A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 (Debrecen, 1983)

Néprajz - V. Szathmári Ibolya: A debreceni és hajdúsági (színes hímzésű) női kisbundák[311 Varga Gyula: Buntbestiekte Kurzpelze für Frauen in Debrecen und der Hajduság

Cs. Tábori Hajnalka A Déri Múzeum néprajzi gyűjteményének tornyos tükrei A paraszti lakószoba apróbb berendezési tárgyai között szokták említeni a különböző bekeretezett képeket, többnyire szentképeket vagy a különböző történelmi személyiségeket ábrázoló nyomatokat, metszeteket, a családtagokról készült fotográfiákat, a kalendáriumot, a pipatóriumot, az órákat, a világítóeszközöket és a tükröket. A tükör a lakás többi bútordarabjához képest viszonylag kicsi tárgy, mégis kiemelt helye volt a régi paraszti otthonokban. A korábbi diagonális vagy sarkos elrendezésű lakószobában a lakás fő falának a középpontjában volt a helye a homlokzati falon a két utcai ablak között, a mestergerenda alatt. Ahol csak egy ablak volt az utcára, egy pedig az udvarra nézett, ott az udvari ablak mellett a lóca fölött lógott, vagy a fiókos sublót fölé került. A kisházban, a hátsó szobában is többnyire ez volt a megszokott helye. Egy 1801-ből, Szentesről származó leírás a következőket mondja a tükör helyéről: „Függött a falon a gerenda alatt egy kis tükröcske rendszerént abban a tokban, melyben a zsidótól megvevődött, ez alatt függött a kefe, csőrögemetsző, olló és kalendárium."

1 Különösen az Alföld déli vidékén volt jellemző, hogy nem elégedtek meg a vásári tükrök legtöbbször jellegtelen, sima barna keretével, hanem díszesen faragott, festett külső keretbe illesztették őket.

2 Erről a vidékről már a XVIII. század második feléből ismerünk ilyen példányokat. A Hódmezővásárhelyen és környékén fennmaradt nagyszámú tárgyi emlék példázza, hogy a tükörfaragásnak is valóságos iskolái alakultak ki.

3 Az alföldi bútorkészítő központok közül legismertebbek a vásárhelyi, a makói, és a Békés megyei szlovák településeken — a Tótkomlóson és Békéscsabán — készült, díszesen faragott és festett tükrök, amelyek valamennyien egy-egy saját, helyi stílust képviselnek. A XVIII—

XIX. század fordulójáról az Alföld más vidékéről is jelentkeznek hasonló faragott, festett tükrök: mégpedig Debrecenből és környékéről. Igaz, hogy az itteni tükrök keretei a dél-alföldiekkel összehasonlítva: faragásukat és festésüket tekintve is sokkal egyszerűbbek. Mégis figyelemre méltók, mert bár a debreceni ún. tornyos tükröknek a tükröző felülete nem túl nagy, a tárgy mint bútor, kiemelt dísze volt a hajdani lakószobának. A legtöbbször fehérre meszelt falra megdöntve tették fel, vagyis a fal síkjától kissé előre bukott és ferdén lefelé nézett. A falon a tükör és a körülötte levő apróbb tárgyak elhelyezése a gazdaasszony arányérzékéről, szépérzékéről tanúskodott. A tükör körül elhelyezett apróbb-nagyobb tárgyak többnyire szimmetrikus elrendezésben vagy koszorúba rakva vették körül a középpontot elfoglaló tükröt. A tükör elhelyezésének ez a módja nemcsak a XIX. század végi paraszti lakószobának volt a jellemzője, hanem jóval korábban ugyanígy jelentkezett a vidék nemesi udvarházaiban, a kis1 Hogyan éltek elődeink? (Szerk.: Hanák Péter (Budapest, 1980) 145. Az idézet Kis Bálint: A Szentesi Refor. Ekklézsia Históriájának... folytatása 1801-dik esztendőtől fogva 1815-ig... előadódnak prédikátor Kis Bálint Által. 2 Csilléry Klára: A magyar nép bútorai (Budapest, 1972) 54. 3 Csilléry i. m. 54. 353