecen, 1978) 509