A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 (Debrecen, 1983)

Természettudomány - Fintha István: A vízidara (Wolffia Arrhiza) európai elterjedési viszonyai, különös tekintettel újabb magyarországi adataira

heuffelianus és a Fritillaria meleagris él, nemkülönben elterjedt a Lacerta vivipara! Magam a Wolffiát következőleg 1977 júliusában leltem a Fülpösdaróc község határában kanyargó Holt-Szamosban, ahol a Szatmári síkon eddig észlelt élőhelyeit tekintve a legnagyobb tömegben tenyészett. A partokon Salicetum albaefragilis fragmentumai vagy degradált foltjai álltak, helyenként égerrel, eperrel, (Alnus glutinosa; Morus alba, M. nigra), többnyire pedig akáccal (Robinia pseudacacia) elegyesen. Lentebb vízmenti társulások tarka mozaikja adta a szegélyt (Phragmition; Polygonetum natantis, Chenopodietum rubri, Nanocyperion flavescentis, Eleocharitetum ovatae, Eleochari aciculari—Schoenoplectetum supini, Cypero-Juncetum, Echinochloo-Polygonetum lapathifolii, Echinochloo-Setarietum, Bidentetum tripartiti, B. t. xanthietosum, Rudbeckio-Solidaginetum etc.). Vízi környezetben legtöbb volt a nád és a gyékény (Phragmites communis, Typha angustifolia, T. latifolia), külön-külön állományban és elegyesen is. Kevés Schoenoplectus lacustris volt látható csomókban a víz, illetve a nádas szélén, ugyanúgy a Butomus umbellatus. A partszélen és a nádast szegélyezve helyenként gyakorinak mutatkozott az Alisma plantago-aquatica és a Lysimachia vulgaris, helyenként tömegesen nőtt az Oenanthe aquatica. Az úszó hínárból nagy szőnyegeket alkotott a Trapa nutans, kisebbeket a Hydrocharis morsus-ranae. A Salvinia natans elszórtan volt látható, vagy inkább nagy területeken hiányzott. Itt-ott kevés Potamogeton natans lebegett a víz felszínén. A submers hínár tagjai a Potamogeton crispus, P. gramineus és a Myriophyllum spicatum voltak. Helyenként nagyobb nyíltvíz-tükrök álltak szabadon. A vízidara több helyen települt, mindenütt igen sűrű állományban. Két nagy, többé-kevésbé összefüggő élőhelyét találtam itt. Mindkettő 250—300 méter hosszan és 15—35 méternyi széles sávban helyezkedett el. A Wolf fia a nádasba is behúzódott, főként a lazább helyekre, hol a víz felszínét a nád- és gyékénytöveket szorosan körülvéve töltötte ki. Az alább leírt százalékban borította a nádas külső szegélye és a partvonal közötti zóna vízfelületeit különböző szélességű térben, a szélvédett, hullámveréstől mentes területeken, 0,01-től 1,20 méter mélységű vízen. (Lényegesnek tartom megjegyezni itt, hogy az osztrák irodalomban megnevezett 0,75—1,50 méteres vízmélység egyáltalán nem meghatározott intervallum a Wolffia előfordulásának lehetséges határait illetően. Tapasztalataim szerint ezen apró termetű úszó fajnál a vízmélység — ha egyébként az összes megélhetési körülményei adottak — csak annyiban jelentős, amennyiben a víz hullámverése, illetőleg a szél elsodró hatása az élőhelyen érvényesül-e vagy nem. A szél szétszóró munkája az egyetlen, amely lehetetlenné teheti a mélyebb vízi tartományok felszínén való csoportos előfordulását. Ha a szél erejét nádas vagy más erős szálú és sűrű növényzet megfékezi, akár kétméteres vízen is szaporodhat a vízidara.) Az egyik élőhelyen tapasztalt relatív mennyiségi viszonyok (10 X 10 centiméteres kvadrátokban, 100%-os összborítás mellett) a következők voltak 1977. július 20-án: Wolffia arrhiza 60—90% (A—D: 4—5; K: V.) Spirodela polyrrhiza 10—25% (A—D: 0—2; K: IV.) Lemna minor 8—10% (A—D: 1; K: V.) A másik élőhelyen nagyban hasonló viszonyokat találtam, csakhogy itt igen szórványosan megjelent a Salvinia natans is (1—3%; A—D: 0—+; K: L). 1977. szeptember 14-én a következő relatív mennyiségi viszonyokat találtam a csaholci Malomtóban (25 X 25 centiméteres kvadrátok, valamennyi felvételnél 100%-os összborítás); az ez évben megépült műúttal kettévágott morotva egyik, illetve másik felében: 25