A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)
Néprajz - Varga Gyula: Szénavágók a Déri Múzeum Néprajzi Gyűjteményében
„W"-alakú szénavágó 1. V. 71. 178. 1. (28. ábra) „Kazalvágó" A „W"-alakú szénavágó típust gyűjteményünkben egyetlen példány képviseli, mely a najdúhdaházi Enyedi József-féle gyűjteményből került a Déri Múzeumba. Ez is láthatóan újabb kovácsmunka. Forrasztás helyett pl. nyitolással erősítették a vas-szárra nemcsak a rögzítővel ellátott taposót, hanem az ekekormány lemezből kivágott vágórészt is. Az 56,5 cm hosszú száron mindössze 37 cm magasan helyezkedik el a 14,5 cm-es taposó. A vágófej magassága 5 cm, szélessége 19,5 cm. A túlságosan laposra sikerült vágóéi miatt az eszköz működtetéséhez aránytalanul nagy fizikai erőre lehetett szükség, de így is kétes, hogy hibátlan munkát végzett, különösen ha az éle már kezdett tompulni. Nyele keményfából készült, 27 cm hosszú, kifele görbülő része 17 cm. Míg a vas részek végig igen kezdetlegesek, a nyél jól megformált kerékgyártó munkának látszik. 2 " Egyéb, a szokásostól eltérő típusok 1. Ásó alakú szénavágó (29. ábra) V. 71. 181. 1. 1971-ben a hajdúhadházi Enyediféle gyűjteményből került be a Déri Múzeumba az egyetlen ásó alakú széna vágó. A szerszám vas része 81 cm hosszú (ma nyele hiányzik). Köpűje kettőzött vonalakkal három részre van tagolva s a körbefutó vonalak között kettős ferde vonalak s közöttük pontokkal lezárt félkörívek láthatók. Az erős, kovácsolt vas száron felül 1826-os dátum olvasható. Alatta, 56 cm magasan sajátosan megmunkált, igen erős, alul még erősebb rögzítővel ellátott taposót találunk, melynek oldalsó része vonalkázott. A taposó és a rögzítő között vastag kunkorgó-szerű dísz teszi még nehézkesebbé vasat. A taposó alatt tipikus egyenes és félhold alakú kovács vágókkal előállított érdekes motívumkompozíciót találunk. Ehhez a műgonddal kiképzett szárhoz két kezdetleges nyitszeggel erősítették hozzá az ásó alakú vágófejet. Bár a díszített szár is elég sajátos, motívumkialakítása eltér a vidékünkön megszokottól, mégis elképzelhető, hogy itt készült, mert az elemeket kialakító munkaeszközök teljesen azonosak a mieinkkel. A vágófej azonban, amely közönséges törött nyakú kerti ásóból készült, nem lehet eredeti, hanem azt utólag, valószínűleg a XX. században applikálták a régi szárhoz, amelyen eredetileg bizonyára valamilyen hagyományos alakú vágófej volt. Nehezen képzelhető el, hogy ezt a szerszámot így célszerűen lehetett használni. Talán csak akkor, ha az ásóélet fogazottra alakították volna ki, hiszen így a folyamatos, összefüggő metszést nehezen lehetett vele megoldani. 2. Kehely alakú szénavágó (30. ábra) V. 71. 179. 1. Ez a példány is Hajdúhadházról került be a Múzeumba. 1890 körül készült s bizonyosan helyi kovács munkája, aki valószínűleg a régi tulipán formát vette mintául, de alkalmazkodott a rendelkezésére álló lemezszerű anyaghoz, így a vágólap testét nem metszette ki tulipán alakúra, hanem csak csekély, hullámszerű bemélyítéssel alakította ki a metszőélet. A 80 cm hosszú vason 43,5 cm magasan helyezték el a rögzítővel ellátott taposót, mely 15 cm hosszú, elég erős, s nyitolással van a szárhoz erősítve. A vágófejet ekekormányból készítette a kovács s azt elég szakszerűen hozzáforrasztotta a — valószínűleg használt szekérráfból készített — szárhoz. Látszik, hogy a szerszám megrendelésre készült, s a kovács, bár ismerte a táj tipikus szénavágóit, nem ragaszkodott pontosan azok formai jellegzetességeihez, hanem egyéni módon igyekezett egy viszonylag jól használható eszközt készíteni. Egyetlen szempontja a célszerűség volt, így a megszokott kovácsdíszítésekről is lemondott. Az előre kerekített köpüből a fa nyél hiányzik. Maga a forma a Hajdúságban nem idegen. Ilyen formájú szénavágót használtak a Debrecen melletti Nagycserén még 1972-ben s egy igen szép példánya látható a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeumban. Szénavágóink országos összehasonlításával nem foglalkozunk, hiszen — mint láttuk — ezek beilleszkednek a Paládi Kovács Attila által vázolt típusokba. Megállapíthatjuk, hogy nemcsak gyűjteményünkben, de vidékünkön, a Hajdúságban és a Bihari-síkságon sőt a Sárréten és az Érmeiléken is főként a tulipán alakú, azután a fecskefarkas típus volt elterjedve. A XIX. század végétől aztán 26 Bodgál, 1967. 214. 492
