A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1982 (Debrecen, 1984)

Régészet - Bökönyi Sándor: Szarmata állatcsontleletek Biharkeresztes Ártán–Nagyfarkasdombról

Bökönyi Sándor Szarmata állatcsontleletek Biharkeresztes—Ártánd—Nagyés Kisf arkasdombról A római császárkorban hazánknak a Duna vonalától keletre eső területét benépesítő szarmatáknak az állattartásáról és vadászatáról, az általuk tartott, ill. vadászott házi- és vadállatokról elég keveset tudunk. S mindez annak ellenére van így, hogy számos telepük és temetőjük ismert és feltárásra is került. Ezek a feltárások azonban oroszlánrészükben abban az időszakban történtek, amikor Magyarországon a rendszeres háziállat-kutatás, a régészeti lelőhelyek állatmaradványainak szisztematikus feldolgozása még nem indult meg, így az ásatásoknál a csontanyag begyűjtésére sem került sor. Párducz Mihálynak a szarmata monográfiája (Párducz, 1943—1947—1950) után viszont ritkábbá váltak a szarmata lelőhelyek ásatásai, s csak a legutóbbi években kaptak újra nagyobb lendületet, most már az állatcsontleletek begyűjtésével együtt. Ennek ellenére két kézen meg lehet számolni a zoológiai szempontból feldolgozott szarmata lelőhelyeket, a feldolgozott anyagok pedig általában igen kisszámú állatcsontleletből állnak, s így a belőlük levont következtetések természetszerűleg csak korlátozott érvényűek lehetnek. Ez utóbbi három okból is nemkívánatos jelenség. Mindenekelőtt a szarmata uralom időszaka elég hosszú és jelentős periódus volt, elsősorban az Alföldön, nagyon fontos lenne tehát mielőbb pontos adatokat tudni e nép állattartásáról, de vadászatáról is. Másodszor a szarmata állattartás összehasonlítása nagyon jó kontrollt jelentene azoknak a változásoknak vizsgálatánál, melyek a szomszédos Pannóniában a fejlett és tudatos római állattenyésztés hatására jöttek létre. Harmadszor pedig szarmata állatcsontanyagok vizsgálatával fényt deríthetünk — s erre már voltak is példák — azokra a kereskedelmi kapcsolatokra, melyek Pannónia római provincia és a szomszédos Barbaricum közt fennálltak. Ezek az okok, melyek miatt lényegesnek tartjuk a Biharkeresztes—Ártánd-Nagy- és Kisfarkasdombon (a Nagy- és Kisfarkasdomb tulajdonképpen egyetlen i. sz. 2—3. századi település két része, anyagukat emiatt a dolgozatban, legalábbis annak kiértékelő részében, együttes egészként kezeljük) a Mesterházy K. és M. Nepper I. által 1965-ben megkezdett, majd M. Nepper I. által folytatott és befejezett szarmata telepfeltárás állatmaradványainak vizsgálatát. S mindezt annak ellenére, hogy az anyag kisszámú és statisztikailag sem reprezentatív, mert bár benne két kutya gyakorlatilag teljes váza és egy malac féloldali végtagcsontjai is előfordulnak, azonban az anyag fajtatani szempontból olyan érdekes és ismeretanyagunkat a szarmata háziállatokra vonatkozóan annyira bővíti, hogy publikációja elsőrendű fontosságú. Meg kell jegyeznünk, hogy a lelőhelyen a szarmata objektumok mellett őskori gödrök és sírok is előkerültek. Emiatt azon lelőhely egységek csontanyagát, melyeknél az őskori anyagokkal való keveredés lehetősége fennállhatott, e vizsgálatoknál nem vettük figyelembe. Az előkerült csontanyag tekintélyes része konyhahulladék, e rész megtartási állapota meglehetősen rossz, alig vannak benne mérhető darabok, s mindössze egyetlen, teljes hosszában megmaradt csövescsont, egy szarvasmarha metacarpus fordul elő. Más része — főként a lócsontok — elhullott állatok maradványaiból áll, nem meglepő tehát, hogy ezek közt 251