A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Történelem - Nyakas Miklós: A debreceni nyomdászok szerepe a magyar nyelvű nyomdász szaklap megteremtésében

a dolgot a Budapesti Könyvnyomdászok és Betűöntők Egyesületén belül, az egyletnek továbbra is tagjai maradtak, sőt elismerték a Typographiát az egylet hivatalos közlönyének. Világosan felismerték, hogy az idő nekik dolgozik! S valóban, hamarosan napirendre került a szakítás megszüntetése, s kompromisszumos javaslattal a független párt hívei hozakodtak elő. 1883 decemberében, az egyleti közgyűlésen ugyanis azt javasolták, hogy a Typographia ezentúl négy oldal magyar és két oldal német terjedelemben jelenjen meg. Ezt azonban a nemzeti párt hívei elvfeladásnak tartották volna, s ezért azt nem is fogadták el. A szavazáson ismét a független párt hívei győztek, s a helyzet így maradt a régiben. „Sajnos a körülmények úgy hozták, hogy egy évig ismét Bécs fiókjának tekintessék a magyar főváros nyomdász-egylete" — értékelte a helyzetet Pusztai Ferenc, s egyben a következőket fűzte hozzá: „Most tehát egy évre eltesszük indítványunkat, hogy újra előálljunk vele, ha mindjárt ismét Bécsig szóló háború lesz is belőle."

21 A nemzeti párt az erkölcsi támogatást továbbra is elsősorban a vidéki szaktársaktól kapta. Jellemzőnek kell tartanunk, hogy amikor Pusztai Ferenc bizonyos okok miatt megvált a lap szerkesztésétől, a debreceniek a következőképpen nyilatkoztak: „Fogadja tehát a volt szerkesztő, Pusztai Ferenc úr, a legszívélyesebb köszönetet úgy a magam, mint az ügyet melegen pártoló többi debreceni szaktársak nevében is, azon kitartó, fáradhatatlan buzalmú működéséért, amelyet egy teljes év alatt — mint előharcos és a Nyomdászok Közlönyének szerkesztője — jogos igényeink érvényre juttatása mellett kifejtett: nemkülönben azért is, hogy ez ügy mellett oly tapintatosan és oly sikerrel vezette a harcot, miszerint — dacára az ellenpárt fondorlatainak — a Nyomdászok Közlönye és a körüle csoportosult szövetkezet nemcsak meg nem bukott, hanem úgy munkaerőben, mint anyagi támogatásban mindvégig megtartotta helyét. . .". Természetesen messzemenő támogatást ígértek az új szerkesztőnek, Ács Mihálynak is, annak a reménynek adva hangot, hogy az ügyet diadalmasan győzelemre juttatják. „Éljen a Nyomdászok Közlönye, mint a magyar nyomdász-szakirodalom úttörője, éljenek annak munkatársai és anyagi támogatói" — fejezte be a cikkét Kenderesi Lajos.

22 A Typographia magyarrá tétele nem sikerült 1884 végén sem, de a jelek egyre inkább arra mutattak, hogy a független párt kezd kifáradni, s e táborból egyre több kapituláns hang hallatszott. Így például a Typographia egyik vezércikkében hangzott el, hogy a „Typographia vezetése fogyatékos volt a bölcs előrelátásban".

25 Mindez azt eredményezte, hogy a független párt tagjai között 1885 elején bomlási folyamat indult el, amely 1885. március 15-én a Budapest Könyvnyomdászok és Betűöntők Egyesületének közgyűlésén meg is hozta a gyümölcsét. Bekövetkezett az, amire a nemzeti párt tagjai három év óta vártak, a Typographia megmagyarosításának gondolata huszonhárom szótöbbséggel győzött.

2

'

1 Bár az ellenpárt — a függetlenek — még próbálkoztak ugyan különböző manőverekkel, az eredményen azonban már nem tudtak változtatni.

25 Meg kell említenünk, hogy a Typographia megmagyarosításának elfogadása után a nemzeti párt egyes vezető férfiai egészen komolyan gondoltak arra, hogy 21 P. F.: Gyászos győzelem. Ny. K. 1884. ápr. 1. II. évf. 7. sz. 1. 22 Ny. K. 1884. aug. 16. II. évf. 16. 5. 23 Typhographia. 1885. 1. sz, 1. 24 Ny. K. 1885. márc. 16. III. évf. 6. sz. 1. p. „mióta egyletünk fennáll, kevés gyűlésünk volt a maihoz hasonlóan látogatva". 25 A függetlenek pl. felvetették, hogy a Typographia inkább ne legyen hivatalos lap, de maradjon kétnyelvű. Uo. Később 108 aláírással a Typographia ügyében újabb közgyűlést kértek összehívni, amelyen a lapot szándékoztak visszamondani. A Hírlapszedők Köre azt kérte, hogy a kör ügyeit ezentúl is német nyelven közöljék. Egy harmadik próbálkozással, amelyet 200-an írtak alá, az egész ügyet újra akarták tárgyaltatni. Ny. K. 1885. máj. 16. III. évf. 10. sz. 5. 435