A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 (Debrecen, 1983)

Művészettörténet - Masits László: Káplár Miklós és Fülep Lajos levelezése

tettszett nekem az az ajánlat, hogy még képeket is lehet látni. Mikor beléptünk a Múzeumba és megpillantottam a 1:1

Piombó féle férfi arcképet mindjárt azt gondoltam, hogy most már tudom mi leszek. Eddigi foglalkozásaim nem elégített ki és most egy olyan foglalkozás tárult elém amit még ezideig nem ismertem. Nagy öröm fogott el és a Múzeumba levés nem idő töltés lett, hanem egy nagyon kellemes élmény. Másnap festéket vásároltam és hozzá fogtam festeni, de sehogyse ment. Még csak meg se közelítette a tárgyat amit festettem. Nagyon elvoltam keseredve, hogy olyan nagyon nehéz a festészet. Talán nem is tudok festeni sohasem. Festőiskolába kellene járni amit láttam is kiírva a Margithídnál, de ahhoz nincs időm, mert csak vasárnap d. u. vagyok szabad az az idő pedig kevés ahoz, hogy festeni tanuljak. Talán más foglalkozást kellene keresni. Éjszaka dolgozni nappal pedig festeni tanulni. Arra jöttem rá, hogy a pinczér foglalkozás a legjobb. Ha pinczér lennék lenne időm fes-^ teni tanulni. Elmentem egy pinczérügynökhöz, hogy pinczér vagyok és adjon nekem valami foglalkozást. A pinczérügynök kiküldött Újpestre a hajóállomásra kisegíteni, de a főpinczér ahogy meglátta, hogy még á tányért sem tudom a kezembe fogni, elküldött. Többfele megpróbáltam, de sehol se alkalmaztak. A pénzem elfogyott a lakást sem tudtam már fizetni azt is felmondták. Lakás nélkül voltam a városligetbe jártam hálni. Nagyon rossz helyzetbe kerültem. Már 3 napja nem ettem. Már nem is voltam éhes csak kedvetlen és kimerült. A beszéd terhemre esett. A dunaparton ténferegtem és láttam, hogy egy fehérhajóból kirakodnak és ki van írva, hogy munkások felvétetnek. Jelentkeztem és fel is vettek. Zsákot kellett hordani a hajóról a szekerekre. Az volt a szerencsém, hogy dél volt ebéd idő. Előleget kaptam és elmentem én is a többi munkásokkal ebédelni egy kis kocsmába. Először egy korsó sört kértem, de én olyan jó sört se azelőtt se azóta nem ittam, még a kis lábomujjába is éreztem, hogy megy a sör. Egy kis pörköltet ettem, de mintha tűzre hánytam volna, ugy éreztem mintha azonnal megemésztettem volna. Hanem aztán utánna nem voltam kimerült. 3 napig tartott a munka. Utánna próbáltam pinczérnek menni, de csak nem alkalmaztak sehol Nagyon untam már az éhezést és ligetbe hálást.. Jártam sorba a pinczérügynököket és kértem őket, hogy adjanak bármilyen munkát. Azt is megmondtam, hogy mészáros vagyok. Kaptam is egy konyhamészárosi állást. Elküldött az ügynök Zsolnára. Ott aztán jó dolgom is volt. Ami pedig a legfontosabb az volt, hogy a III ad osztályú váróterembe kiszolgáltam mint pinczér. Azért aztán boldog is voltam, hogy a pinczérséget amire annyira vágytam megtanulhatom. Később megismerkedtem egy rajztanárral kitől órákat vettem. Megtanultam tőle az elemeit a festészetnek. Másfél évig voltam Zsolnán és mikor Pestre mentem már a festésről is volt fogalmam. Aztán képzett pinczér is voltam. Már fel is vettek egy Terézköruti vendéglőbe, de ott nem voltam sokáig, mert nagyobb étterembe vágytam. A Bristolba mentem onnét a Pilseni sörcsarnokba. Ott ismerkedtem meg Rippl-Rónaival. Egyszer az asztalomhoz leült egy nagy kalapos fekete angolbajuszos ur. Nagyon érdekesnek látszott. Ebédet kért. Kért, hogy ajánljak neki valami jót. Ajánltam neki és nagyon meg volt vele elégedve. Azt mondta, hogy máskor el eljön csak mindig ilyen jót hozzak neki. Kérdezem a főpinczért, hogy ki ez az Ur? Hát nem ismeri hiszen ez az a hires Rippl-Rónai festőművész. Nagy lett az örömöm, hogy szemtől-szembe láthattam Rippl-Rónait. Oda mentem hozzá és mondom neki, hogy én is szeretnék tanulni festeni. Kérdi, hogy nem tudnék-e mutatni valamit? Nálam voltak rajzok melyeket a vendégekről rajzoltam mikor ráértem. Tettszettek neki. Azt mondta jól látok. Van bennük karakter ami nagyon fontos. Aztán nem kemények mint rendesen kezdőknél szokott lenni. Mondom neki, hogy szeretnék bejutni az Akadémiára, de ő ellenezte. Azért később mégis beiratkoztam az Akadémiára Zemplényi mesterhez, de ő meghalt és szerencsére Réthy István lett a mesterünk. A Pilseni sörcsarnokból átmentem a Drexler féle étterembe. Oda jártak a művészek. Ott volt nekik egy asztaluk a „muskátli" asztal. Ott voltak gyakran. Szinyei Merse Pál Kandó László, Pólya Tibor, Fényes Adolf, Csók István, Iványi Grünvald, Hatvány Ferenc báró stb. festők. Aztán Ernszt Lajos, Kern Aurél, Bakonyi Károly stb. Arra vágytam nagyon, hogy én szolgálhassam ki a művészeket. Pár hónap múlva meg is kaptam a muskátli asztalt és én szolgáltam ki a művészeket. Roppant nagy volt az örömöm, hogy én szolgálhattam ki a művészeket. Itt felvételeztem az Akadémián. Ernszt Lajos tanácsára 11 Sebastiano del РготЪо (1485—1547): Férfiképmás című festménye. 423