A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Történelem - Ács Zoltán: Szabolcs megye nem magyar etnikumai a XVIII. században

s életmódjuknak megfelelően túlnyomórészt falvakban telepedtek le. Д néhány, szervezett telepítés mellett nagy jelentősége volt az önkéntes betelepülésnek. Ennek a folyamatnak részletes tisztázása és feltárása aprólékos, hosszantartó levéltári munkát igényel. A megye településeiről készített adóösszeírások részletes feldolgozása talán lehetőséget nyújt arra, hogy nyomon követhessük a betelepedés folyamatát. Ennek a munkának az elvégzése nemcsak az idegen etnikumok számának, térnyerésének, majd asszimilációjának pontos megállapításához szükséges, hanem — mint ahogy módunk volt nyomon követni a megye elnéptelenedését a XVIII. század első felében — rávilágíthat a megyébe való magyar etnikum betelepedési folyamatára is, s szerencsés esetben (Id.. Nyírlugos)'" az újonnan érkezett magyar lakók származási helyét is meg lehetne állapítani. Az idegen etnikumoknak Szabolcsba való költözése csupán színesítette az egykor homogén magyar etnikumú megyét, lényeges arányeltolódást azonban nem okozott. A megye lakóinak túlnyomó része a XVIII. század folyamán is a magyar volt, s ez a magyar környezet elősegítette az idegen népelemek asszimilációját is. Ez a folyamat a vegyes etnikumú településeken bontakozott ki elsősorban, egyrészt a kis számú etnikumok körében, másrészt a ruténeknél. Köztudott, hogy amíg nem jött létre a modern, polgári értelemben vett nemzet, addig a vallás fontos szerepet játszott a nép tudatában, különösen az ortodox vallású népeknél. ,,A modern nemzeti tudat a már polgári érdeket is valló értelmiség körében alakult ki."

56 A rutének esetében a vallási unió hátráltatta a nemzeti fejlődést, és elősegítette az asszimilációt, ti. nemesi réteggel nem rendelkeztek, így elsősorban a papság lehetett volna szószólója a nemzeti fejlődésnek. Az unió a rutén papság számára műveltségbeli és egzisztenciabeli felemelkedést is jelentett, s így előmozdította az unitus papság elidegenedését, nyelvének elhagyását. Bacsinszky püspök fájdalmasan panaszolta 1798. szeptember 4-i körlevelében, hogy a papi pályára jelentkező fiatalok, akik korábban latin iskolába jártak, „ruszin tudásában annyira járatlan és ostoba, hogy e nyelven sem olvasni, sem nevét leírni nem tudja. A templomi énekből és az egyházi szertartásból pedig a száját sem tudja kinyitni."•'' Ugyanakkor az unió, magát a rutén népet nem fogadta be. Mint ahogy Arató írja, ez összefügghetett azzal, hogy az unió főúri kezdeményezéssel történt (Homonnaiak), valamint a katolizálást, ill. az egyenjogúsítást ellenző protestáns rendek hiányával. Gazdasági-társadalmi viszonyaik elmaradottsága mellett ez is indokolja, hogy a magyarországi rutének elsősorban vallási és nem nemzeti küzdelmet folytattak.''

8 A románok esetében ugyanakkor a pravoszlávia, mint a modern nemzetet megelőző népi tudat, erőteljesen összefűzte az egész román etnikai területet, s ezt a tudatot a reformáció a nemzeti nyelv terjesztésével még jobban elmélyítette. Mindez azt is jelentette, hogy a románság a XVIII. század végéig a közös ortodox vallás révén egymáshoz tartozónak tekintette magát, ugyanakkor ellentétben a ruténekkel elsősorban a papi, majd a világi értelmiség vezette a polgári nemzetté való alakulásért indított harcot. A II. Diploma Leopoldinum lehetővé tette a román nyelvű iskolák alapítását. A Szabolcs megyei románok esetében a vallás mellett talán nem tűnik érdektelennek megemlíteni azt, hogy állandó utánpótlásuk a földrajzi fekvés következtében is biztosítva volt. Mindezen tényezők következtében asszimilációjukra később került sor. 55 Ld. Lukács 56 Arató, i. m. 141. 57 Uo. 124. 58 Uo. 137. 426