A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 (Debrecen, 1983)

Néprajz - Varga Gyula: A kender termesztése és feldolgozása Hajdú-Biharban

14. kép — számították ki, hogy hányszor kell körülfordítani a vetőkarót s hány szálat kell arra felvetni. Ezt a számítást nem tudta mindenki elvégezni, ezért a felve­téshez gyakran hívtak segítséget, olyan hozzáértő idősebb asszonyt, akinek e számolásban nagy gyakorlata volt. Egy körbeforgatást egy karikának neveztek, ami tehát kb. 6 rőföt jelentett. Sok helyen minden körbeforgatást, vagyis min­den karikát a vetőkarón egy megszenesített fadarabbal megjelöltek, hogy szövés közben is tudjanak tájékozódni, mikor szőttek le egy-egy karikát. Mint jeleztük, a bordában 30 fog-köz, vagyis 60 szál (egy bordaközbe két szálat fűztek!) jelentett egy egységet. A vetőkarón ezt a 60 szálat nevezték pász­mának. Á könnyebb tájékozódás végett felvetéskor ezt a 60 szálat úgynevezett pászmamadzaggal mindig átkötötték, így a végén egyszerűbb volt megszámol­ni, hogy összesen hány pászmát, hány szálat vetettek fel. Maga a felvetés igen egyszerű munka volt. A fonal gombalyagokat szakajtó kosárba tették, illetve a fajfákra tekerteket úgynevezett fajfatartóra helyezték (16. kép), s miközben egyik kézzel forgatták a vetőkarót, a másik kézzel enged­ték a fonalat, hogy az pontosan a megszabott spirálon haladjon. Csak arra kellett nagyon vigyázni, hogy a kezdő és a végső szegeken mindig pontosan azonosan vegyék át, mert különben nem lehetett a szövőn az alsó-felső szálak nyitódását megoldani. Ha eltévesztették, akkor vissza kellett bontani a hibáig és újra kez­deni. Gyorsítani és egyszerűsíteni lehetett a felvetést, ha egyszerre több, 6—8, sőt 10 szálat eresztettek, vagyis egyszerre 6—10 gombalyagról vagy fajfáról ve­tették fel a szálakat. Ilyen esetben nagyon ügyelni kellett, hogy a szálak össze ne sodródjanak. Ezért a szálakat úgynevezett felvetőfán engedték át. A fel­vetőfa (17. kép) egy kb. 25 cm hosszú, nyéllel ellátott lapos fa, melyen egymással párhuzamosan 10 lyukat fúrtak s a felvetendő fonalakat ezeken a lyukakon eresztették át a vetőkaróra. Az ilyen 10 szálas felvetésnél újabb terminológiákat is alkalmaztak. Fülöpön 287

Next

/
Oldalképek
Tartalom