A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 (Debrecen, 1983)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Major Zoltán László: Közművelődés, társadalom, debreceniség az Alföld hasábjain

Major Zoltán Lqszló Közművelődés, társadalom és debreceniség az Alföld hasábjain Társadalom és debreceniség ellentmondásosságát mutatják a „nemzetek felett bút hozva szálló" történelem korszakai. A magyar művelődés ellentmondásosságában is gazdag képe rajzolódik ki a város történetének lapjain. Ebben a múltban egy közismert kettősség a jellegadó. A város polgársága érdekeit és életeszményeit a reformáció fejezte ki, s a kálvinista eszmék védekezést és szembenállást jelentettek a katolikus Habsburgok ellenreformációs és magyarellenes politikájával. Debrecen polgársága fenntartotta Kollégiumát és nyomdáját, terjesztette a magyar kultúrát, de bezárkózott önmagába. A XVIII. század végére a passzív rezisztencia és a kivárás a cívis társadalomnak már jellemző vonása volt, az újításoktól való elfordulással egyetemben, gazdasági és kulturális téren egyaránt. A XVIII. században azonban a nemesség és az államhatalom kettős nyomása is ránehezedett a városra. Haladó és konzervatív, alsóbb és felsőbb rétegek Debrecenéről szóltak az írók művei. Míg a szabadság harcosaiban felforgató sereget látott a város, ugyanakkor a magyar kultúrát terjesztette. A kollégium maradi szelleme elűzte Csokonait, de a szabadság és függetlenség gondolatát hirdető felvilágosult diákok sokaságát bocsátotta ki magából. Bizalmatlan volt Kossuthtal szemben, mégis a „szabadság őrvárosa" lett. Ady a „maradandóság városának" titulálta, s 1919-ben csillagos katonák álltak a zászló alá, s 25 év múltán a tiszántúli főváros a magyar megújulás bölcsője lett. Múlt és jelen, társadalom és művelődés, a hagyományok és változások bizonyos kérdései tükröződnek az Alföld lapjain megjelent írásokban. A provincializmust, mint szellemi tényezőt említi a lap 1958-as 1. száma is, és irodalmi életünk egészének figyelembevételét sürgeti Bárányi Imre, a lap fiatal kritikusa, aki fellép a „debreceni értékrend és az oktalan provincializmusteremtés" ellen,.

1 ' „Vidék és irodalom" c. tanulmányában Juhász Géza azt fejtegette, hogy a „vidéken rekedés" nem jelent szükségképpen elmaradottságot. Csokonai, Berzsenyi és a parasztírók példájára hivatkozott, akiknek művei „éreztetik a történelem hullámverését".

2 A debreceni hagyományok kettősségéről beszélt Kerékgyártó István a Magyar Irodalomtörténeti Társaság debreceni jubileumi vándorgyűlése alkalmával. E kettősséget szerinte egyfelől a „valóságközelség, természet-közelség, népközelség és európai érdeklődést tartalmazó magatartás" jelentik, másfelől pedig „egy rosszízű debreceniség, amely az önkultuszban, a röghözkötöttségben, a bezárkózásban fejeződött ki, s amely az önmagába zárkózásban keresi önmaga létét, létének magyarázatát". Az Alföld száma, amely szeptemberben jelent meg, országos fórum akar lenni, amelyben debreceni értékek jelentkeznek. Bán Imre kétségbevonta; van-e egyáltalán debreceni szellemiség? Angyal Endre és Szabolcsi Miklós is szükségtelennek tartotta a debreceniség hosszas fejtegetését. Pándi Pál megvédte a debreceni hagyományokat, Mocsár Gábor pedig e hagyo1 Alföld 1962/1. 105—106. 2 Alföld 1962/2. 497