A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 (Debrecen, 1983)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Kilián István: Barla Szabó János versgyűjteménye 1824-ből

Bán Imre és Julow Viktor könyve a debreceni versgyűjteményekről Stoll bib­liográfiája után egy esztendővel jelent meg. Ebben a könyvben már ismerik és használják ezt a gyűjteményt. 0 Annál meglepőbb viszont, hogy Szilágyi Ferenc a Csokonai-versek kritikai kiadásának előkészítése közben ismét kallódónak mi­nősíti Barla Szabó vaskos kéziratos könyvét. 7 A gyűjtemény 1905-ben került a Csokonai Kör kéziratos relikviái közé. Itt azonnal beleltározták, s kapta a 170-es leltári számot. A Déri Múzeumban ké­sőbb úgynevezett pozicionális számot kapott: 161/b. Ezt azonban később, ugyan­az a kéz törölte s helyette 162/b számmal látta el. Ennek a számnak a tudatában számozták már meg a lapokat. Bán és Julow még a 161/b jelzet alatt citálják a gyűjteményt. 1972-től a most már teljesen különvált irodalmi gyűjteményt, kor­szerű, az általános magyar múzeumi nyilvántartásnak megfelelő leltári szám­mal látták el, s így a gyűjteményt ma a X.75.84.1. szám alatt lehet megtalálni. Ez utóbbi szám egyben pótolja az úgynevezett pozicionális, másként raktári jel­zetet is, mert a kéziratokat a leltári szám természetes sorendjenek megfelelően raktározzák. Magam már ezzel a leltári számmal hivatkozom a Barla Szabó-féle versgyűjteményre egy más, újonnan talált kéziratos versgyűjtemény ismerteté­se során. 8 De mit tudhatunk meg Balassa után — nála többet — Barla Szabó János éle­téről? A versgyűjtő unokája, a kisújszállási gimnázium tanára, a gyűjtemény adományozója kutatta fel nagyapja életrajzát, s az erről szóló dolgozatában ma­gáról a gyűjteményről is részletesen megemlékezik. 0 Barla Szabó János 1802. június 7-én született a Somogy megyei Zselickis­faludon. Elemi iskoláit itt kezdi meg, majd 1816-ban a csurgói református kol­légiumba kerül, ahol két esztendeig a syntaxist tanulja, kettőt pedig a poétikai és a retorikai osztályokon végzi el. Bizonyára tehetséges diák volt, mert közép­iskolai tanulmányai után az 1819/20-as tanévben ugyanebben az iskolában tanít­ja az alsóbb osztályosokat. 1820-ban subscribált a debreceni református kollé­gium teológiai fakultására. Tanárai Péczeli József, Ercsey Dániel és Sárvári Pál voltak. A fiatalember a kollégiumban lakott, ahol némi nézeteltérése támadt Pé­czelivel. Teológiai tanulmányai után a debreceni kollégiumban marasztották pre­ceptornak, s innen kerül egy kis bonyodalom után a kunhegyesi rektóriára. Szíve azonban mindenképpen a somogyi tájak felé húzta, s 1831 nyarán elhagyja hiva­talát, s Pesten keresztül azzal indul haza, hogy tanulmányait a pesti orvosi fa­kultáson folytatja tovább. Szülei ekkor már meghaltak, fivére pedig azzal fo­gadja, hogy a presbitérium felajánlotta neki a csurgói rektori posztot. Tervéről tehát lemondott s néhány hetes soproni, bécsi tartózkodás után, ahol német nyel­vi ismereteit gyarapította, elfoglalta a csurgói iskolai igazgatói székét. 1835-ben megnősült, utána azonban még egy esztendő sem telt el, amikor 1835 tavaszán visontai lelkész lett. Nyilván nem sokat gondolkodott, mert ebben a korban a lelkészi állást sokkal jobban fizették, mint a tanítóit. Itt, Visontán élt haláláig, 1871. március 27-ig, majdnem ezer híve között. Barla Szabó János literátus ember volt. Több kisebb-nagyobb tanulmányt, cikket jelentetett meg nagyobbára a nevelésügy, a helytörténet és a helyi gaz­daságpolitika témáiból. Az ötvenes években azonban publikált néhány irodalom­történeti szempontból is érdekes tanulmányt, illetve régi magyar irodalmi szöve­6 Bán—Julow i. m. 226. így idézik: Kéziratos gyűjtemény. [Debrecen] Másolója is­meretlen. DMTA 161/b. 7 Csokonai Vitéz Mihály összes művei. Költemények 1. 1785—1790. (Sajtó alá ren­dezte, a jegyzeteket és a bevezető tanulmányokat írta Szilágyi Ferenc.) Budapest, 1975) 182—183, 430, 531. 8 Kilián István: Adatok a Felvidító forrásához a Papszász-gyűjteményben. A deb­receni Déri Múzeum 1977. évi évkönyve. (Debrecen 1978.) 481—500. 9 Barla Szabó Jenő: Két lelkész a Barla Szabó családban. (Debrecen, 1932) 12—37. 482

Next

/
Oldalképek
Tartalom